Pontosan 25 évvel ezelőtt történt, hogy stúdióba vonult egy ötösfogat. Ez még nem lenne szenzáció, de mindaz, amit azóta átéltek és f?leg az, hogy még ma is aktívan, sikeresen m?ködnek, már megér egy visszatekintést. A story persze még korábban indul, mégpedig úgy, hogy egy olasz származású, bostoni kölyök - Steven Tallarico - roadként tüsténkedik a végnapjait él? Yardbirds körül. Amit teheh - márpedig a tehet?s szül?k err?l gondoskodnak - dobszerkót kerít, zenekart alapít. Még azt is eléri, hogy Stangers nev? csapatával a Yardbirds elött léphessen fel, ezt az élményt a büdös életben el nem felejti. Egy alkalommal szülei birtokán, egy fagyizóban összeakad Joe Perry gitárossal, aki Tom Hamilton b?g?ssel a Jam Band megújításán töri a fejét. A Cream, Hendrix, Yardbirds repertoárral fellép? formációnál Steve tökéletesen beleillik a képbe, így komolyabb felszerelést szervál, a régit meg eladja Joey Kramernek. Történelmi találkozás, de a fiú ezt akkor még nem sejh. A triót, bár csak átmenetileg, Ray Tabano gitáros egészíti ki, Steve pedig átmegy énekesbe. Dobosnak persze, hogy Kramer jelentkezik, és ha már ott van, nevet is ad maguknak: Aerosmith. Járják a Boston környéki klubokat, nyomják a rockot, mint a güzü. Tabano meg is unja, helyette Brad Whitford veszi kezébe az elárvult hangszert. Már kezdenek odafigyelni rájuk, bár az Atlantic kiadó elvéti a célt, bakot l? - úgy látszik, ott sem mindenki okostojás - és ezzel átengedi öket a CBS-nek, ahol 125.000 dolláros szerz?déssel kötik meg a kezüket. ?gy köszönt be 1972 októbere, amikor végre feltárul el?ttük a stúdióájtó. Az önmagukról elnevezett albumon Tallarico (lényegében egydül írja az egészet. Perryvel csak a "Movin' Out"-on osztozkodik) már Tylerként jegyzi magát. Hangja összehasonlítva a jelenlegivel, szinte felismerhetetlen. Nem rosszabb, csak más. Erósítésnek felhasználja a Rolling "Walking the Dog"-ját is, de azért leteszi az asztalra a klasszikussá váló "Mama Kin", de föleg a "Dream On" tételeket. Ez utóbbit zongorán írta, amin csak akkor érdemes csodálkozni, ha az ember nem tudja, hogy zongoram?vész ?sökkel dicsekedhet. A lemezzel a hónuk alatt ?rült tempóban járják az országot, fellépnek a Moit The Hoople a Kinks, a Sha Na Na, a Mahavishnu el?tt. Mivel a rádió hanyagolja ?ket, csak a koncertekben és magukban bízhatnak.

A második dózis meglehet?sen ekletikusra sikerül, van rajta Lenon szer? ének - Spaced" - Steeleye Dan hangulat - "Lord Of The Thighs" -, és persze egy döbbenetes The Train Kept - A Rollin'" (Yardbirds) saját recept szerint, részben él? változatban. De hiába minden, angliában összesen nem adtak el 1.500 példányt a két lemezb?l. Láttatni kell magukat ideát is, ez aonban még várat magára. Az áttörést a "Toys In The Attic" LP hozza meg, azon is a "Walk This Way" a "Young Frankenstein" cím? filmben szerepl? fázis, amely évek múlva ismét szerepet kap. A Sweet Emotion" még megidézi a Rolling "We Love You" dalát, de azért hozzáöltenek egy zeppelines riffet, miközben a "Round And Round" Robert Plant nyomdokain jár. A legérdekesebb mégis a "You See Me Crying" Steve pazar zongorakíséretével, na meg heged?vel(!). Az egész olyan jól összejött, hogy a "Toys.. "-ból az évek során elment vagy hatmillió. A siker nyomán érdekl?dés támad a korábbi lemezek iránt is, így a "Dream On" ezúttal már bekerül az els? tíz közé. Vége az el?zenekari éveknek, fóattrakció státusba lépnek.

