Interjúk
25 éves jubileum - Napoleon Boulevard
A Napoleon Boulevard ebben az évben ünnepli a zenekar megalakulásának a 25. évfordulóját. A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb együttesének tagjai az elmúlt évek során több formációban zenéltek, de most ismét összeállt a legendás csapat. A jubileumi koncert és a készülő új lemez kapcsán kérdeztük őket.
Furcsa helyzetben vagyunk, mivel nehéz eldönteni hogy most a Napoleon Boulevard együttessel vagy a Solaris-al beszélgetek, mivel gyakorlatilag a két formáció tagjai ugyanazok. Mesélnél a Napoleon Boulevard „gyökereiről” ?
A Solarist abbahagytuk, az együttesnek volt egy búcsúkoncertje 1986 április 7-én. Nem függött össze a Napoleon Boulevard megalakulásával hogy annak vége lett, az egy teljesen önálló dolog volt. Az egy instrumentális zenekar volt mint tudod. Egy lemezt jelent meg tőlünk, a „Marsbéli Krónikák”, ami utóbb nagyon nagy sikert ért el a világon mindenütt, sok-sok évvel később persze, mert akkor azért még nem jutott ki az anyag. Az a lényeg hogy az akkori Hungaroton vezetése több lemezt nem akart kiadni, és a vitánk végül is odáig fajult hogy úgy döntöttünk, mi ezt befejezzük.. Akkor még nem volt nyitva a világ, nem lehetett úgy dönteni hogy kimész és kint próbálkozol. A Napoleon Boulevard megalakulásának ötlete egyrészt azért is indult el annak idején, mert a Solarisban voltak ötletek, hogy „na ezt lehet hogy meg kellene csinálni énekessel”. Először nem is a Lilla énekelte fel az első demót, hanem az Old Boys-nak az énekese. És utána került a Lilla a zenekarba. Amikor először meghallottuk, akkor azt mondtuk hogy „hát igen, ez az”.
Az akkori cenzúra eléggé rányomta a bélyegét a zenekar névválasztására is ha jól tudom
Igen, konkrétan a televízió könnyűzenei osztályvezetője akadt bele. Az volt az alternatíva, hogy maradhatunk ilyen néven, csak akkor nem szerepelünk a televízióban. Az nem egy kis csata volt, hónapokig elszórakoztunk vele. E miatt a nyomás miatt egy alkalommal a SOTE-n 'Orfeum' néven is adtunk koncertet. Aztán a végén úgy döntöttünk hogy mégis maradjunk Napoleon Boulevárd, és ne Bld, mert az akkori hatalom - mondjuk úgy - megpróbálta szelídíteni ezt a Boulevárd nevet. De utána hiába lettünk újra Napoleon Boulevárd, az említett úriembert ez már nem érdekelte, simán mehettünk a tv-ben.
Mikor indult be az együttes?
A nagy indulás az Interpop fesztiválon aratott sikernek volt köszönhető, amit megnyertünk. Ez előtt mi már majdnem egy évig készültünk, koncerteztünk. Az Interpop fesztivál sikere után ősszel már meg is jelenhetett, el is készülhetett az első nagylemezünk. Azon a tényen hogy megnyertük az Interpop fesztivált nem érdemes nagyon átsiklani, ugyanis pl a fiatalabb korosztály nem is tudja mekkora dolog volt ez. Az azért akkoriban egy nagyon jó indulási lehetőség volt.
Elég nagy sikere lett az albumnak, elég csak ha a mai szemmel nézve elképzelhetetlen eladási példányszámokra gondolunk. Összesen mennyi lemezt adtatok el?
Körülbelül egy millió lemezt, a 3-4 év alatt.
Ez egy óriási szám.
Az első lemez rögtön 150 000 példányban ment el, ráadásul nagyon rövid idő alatt – néhány hét alatt. A harmadik pedig szinte a „megjelenése pillanatában” aranylemez lett.
Akkor még az aranylemez 100 000 példányért járt?
Így van, és végül 250 000 felett ment el belőle.
A legtöbb ember szerintem a „Júlia nem akar a földön járni” és a „Szállj velem”-el azonosít benneteket
Pedig érdekes hogy a „Kérlek ne félj” volt a fesztiváldíjas.
