Interjúk
Cozombolis: elsőlemezes formáció rengeteg koncerttel a háta mögött
Nemrég még azt sem tudtuk, hogy ki ez a titokzatos fiatalember, hamarosan pedig száznál is több koncertet fog adni Cozombolis és zenekari kísérete. A jövőről, új klipről és magáról a „Cozombolis-jelenségről” kérdeztük a frontembert.
Nemrég egy görög kulturális műsorba kaptál felkérést. Ez gondolom nem volt meglepő. Milyen gyakran jársz Görögországba?
A szerkesztők tudták, hogy görög származású vagyok, és azt szerették volna, ha kicsit beszélek a görög emberekről, szokásokról, és persze a zenéjükről, táncaikról. A nagyapám volt görög, a szüleim, és én is Magyarországon születtem, ritkán járok Görögországba, így kicsit utánanéztem a dolgoknak. Beszélgettem a rokonaimmal. Remélem, hamarosan ismét eljutok e csodás országba és több információval térhetek haza.
Nem mindennapi hogy egy előadó vagy zenekar ennyi koncertet tudjon magáénak. Ezek mind élő fellépések voltak?
Szerencsére 2007 - ben nagyon sokat tudtunk játszani élőben a bandával, voltunk rockfesztiválokon, boros forgatagon, és mindenféle helyen, ahol volt egy színpad, fel tudtunk rá állni, és játszani a zenénket. Idén tavasz elején volt az első idei fellépés, ehhez képest rövidesen elérjük a 100 – at, ami egy első lemezes csapat esetében szerintem elég biztató. Erre a jeles eseményre egyébként szülővárosunkban, Szolnokon kerül sor december 7 – én az Atlantisz klubban, ahol egy meglepetésekkel teli fergeteges jubileumi koncert várható. Az év legutolsó élő buliját pedig Budapesten,a Danubius Roadshow idei utolsó állomásán tekintheti meg a közönség. Nagyon készülünk erre a fellépésre, és nagyon várjuk már, biztosan jó buli lesz!
Mesélj valamit az új klipről. Miről szól, mi a mondanivalója, mitől más mint a „Zenétől felforr a vérem” ?
A szöveg a toleranciáról, az erőszak ellen szól, de nem kell megijedni, nem világmegváltós komolykodás, amit írtam, egyszerűen csak egyfajta reakció arra a világra, amiben élünk. Az eredeti verzió egyébként már több éves, és az a szomorú, hogy egyre aktuálisabb – többek között ezért is választottuk ezt a debütáló album harmadik klipjének. A teljes zenekar szerepet kapott, a háttér pedig... ezt nem árulom el, majd ha megnézitek, rájöttök:)
Az első lemez sikeres, de ha jól tudom, máris készül a következő. Milyen stílusú lesz?
Jók az infóid készülőben sőt, nyolc dal már készen is van! Néhány cím, melyek valószínűleg rajta lesznek a következő korongon: Pozitív szó, Mindenki, Szenvedély. A zenei-, és szövegvilág lényegesen nem fog változni, hiszen továbbra is én szerzem a nótákat. Amire viszont nagyon oda akarunk figyelni az a felvétel módja, a hangzás, és a keverés. Szeretnénk, ha egy sokkal profibb anyag jönne létre ebből a szempontból, reméljük sikerül előrelépnünk. Természetesen jó dalok nélkül a legjobb stúdióban sem lehet csodát tenni, szóval most erre koncentrálok. Otthon összeraktam a felszerelést, amit a rengeteg fellépés miatt ebben az évben nem is nagyon használtam, leporoltam a gitárom, megpróbálok ráhangolódni, aztán indulhat a dalszerzési folyamat. Egyébként nekem a szöveg tart tovább : elég nehéz valóban mondanivalót megfogalmazni úgy, hogy ne ismételd magad, ne legyen izzadságszagú, stb. A zene az villámgyorsan megvan, ott a bőség zavarával küzdök.
Decembertől februárig leginkább ezzel szeretnénk foglalkozni, épp emiatt kevesebb fellépést, és egyéb szereplést vállalunk majd. Aztán 2008 tavaszától újra indulhat a pörgés!
Szabadidődben mit szeretsz csinálni?
Nagyon szeretek focizni, régebben profi szinten foglalkoztam is vele, kapus vagyok. Szerencsére miután kijött a lemez tavasszal, nagyon sok dolgom lett, így aztán a sportra kevesebb idő marad -- de mindenképp szakítani kell rá, hiszen ha nem tartom karban magam, akkor elég gyorsan kikészülnék a nagy hajtásban... A másik hobbim a horgászat -- szolnoki lévén természetesen a Tiszán szoktuk áztatni a zsinórt a haverokkal, imádom azt a folyót, és ráadásul mellette nőttem fel, a szüleim háza 5 percre van a Tisza -- parttól, van csónak, stég, minden. Mondanom sem kell persze, hogy idén horgászni se nagyon volt időm... Egyébként meg a legeslegnagyobb szenvedélyem a zene, ami mostantól a munkám is egyben, ez szerintem nagyon szerencsés helyzet.
Szoktál-e fogadalmat tenni az ünnepek kapcsán?
Régebben előfordult hogy tettem újévi fogadalmat de mivel soha nem tudtam betartani ezért ez az évek során elmaradt, rájöttem, hogy ez nem az én műfajom. Ha azt kérdeznétek, hogy most mit fogadnék, meg azt mondanám, hogy jobban fogok a családomra, ugyanakkor igyekszem még keményebben dolgozni azért, hogy valóra váltsam azt az álmom, ami idén elkezdődött azzal, hogy megjelent az első lemezem.
Mi várható jövőre az új lemez mellett?
Rengeteg tervünk van! A menedzseremmel, aki régi szolnoki zenésztársamból lett a csapat dolgainak szervezője, jó háromnegyed évre előre tervezünk, persze nagy vonalakban. Ami a legfontosabb az természetesen a második lemez. Ennek pontos megjelenéséről most fogunk tárgyalni a kiadóval de én azért előre dolgozom, olyannyira, hogy tíz dal már készen is van!
Ha pedig túl vagyunk a stúdión, jöhet az újabb klip, és persze koncert mindenhol, ahová csak hívnak bennünket. Mi koncertbanda vagyunk, akár a teljes zenekarral, akár sound systemmel (így hívjuk mikor a DJ nyomja az alapot, amire élő ének, trombita, gitár, satöbbi jön) lépünk fel, a színpad az igazi terepünk!
Milyen extra szolgáltatást kínáltok a weboldalon, rajongóknak és zenekedvelőknek?
Folyamatosan dolgozunk a site-on, és reméljük, hogy nemsokára meg is valósul: pólók, táskák, egyéb kiegészítők rendelhetők majd a cozombolis.hu oldalról. Az indulásról, természetesen időben lesz értesítés.
2007. 12. 04.
További Cozombolis cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..