Interjúk
Crystal először a Szigeten
Az együttes hamar ismertté vált a hazai popvilágban. A Pepsi Sziegeten először léptek fel idén. Száguldó riporterünk még a Szigeten készítette velük az interjút.
A hajnali fellépés után fáradt volt mindenki, de azért maradt idő nyilatkozni.
A Szigeten először léptetek fel, és nem mindennapi sikert aratattok. Nagyon készültetek erre a bulira?
Mi azt hoztuk most is, amit minden koncerten. Tudatosan nem készültünk semmi extrával. Itt nagyon jófej emberek voltak, akik örültek a muzsikánknak.
Igen. Viszont a Crystal alapjában véve nem rockzenekar, hanem pop és inkább buli fellépéseken voltatok jelen. Vagy rosszul tudom?
Abban kell, hogy kiigazítsalak, hogy mi már léptünk fel ezres nagyságú rendezvényeken és pár néző előtt is. Ezeken a koncerteken a jól ismert dalok mellett mindig adtunk valami pluszt a közönségnek. Én nem sorolnám be az együttest a sajátos popcsapatok közé. Szóval kipróbáltuk már a koncertezés előnyét és hátrányát is.
Ez rendben van, de mégis nem mindennap hallunk ismert feldolgozásokat remek vokálokkal előadva. Erre sem készültetek fel?
Dehogynem. Gondoltuk, hogy a Sziget közönsége vevő lesz a George Michael – Mary J Blige: „As” vagy Robbie és Kylie Minogue: „Kids” c. dalára. Arra mi sem gondoltunk, hogy a Corrs-féle „Breathless” jobban fog sikerülni. Ezt díjazta a publikum. Ezeket azért játsszuk, mert így a koncertnek van ritmusa. Az emberek tudják és ismerik a dalokat és örülnek, hogy hallják őket. Azért ezeket a dalokat választottuk, mert azt gondoljuk, hogy ezek kapcsolódnak hozzánk illetve a Crystalhoz. Természetesen az albumról is játszottunk dalokat, két szám kivételével mindegyiket előadtuk. A közönség reakciójából éreztük, hogy érdemes volt többféle dalt játszani. Mi nem öncélúan, hanem nyíltan vállaltuk fel, hogy szórakoztatunk, és ennek szeretnénk még sokáig megfelelni, és eleget tenni.
Hogy jött az ötlet, hogy a Szigeten lépjetek fel?
Kaptunk egy felkérést, és ennek mi örömmel tettünk eleget.
Legközelebb hol láthatunk benneteket?
A nyár folyamán rengeteg koncert lesz. Viszont minden hónap utolsó csütörtökén a Club Sevenben lépünk fel.
Lesz-e új lemez az ősz folyamán?
Igen. A napokban jelent meg az újabb kislemez, amely a „Vigyázz rám” c. dalból készült. Ugyanolyan dal, mint az előzőek. Mindenki meg fogja látni, illetve hallgatni. Reméljük tetszeni fog. Természetesen az első nagylemezről lesznek még újabb kislemezek és klipek. A következő lemezen pedig ősztől kezdünk el majd dolgozni, és tervek szerint jövő nyáron fog megjelenni.
A mostani bulin nagyon közvetlenek voltatok a rajongókkal. Ez mindig így van, vagy csak most?
Számunkra fontos, hogy minél jobban megismerjenek minket és a dalainkat. Fontos a rajongókkal való kommunikáció.
Apropó kommunikáció. Internetes oldalatok lesz-e a későbbiekben?
Használjuk az Internetet, viszont saját „Crystal” oldal csak terv, de reméljük, hamarosan elindul. Addig a www.sonymusic.hu oldalon találhatnak rólunk információkat az érdeklődők.
2001. 05. 24.
További Crystal cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..