Úgy tűnik, ezek a dinamikusabb hangzásvilágú számok voltak azok, melyek a legnagyobb közönségsikereket érték el.. Mit lehet tudni az új lemezről, hasonló lesz ezekhez számokhoz?
Az még nagyon készülőfélben van. A dalok zeneileg készen vannak, a szövegek azok amik még készülnek, ebben a pillanatban is. Mivel instrumentális zenekarként indultunk, mindig a zene volt először. Arra a Lilla „halandzsa” nyelven hozzáénekelt, és így alakult ki a formája a dolognak. A szöveg pedig a végén került rá.
Voltak próbálkozások az idegen nyelvű dalok elkészítésére is?
A Júliának a vége német halandzsa – az egy játék volt. Azt ott pontosan ki volt találva hogy miért volt, miért lett ilyen - annak volt koncepciója. Van Franciául, az a Milord – az viszont az eredeti szövegével. Ezen kívül Angol nyelvű felvételt csináltuk egy párat. De ha halandzsánál tartunk: van Francia nyelvű is.
Úgy veszem észre hogy ez a fajta vidámság, poénkodás, és önirónia nagyon erős vonal a Napoleon Boulvard-nál
Igen, gondolj bele hogy eleve a Napoleon Boulvárd szám is, az első albumon egy francia halandzsa.
Tudjátok mennyi slágerlistás számotok volt?
13, vagy 14 dalt számoltam össze (mert megvannak a régi újságok) amelyek hosszabb-rövidebb ideig vezették a slágerlistát, de kétségtelenül a Júliát, és a „Szállj velem”-et játszották a legtöbbet. A mai rádiók szinte kizárólag az utóbbi kettőt játsszák.
A készülő albumot melyik előző szám zenei világához lehet hasonlítani?
Teljesen más. Változik az ember, mások az ötletei, de megmarad az a dallamos „sláger vonulat”. Kicsit hangszerelésében biztos hogy másabb, néhol rockosabb, néhol világzenésebb. A hangszerelése halad abba az irányba amelyben az első „best of” íródott, ezek a koncerten is gyakran előadott számok. Ezek nagyon egységesek. Az ami elkészült az első „best of”-ra az úgy fog szólni a koncerten is – az egész előadás. Ez nagyon lényeges.
Úgy látom nagyon törekedtek arra, hogy stúdióminőségben szólaljon meg a koncert lehetőleg...
Mindenki törekszik persze. Illetve ami még a hangzáshoz tartozik, hogy az új daloknak van kapcsolódási pontja a franciás hangvételű dalokkal. Ez megmarad, ha összehasonlítjuk az újakat a korábbi számokkal..
Visszatérve a Solaris-ra, ezt a fejezet már végérvényesen lezárult? Ugyanis mintha pár Solaris koncertről lehetett volna hallani az utóbbi években
A Solaris-t ugye befejeztük 86-ban, utána amikor ez első külföldi koncert a Los-Angeles-i koncert volt 95-ben, de ennek ellenére gyakorlatilag mégis folyamatosan „van ez a dolog”. Lemez jelenik meg, koncertezünk külföldön. Itthon is volt koncert. Gondolkozunk más zenei anyagokon is. Sok minden lehet ezzel kapcsolatban még – nincs eldöntve. Nem ebből élünk, nem az a fajta létezés ez, ahogy annak idején létezett a zenekar, de azért gondolkodunk benne. Zeneileg sok az átfedés egyébként a Napoleon Boulevard és a Solaris között,, a hangszerelésben és az ötletek terén is.
Miért ilyen fontos éppen most koncertet szervezni, és újravenni a legsikeresebb számokat?
