Interjúk

"I'll splice it to my heart, oh low, low" - Fabulon

Fabulon koncert, 2002. június 2.
Budapest, Zöld Pardon

Ásító, zavartalan vasárnap, kissé ijesztően borús, gyakran szeles időjárás, pedig már két hete készülök szinte „teljes gőzzel” arra, hogy végre elérkezzék ez a nap. Nem baj, esőben is lehet táncolni, sőt a szőke anorexia nervosa gyanús Geri Haliwell is még mindig ezért hállelújázik, bár az kit érdekel. A dicséretre méltó zenei ízléséről híres Busman jó barátommal ücsörgünk a fonott székekben, miután a tekegolyó fejű, deltás biztonsági őrök teljesen meggyőződtek arról, hogy nagykorúak, fegyvertelenek és levélbombátlanok vagyunk. Később hozzánk csapódik a Kispál és a Borz levelező lista aktív, kritikus szemmel megáldott Xhris-sze (vagy álnevén „Crazy”), továbbá a FISH! két legbulizósabb ősfanja, Anikó, és Niki. Így ötös fogatot alkotván türelmetlenül várjuk, hogy teljék az idő, és elkezdődjék a hőn áhított Fabulon koncert.
Miközben ennek a szocialista portékának a nevét viselő zenekar a beállással küszködik, mellettünk egy angolajkú társaság mondhatni, kiabálva cseverész, köztük Ernie, a Fabulon, a FISH!, és az annabarbi tehetséges honlapkészítő kisiparosa, továbbá Egyedi Péter, a már említett annabarbi egyik jeles tagja, bár ők ketten a külhoniakhoz képest felettébb halkak, sőt.
A sikeres beállás után szokatlan felállásban kezd a zenekar, kiderül ugyanis, hogy Michael Zwecker, a Fabulon dobosa az USA-ba kényszerült hazautazni.
Ezt a helyzetet kívülállóként elsőre úgy véltük (a többes szám az ötös fogatra értendő), hogy elég furcsán oldották meg, ám aztán elismerően bólogattunk, mert bizony nem semmi zenészekre nézhettünk fel a közönség soraiból (itt megjegyezném, hogy a hallgatóság 90%-a valahonnan messzi földről érkezhetett).
Nathan Johnson a zenekar basszusgitárosa és vokalistája ül ezen az estén a dobszéken. A kényszermegoldásnak tűnő szerepcsere, illetve helyettesítés azonban abszolút nem idegen Nathan számára, hiszen 1999-ben, a zenekar eredeti felállásában ez magától értetődő volt, akkoriban a basszusgitárt Dan Langenkamp tartotta a kezében.
Michael Zwecker egyébként nagyobb zenei múlttal a háta mögött elmondhatja többek között magáról azt is, hogy a Georgia államban fészkelő athensi Doggone Records gondozásában zenélt, mely az R.E.M. (!) menedzsere, Jefferson Holt keze alatt futott.
Most Nathan dobol tehát, egy számomra – sajnos – ismeretlen vendégzenész basszerozik, ez az összkép azonban senkit sem zavar. Miért zavarna bárkit is, hisz’ a családias hangulatot a szelíden mozgó, belevaló csajok és mosolygó fiúk élvezik. Mike Lindsay-re, a kifogástalan hangú, korábban brit bandákban muzsikáló (Glasgowban pölö) énekesre öröm ránézni, szinte vigyorogva, lehunyt szemekkel dalol, s meg kell hagyni, fenemód jól artikulál.
Espen Solberg bevallom, számomra nagyon szimpatikus figura. Gitározik. Énekel. Rázza a fejét. Ez mind oké, s nincs is ebben semmi különös, gondolhatjátok ti. De nem így van.
A haja. Igen, ez a norvég fiú a gyűrűs hajával, a tagadhatatlan skandináv temperamentumával, odaadó játékával élményszámba megy. És ahogy táncol… Ha azt kéne naivan reklámozni, hogy a rock még mindig él, biztosan ő lenne ennek a legmegfelelőbb „futára”.
(Talán miatta is érdemes ellátogatni a Szigetre, pontosabban a Bahia Színpadra augusztus 2-án, 18 órakor.)
Fúj a szél, az évszakhoz képest rendkívül hideg van, de nem tántorít ez senkit sem el a Zöld Pardonból. Mire vége a koncertnek, szinte hibernálódva rohanás egy szál pólóban a kocsiig, irány a kijárat. Út közben rákacsintok az sms falra, és mosolyogva észrevételezem a meglepően szabad szájú, illetve kezű fiatalokat, akik bátran írnak pajzánabbnál pajzánabb üzeneteket, hálótársat, illetve „szabadidőpartnert” keresvén. Aztán szerencsére a másik kivetítőn már az épp aktuális nap meccse kezdődik.
S a tárgyra visszakanyarodván, ha összegeznem kéne, hogy mi is a Fabulon, akkor dióhéjban ezt tudnám mondani: igazán kellemes, tudatos zene, szentimentális, romantikus öltözékben. Tiszta, nyugodt, bensőséges hangulat szükséges az élvezetéhez.
Egyetlen negatív észrevételem van, s csak kiváltképp szendén jegyezném meg, hogy ez a muzsika lehetne egyedibb, erőteljesebb. Az egész koncert alatt ugyanis afféle hiányérzetem volt; számos dal egymásutánisága kizárólag a számok közti kis szünetek után volt követhető. Ettől függetlenül a lágy dallamait, akkordos, telt, könnyed, britpopos, néhol Beatles-es hangulatvilágát a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig, azaz mindenkinek nagyon ajánlom, bár, ha tíz évvel idősebb volnék, biztos nagyobb élményként éltem volna meg.
www.fabulon.ini.hu