Interjúk
Zsűri zenekar:
A Zsűri Zenekar a pécsi JPTE Zenei Tanszékének diákjaiból alakult egy szakest alkalmából 1993 tavaszán. A zenekar azóta főszerepet kapott a tagok életében. Leköti idejük és energiájuk jó részét, inspirálja őket, így kiváló lehetőséget biztosít közös és egyéni céljaik eléréséhez. A kezdetek óta eltelt 8 évben közel félezer koncerten játszottak, így együtt járják az országot. Soprontól Nyíregyházáig, Kaposvártól - Budapesten át - Salgótarjánig szinte minden nagyobb városban megfordultak már. A népstadionban az Omega együttes élőzenekaraként léptek színpadra 1999 szeptemberében, ahol már saját szerzeményeiket hallhatta a nagyszámú közönség. Fellépéseik javát egyetemi bulik és önkormányzati rendezvények teszik ki, de számos, mindenki által ismert cég is megtisztelte már őket meghívásával. Így a British-American Tobacco, a Nokia, a Coca-Cola, a Pepsi, a Peugeot, az AmWay, az Unilever, a Danone, a Westel, a Pécsi Sörfőzde, a Zsolnay Porcelángyár, a Danubius Rádió és a Délhús Rt, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Több közös koncertet adtak Charlie-val, Demjén Rózsival, Balázs Fecóval, D. Nagy Lajossal és Bornai Tiborral. Az ő elégedettségük és elismerésük fontos visszajelzés volt számukra. Célközönségüknek leginkább az egyetemistákat tartják, de náluk fiatalabbak és idősebbek is rendszeresen látogatják koncertjeiket.
1994 óta Somló Tamás kísérőzenekaraként is működtek. A több mint 70 sikeres közös koncert között voltak klubfellépések, és tízezres látogatottságú szabadtéri koncertek is. 1998 telén Erdélyben turnéztak, 2001 februárjában pedig az ország 13 városába látogattak el „A Diego bemutatja: Somló turné 2001” projekt keretében. Ez a sorozat fontos, régen várt mérföldkő a zenekar életében. Nemrég jelent meg a zenekar első, Elkezdődik a zene című albuma, ami február végétől a koncerteken, márciustól pedig az üzletekben is megvásárolható lesz. Régi vágyuk, hogy lemezükön keresztül bármikor találkozhassanak Veled kedves hallgató, így valóvá vált. A multimédiás részben pedig helyet kapott az első klip. Fellépéseiken a régi és az új dalokat egyaránt – élőben megszólaltatva - hallhatja a nagyérdemű.
Érdekességek a tagokról
Gregorovics Tamás – ének
A PTE matematika-ének szakán végzett, soha nem tanított. Egyéni, „lírai tenor”, komalyzenei képzésben magánéneket tanult, kórusokban énekelt, szólistaként kamatoztatta tehetségét. A Zsűri Zenekar alapító tagja. A Pécsi Nemzeti Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár Júdásaként debütált, az évad végén közönségdíjat kapott. Unaloműzőnek pedig egy tejipari cég területi képviselőjeként dolgozik, egyszerűen Túró-Rudi ügynök, a zenekar sofőrje.
Bókai Zoltán –billentyűs hangszerek
A dalok többségének zeneszerzője és szövegírója, az Elkezdődik a zene c. album zenei rendezője, hangmérnöke. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola után, 10 évvel, a PTE Művészeti Kar Zenei Tanszékén végzett. Az egyetemi évek előtt és alatt, a MÁV-nál dolgozott, ahol villamos mozdonyvezető volt Napjainkban sem tanít, zenész és hangmérnök, így tudja leginkább kamatoztatni ritka tehetségét, abszolút hallása van. Kedvenc zeneszerző: J.S.Bach, nem kedvenc: Mozart
Maci (Kégl András) – basszusgitár
Alapító tag, persze Ő is a PTE Művészeti Kar Zenei Tanszékének hallgatója volt. Kürtösként érkezett Pécsre, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, Pécsett érettségizett. Jelenleg művelődési menedzser szakra jár. Kétlaki, az ingázók életét éli Budapest és Pécs között. Kedveli a jazzt, a pop-rock világa nem zárja be, más utakat is keres.
Pozsgai Tamás – gitár
A PTE-n szerzett diplomát, testnevelés szakos tanár. Szereti. Régi általános iskolájában tanít, mellette, alatta, felette… gitározik. Játszik egyéb formációkban is, igazi örömzenész. Hobbyként mindig a zenegyűjtést, zenehallgatást említi.
Pintér Gábor – dob
A Gábor Dénes Műszaki Főiskola hallgatója, civilben informatikusként dolgozik, a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság webmestere. A zenekar honlapjának megalkotója és karbantartója. Egy gyermek apja. Remekül teniszezik, ahol kipihenheti a nap fáradalmait. További érdekes infókat a zenekar honlapján lehet találni!
www.zsurizenekar.hu
2001. 01. 24.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..