A 25 éves jubileum miatt, ez önmagában fölveti az ötletet. Kipróbáltuk hogy „mi lenne ha” és nagyon jól működtek a régi dalok, így, a mostani fülünkkel. Ez elindított egy folyamatot. Nagyon sokáig az volt, hogy mi voltunk szinte az egyetlen zenekar aki nem koncertezik. És valóban úgy volt, hogy voltak olyan időszakok amikor abban maradtunk, hogy mindenki teszi a dolgát, szólókarrier, stúdiózenélés - maradjon meg így a zenekar. Ami igazándiból megerősítette a dolgot, az az, hogy felnőtt két, vagy másfél generáció, akik azóta hihetetlen erővel érdeklődnek a Napoleon Boulevard iránt, például az interneten keresztül is. Én is rengeteget tapasztalom, amióta tanítok. Egyszerűen olyan erős volt ez az igény, hogy engednünk kellett. Nem beszélve a régi barátságokról, nagyon régen nem muzsikáltunk így együtt. Az gondoltunk közösen,hogy ez meg kell hogy történjen
Mivel volt szó szólókarrierekről is, lehet tudni hogy ki mivel foglalkozik még? Mi a jelenlegi zenekari felállás?
Pócs Tamás a basszusgitáros, e mellett több zenekarban is játszik. Gömör László szintén zenekarokban játszik, egyébként dobot tanít. dr. Kollár Attila fúvólista - civilben radiológus orvos - 98, 2002, 2006-ban készült szólólemeze. (Ez később „Musical Witchcraft” néven jelent meg) Robi szólólemezén, és a kabarélemezén is közreműködött. A stúdiómunkálatok ezeknél a lemezeknél itt, a saját stúdiónkban zajlottak. Vámos Zsolti pedig, aki most a gitárosunk a Napoleon Boulevard koncerteken, nos ő is rendszeresen gitározik ezeken a Witchcraft lemezeken. Innen a régi barátság vele, ugyanis Vámos Zsolti volt a Czigi utáni gitárosunk, a Lilla utáni korszakban. Azután hogy István 98-ban elhunyt, Vámos Zsolti vállalta el ezt a szerepet, nagy örömünkre. Saját zenekara is van, az a típusú mai gitáros aki nagyon sok produkcióban működik közre. Tehát Cziglán István helyett, Vámos Zsolt gitározik a lemezen és a koncerten is... Lilla 91-től folyamatosan muzsikált, Czigán Istvánnal elkészült két lemeze, a Mámor (ez egy szecessziós lemez), utána volt egy koncertlemeze is. Ezek után folyamatosan Tabán Istvánékkal dolgozott, „Két hold”, és „Mély Kék album” címmel jelentek meg albumai. Utóbbi a legendás Péter Ogival és Németh Alajossal (ex Bikini) készült. Lillának voltak olyan pillanatai és dalai amelyben Erdész Róbertel dolgozott, belerejtve néhány Napoleon Boulevard témát is a számokba. Utána Lilla visszament a komolyzene felé (pontosabban a Crossover felé), de már a 91-es „Mámor” lemezen is volt egy crossover száma. Sokszor ötvöződött a sanzon hatás, és az opera. Végül elkészült egy lemeze „Angyalnak, madárnak” amely már kimondottan erről szólt – ebben a kamara zenekari kísérletezési is benne vannak. Attilának és Lillának is voltak templomkoncertjei, és Lilla a közelmúltban többször fellépett a RAJKÓ zenekarral is, és novemberben pápai audencián énekelhetett velük, de játszott már színházban is. Ezen kívül kiegészült a zenekar két vokalistával is: Ullmann Zsuzsa színésznő..és Mókus Szirtes Edina, aki mellesleg virtuóz hegedűs és harmonikás...
Nem beszéltünk még Erdész Róbertről a szintetizátorok mögött, mi a helyezet veled?
Amikor a Napoleon Boulevard-ot abbahagytam, utána ezt a fajta aktív zenélést is befejeztem - mint zenekari zenélést nem folytattam tovább. Alapítottunk Istvánnal egy reklámstúdiót, és abban is dolgozunk. E mellett csináltam szóló produkciókat, ezek lemezprodukciók voltak. Tehát ez idő alatt én nem koncerteztem egyáltalán. Csináltam egy zenekart Ullmann Zsuzsával amit Kabarénak hívtunk. Aztán 200-ben megjelent egy szólóalbumom. Közben 95-ben elkezdődött a Soláris, azzal nagyon sokat utaztunk a világban minden felé. 99-ben csináltunk egy új Solaris stúdióalbumot is, és 2006-ban volt még egy itthoni Solaris jubileumi koncert is. E mellett a Solaris stúdió tulajdonosa vagyok, sok reklám és filmzene készült már itt, a Solaris, és az utóbbi Napoleon Boulevard cd zenei anyagi is itt készültek. Nagyon sok TV műsorhoz, filmekhez kísérőzenét, reklámzenét, és hasonló dolgokat csinálok, és e mellett persze szólóanyagokat is, most is van talonban egy pár.
