„…itthon is világpolgár vagyok, a világ az otthonom, Magyarország a hazám. De még ennél is van egy eredendőbb létezésem... nem baj, ha nem érted, ezek amolyan „női dolgok“... ,))“ Van úgy, hogy belecsöppensz valami teljesen újba, ahogy haladsz az utadon, s van úgy, hogy csak mész a megszokott tömegben, a megszokott irányban, a megszokott úton és helyen. Mégis beleakadsz egy emberbe, egy szituációba, egy olyan helyzetbe, ami ott marad benned. Elmélyülsz, belebújsz, átöleled a pillanatot, és nem akarod elengedni. Megérzed, hogy ki ő, megérzi, hogy ki vagy te. Lehet nagy a távolság látszólagosan, ha az a láthatatlan aurakapocs összetalálkozik és nem engedi széthullani magát. Mert ott már nincs mese. Ott következő és következő találkozás van, beszélgetés, egy ölelés, egy pillantás, sok gondolat, amelyeket nem kell irányítani, nem kell véka alá rejteni, nem kell túlfogalmazni. Nincs szükség illemre, szerepre, csak a néhány szóra, mely valamelyest kifejezi a lényegét mindannak, ami rólatok szól. És az életről.

Barbarával először egy kávézóban találkoztunk össze, mert egy baromarcú, magát fölényesen újságírónak, sőt mitöbb, kritikusnak érző fazon lehúzta jogtalanul az első lemezét. Ő pedig írt nekem egy mailt, hogy mi a véleményem, mert én teljesen más szemszögből közelítettem hozzá az én cikkemben. Mondtam, találkozzunk, úgy érdemesebb és érdekesebb. Meg is történt. Odamentem szokásos deszkás szerkómban. Egy törékeny, ám ugyanannyira sugárzó, minden porcikájában energiától izzó nő ült velem szemben a székben. Hölgyhöz illő ruha, mégis laza, pár fakarkötő. Talán ez az egy volt a közös kettőnk stílusában. Ez vicces is volt, mint mesélte egyszer később. Mármint hogy egy deszkás csávó jelent meg ott, pedig ő újságírót várt... Két óra beszélgetés, aztán újra találkozás, aztán koncert… Legutóbb ismét beültünk egy helyre. Ezek a közös pontok, a metszések az utaink között. Amikor a káosz közepén kerülsz harmóniába és kapod el a pillanatot, melyben egyesül a múlt és jövő. Kérdések nincsenek, csak mosolyok és tekintettalálkozások. Ja és válaszok:

- 2008 november 6-án nyitottam meg a “boltot”- ekkor jelent meg az első lemezem. Mint minden boltnyitást követően, az első évben nagyjából eldől, életben marad-e. Kiderül az is, hol kell változtatni, mit visznek, mire van kereslet. Ez a két utóbbi viszont engem egyáltalán nem érdekel. Főleg nem most, amikor inkább lekapcsolom a hazai csatornákat és nem olvasom az újságokat…- ezekkel a szavakkal kezdte levelét a BarbaraCafe énekes-gitáros-zeneszerzőnője, melyet válaszként küldött levelemre. Nem, nem online interjúról van szó, leginkább személyes találkozásaink alkalmával beszélgetünk, most mégis – bár épp néhány napja futottunk össze – megkértem, foglalja össze eddigi zenei tevékenykedését, és írjon néhány szóban arról, hogy érzi magát, mi foglalkoztatja mostanság.

- Megmaradtam. Nehéz volt, mert nem a szokásos utat jártam be. A „tűzhely“ mellől egyenesen a stúdióba léptem. Nem volt zenekarom, nem volt mikrofonom, nem volt rutinom. Csak a dalaim, az üzeneteim voltak. És Németh Lojzi (Bikini), aki hitt bennem. Egyenesen dőlhettem volna bele a kardba. De én nem az a nő vagyok. Mert az élethez van rutinom, és mert nem érdekel, ki mit mond, vagy gondol, ha az engem nem segít és épít. Tudom, hogy minden vélemény szubjektív. Nálam jobb kritikusa önmagamnak nincs. Én pedig pontosan érzékelem, hogy hol tartok. Tervezek és mégsem, néha tudatosan, többször ösztönösen cselekszem. Mikor beverem a fejem egy falba, egyszerre találom dühítőnek, humorosnak és fájdalmasnak. Érzem magam kívülről és több perspektívából. Ez egy nagyszerű dolog. Talán a férfiaknak ezt (is) nehéz megérteni, elhinni egy nőben.