Tyler küls?leg és hangban egyre jobban hasonlít Jaggerhez, és amikor a Rolling ontani kezdi a felejthet? nótákat, discóra vált, az Aerosmith inkább beleer?sít. A "Rocks" azonnal platina, a kritikusok olvadoznak töle, No. 3. az amerikai listákon, ezzel együtt igazán kimagasló momentum - talán a "Back In The Saddle"-t kivéve - nincs rajta. A kislemezek, "Last Child", "Home Tonight" nem jönnek be igazán, inkább az album egésze fogja meg a nagyérdem?t. Ezidötájt szállnak be a "Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band" cím? filmbe és felnyomják rá George Marhn segédletével a Beatles "Come Together" átdolgozást. (A forgatókönyv szerint Stevenek színpadról lebukva, az egyik f?szerepl?, Peter Frampton ex-Herd, Humple Pie gitáros, énekes karjaiba kellett esnie, ezért kérte a jelenet átírását.) Ez azonban nem segít rajtuk, a kifáradás jelei mutatkoznak, legjobb példa erre a "Draw The Line" nagylemez. Bár továbbra is stadionokat, arénákat töltenek meg, eljutnak az angliai Reading feszfiválra, 1978 márciusában meg 350.000 fö elótt játszanak a Californiai Jam II-ön a Heart, Ted Nugent, Santana társaságában, de csak a felületes szemlél? nem veszi észre a változást. Önmagukhoz mérten enervált jelenésük ékes bizonyítéka az augusztusban felvett, de csak 1989-ben kiadott "Texas Jam '78" koncertvideó. A "Bootleg - Live" Perry min?sítése szerint is hagy némi kívánnivalót maga után. Hol a hangmin?séggel van baj, hol a megszólalás kaotikus. Elöfordulnak ugyan dörgedelmek, mint pl. a "The Train Kept-A Rollin' " - ennek végébe még Sinatra "Stangers In The Light" kezd? hangjait is bejátsszák irónikusan -, de inkább csak a hangszeres részeknél. Steve mintha maga alatt lenne, úgy t?nik egyre er?sebben hat szervezetében az ijú kora óta rendszeresen bevitt hasis. ? és Joe szó szerint megfelel a pólójukra írt büszke feliratnak: Toxikus testvérek. A narkóproblémák a japán turné alatt kulminálnak, és mire a, "Night in the Ruts " felvételére indulnak, a két vezér már felt?n?en kerüli egymást. Ez baj, mert a lemezen is érz?dik. Nincs rajta semmi érdemleges, egyedül a "Remember"-en sikerült az énekesnek összeszednie magát néhány perc erejéig megmutatva, hogy mire is lenne képes, ha magánál van. A hanyatlás jele a "Dream On" nyomdokaiba igyekv? "Mia"er?tlen kísérlete.

Egy hónappal az album megjelenése után Perry szólókarrierbe kezd, amib?l semmi jó sem származik. A szóló igaz, a karrier nem. Néhány héttel késöbb Tyler szenved súlyos motorbalesetet, kórházba kerül, 1980 januárjában pedig összeesik a színpadon. Whitford megelégelve a tétlenséget és a cirkuszokat, szintén kalapjához nyúl. Egy ideig az ex-Ted Nugent gitáros, Derek St.Holmes társaságában m?ködik - aki késöbb Michael Schenkerhez igazol -, majd a Joe Perry Projecthez csapódik. Steve "majd én megmutatom" Tyler két év után, új emberekkel - Jimmy Crespo és Rick Duffay gitárosokkal - felveszi a "Rock In A Hard Place " LP-t, de jobban illene hozzá a "Minek nevezzelek?" cím. Teljesen értelmetlen, felejthet?, fáradt, jellegtelen -talán nem hagytam ki semmit - fércm?. Úgy a lemez, mint a turné óriási bukta. Akkor 1984 tavaszán Peny - lemondva Alice Cooper felkérését - és Whiiford a színpad szélén állva látja az egykori kollégák verg?dését, megelégeli a kínlódást és felajánlja segítségét.

Folytatás a ROCKINFORM májusi számában (csak ott!)

Szakács Gábor

Jónap Tamás

1997. 04. 19.