Úgy tudjuk írtál egy könyvet is
Régi vágyam volt írni egy regényt, 98-ban kezdtem el, és három kötet lett belőle. Ez egy sci-fi, ez a téma már a Solárisos időben is nagyon érdekelt bennünket. Csapda címmel írtam meg ezt a sci-fi trilógiát, 98, 99, és 2000-ben jelent meg.
Eléggé különböző dolgokat is csináltok. Azt veszem észre, hogy itt olyan zenészek, akiknek szerteágazó tapasztalatai vannak mindenféle műfajokban, megpróbálják egy kicsit populárisabb témában összedobni a gondolataikat. Annak ellenére hogy valami populáris, még lehet minőségi is, mint ha valami ilyen üzenete lenne ennek az egész Napoleon Boulvard történetnek.
Érdekes hogy ezt mondod,pontosan ez a cél hogy ez így működjön. Zeneileg csak építkezett az ember az évek során, nagyon sokban. Olyan dolgokban is pl. hogy jött a komolyzene, jött a világzene, és azért ott vannak még a háttérben a Solaris elemei. Mindenki hozta magával azt amit szeretett. A 15 év arra is jó volt (amiről sohasem beszéltünk) hogy valójában mennyit fejlődött az ember egyénileg, technikailag, zeneileg, és minden szinten. És ez nagyon fontos.
Ebben a fejlődésben az emberi oldal is benne van szerinted? A most készülő anyag is érettebb lesz talán e miatt?
Igen, így van, az emberi oldal is benne van. Milyen lesz a lemez? Más lesz az biztos, mint az eddigiek voltak. De azért magunkból nem tudunk kibújni. Biztos hogy fel lehet ismerni hogy ugyan arról a tőről fakad.
Milyen számok lesznek hallhatóak a koncerten?
Alapvetően a régiek. A legismertebb dalok a Napoleon Boulevard időszakból, és ezen felül lesz még két új szám. Ezeket akkor fogja hallani először mindenki, hiszen a lemez is akkor fog megjelenni. Azt hogy ez a lemez mennyi számot fog tartalmazni, még nem tudjuk. Alapvetően egy maxi jellegű dolognak vágtunk neki, de most már annyi dal van, hogy még az is lehet hogy ennél nagyobb lesz. Elég régen kezdtük el, a dalok gyakorlatilag zeneileg már készen vannak. Éppen ez az, hogy több mint húsz dal állt össze, nagyon sok van. Persze van egy csomó olyan manuális felvételi rész ami azért időt igényel. Mi lesz a lemezen? Ami 30-áig belefér... Ha marad az eredeti terv, akkor ez egy 4-5 számos maxi lesz, ha belefér az időbe hogy több is elkészüljön, akkor pedig egy nagyobb album. Robi stúdiója persze nagy segítség, régen csak egy nagyon szigorúan beosztott két hét alatt készült el egy lemez, így a régi stúdió metódus mellett jóval kevesebb időnk is volt egy lemez felvételére mint a mai lehetőségek mellett.
Beszéljünk egy kicsit a számok szövegvilágáról.
Abban az időszakban (ez ugye a nyolcvanas évek vége) már közeledett az 1989-es rendszerváltás, témaválasztásban és szövegekben is már sok mindent el lehetett mondani, amit esetleg korábban még nem. Ilyen szempontból azt gondolom hogy nagyon fontos volt a szövegeknek a mondanivalója is.
Az repülős számotok szövege pl. szabályosan botrányt okozott a rendszerváltás előtt két évvel.
Volt némi probléma vele. A Hazafias Népfront beleakadt a refrének ennek az egy sorába. Úgy értelmezték mintha mi szeretnénk hogy ha valaki bombázna itt, persze elsősorban a Hazafias Népfrontot.
Ez elég érzékenyen érinthette őket. Ha a szövegekről beszélünk akkor ez a fajta kontroll nyilvánvalóan a rendszerváltás után megszűnt.