- Valóban másképp működünk. Valóban nem sok női szövegíró-dalnok van. Mert amíg egy férfi magán és a világban betöltött szerepén töpreng egy életen át, addig a nő életet ad, családot tart egyben, háttérből támogat, jó esetben inspirál és elmosogat néhány millió tányért. Ezt Mészáros Márta filmrendező nálam sokkal jobban megfogalmazta az egyik vele készült interjúban. Nekem két lányom van, én értük, miattuk is szélesítem az utat. Most már megengedhetem magamnak, hogy magamon töprengjek és az eredményeket meg is mutassam. Ezért történt az első lemez. És ez maradt továbbra is a hajtóerő és az ok. Apró lépésekben haladok az utamon, mint egy gésa. De ez csak egy álca, mert ezek a lépések valójában óriási szabad vágták egy másik dimenzióban.

- A dalokat folyamatosan írom, ha történik valami bosszantó az úton, vagy szerelmesebb napom van, csak a papírt kell magam elé tennem. Gitár az ölben, mert a melódia érkezik azonnal és kell a ritmuskíséret Az írás minden percét alaposan kiélvezem, megadom a módját, szertartásosan. Továbbra is magam vagyok a legjobb médiumom. Olykor angol nyelven írok. Nem azért, mert muszáj, vagy illik, hanem mert úgy érkezik a dal. Látod, ez egy olyan előny, ami kevés hazai zenésznek adatik meg. Megdolgoztam érte, az esti sulitól a főiskoláig, végigjártam Amerikában a lépcsőket, a lányaim születése mellett. Az itthoniak nélkül. Férjem angol anyanyelvű, családunkban mindkét nyelv mindennap jelen van. Nekem ez természetes. Igaz, hogy olyan jóízűen képtelen lennék angolul humorizáni, mint ahogy megteszem a saját anyalelkemen. Mégis sokat köszönhetek az új nyelvnek. Új perspektíva, ami megerősít abban, hogy semmilyen korlátozást/korlátoltságot nem kell elfogadnom. Nyitott és elérhető vagyok gondolataimban és zenei kifejezéseimben.

- Ez az év szépen lassan alakult. A tavaszi Menta Teraszos BarbaraCafe klubjaim után nyáron már a Bikini előzenekaraként játszottunk gitárosommal, Lee Olivérrel, a nagyobb szabadtéri színpadokon. Baján például tízezer ember előtt és ez nekem nagyon tetszett ,). Most ősztől újra beindult a klubom a Mentában. Továbbra is Lojzi a zenei társam, segítőm. Készülök az év végi december 12-i akusztikus koncertemre, ahol fantasztikus vendégeim lesznek a színpadon: Peter Ogi, Lantos Zoltán és Másik János. Ogi koncertestjén vendégeskedtem én is novemberben, a Millenáris Teátrumban. Csodálatos a zenei világa, egyik gyönyörű szerzeményét énekelhettem vele. Lantos Zoltán úgy hegedül, ahogy csak nagyon kevesen a világban (ezt Loreena Mckennitt is meghallotta, ezért turnézott vele). Másik János zenei történelem és aktualitás egyben. Ezek azok a csodák, amik megtörténnek manapság velem.

- Az új szerzeményeim összerendeződtek. Jövőre studió és második album. Egy új területre is behajóztunk partneremmel, Szűcs Jánossal, aki „szintén zenész“ és világutazó . Reklámfilm zenéket írunk. Ezt sem csinálja sok nő... lehet, hogy itthon úttörő vagyok ebben? Nem lényeges... Fontosabb, hogy itthon is világpolgár vagyok, a világ az otthonom, Magyarország a hazám. De még ennél is van egy eredendőbb létezésem...nem baj, ha nem érted, ezek amolyan „női dolgok“... ,))

stanley

2009. 11. 29.