Már a rendszerváltás közeledtével érezhető volt a kontroll felhígulása..Mindig azt a példát szoktam mondani, amikor a harmadik lemezt csináltuk. Ezen volt az „Európa visszavár” , ami gyakorlatilag arról szólt, hogy elindultak Romániában az események - akkor kezdődött a romániai forradalom. Amikor a szövegeket leadtuk (mert ugye le kellett adni ugye először, egy előzetes cenzúra volt a feléneklés előtt) már nagyon siettünk a lemezünkkel. Felénekeltük már, mire leadtuk a szövegeinket. Az jött vissza, hogy egy kicsit várjunk még, kb. két hetet az engedélyezéssel. És két hét múlva már mehetett az, ami két héttel ezelőtt még nem. Szóval ilyen gyorsan változott a dolog. Az Európa visszavár szövege még megakadt a fogaskerekek között, de csak két hétre.
Hogyan változott meg a szövegek szerepe a rendszerváltás után?
Aki jól ki tudta fejezni magát, ebben az utalós, ebben a burkolt, célozgatásos szövegvilágban, annak kicsúszott a lába alól a talaj, annyiban, hogy már nem kellett burkoltan beszélni, nem kellet célozgatni. Tehát az, ami megadta ezeknek a szövegeknek a pikantériáját, az teljesen megszűnt. Teljesen más alapokról kellett a dolgot elkezdeni, mert annak már nem volt értelme, nem volt mi elől becsomagolni a mondanivalót.
Kanyarodjunk egy picit vissza a múltból a januári koncertetekre. Tudjátok kik azok akiknek játszotok? Kik hallgatnak Napoleon Boulevar lemezt?
Mi annak idején is elég széles rétegnek játszottunk. Úgy gondolom, azokat érdekelheti akik annak idején Napoleon Boulevard rajongók voltak. Reménykedünk benne, hogy lesznek olyanok is akik az eltelt évtizedekben váltak azzá. Régebben is azt láttuk, hogy ez több generációs zene volt, a koncerteken a gyerekektől kezdve szülőkön keresztül a nagyszülőkig mindenki ott volt. És most megint felnőtt egy új generáció. Van aki a fiatalságát szeretné újra élni, aztán elmondja a gyerekének, és őt is elhozza.
Fel tudnátok idézni valamilyen rendkívüli, vagy vicces pillanatokat a zenekar életéből? Egyáltalán, honnan jött ez a sok repülős téma?
A klipforgatások jutnak az eszembe. Miért vannak ezek a repülős dalok? Egyrészt a Robi világa és a mi világunk is találkozott, de az, hogy én egyáltalán elkezdtem repülni, a repüléssel foglalkozni, az igazándiból annak a dolognak köszönhető, hogy a forgatás tele volt ilyen kalandokkal. Én mentem fel mindenhová, felküldött a fiútársaság. Különböző repülésnemekben levittem a kertbe a kisgépet, hőlégballonoztam, évekig repültem is, ejtőernyős ugrásokat is végeztem, nagyon megszerettem a repülést. A legjobb történet? Volt egy klipforgatásos jelenet, ami látványban elég vicces volt. Volt egy beállítás, ahol nem tudom miért de Korinthoszi oszlopok előtt állunk. Ezek az oszlopok habszivacsból voltak megcsinálva, és mindenkinek meg volt mondva, hogy fogjuk, mert közénk leereszkedik majd egy helikopter, és annak van némi szele, és elvinné ezeket. Úgy hogy tartsuk. Álltunk, tartottuk, és elkezdett közvetlenül közöttünk leereszkedni egy helikopter. Elkezdett olyan mértékben hangos lenni, hogy az arcokra lassan kiült az egyre nagyobb rémület. A végén valaki elengedte az oszlopot, és hanyat-homlok elkezdett rohanni. Attól kezdve persze mindenki. És a levegőben ezek a nagy, robusztusnak kinéző kőoszlopok pedig repültek utánunk. De ettől függetlenül szerintem minden lemezre csináltunk egy-egy viccesebb számot. Volt ugye a „Ne szálj velem”, a „Bicikli”, akkor a „Vagy az élet”, és a „Lovat akarok rajzolni”. Szerintem minden lemezre sikerült valami poénos dolgot feltenni.
Mikor és hol lesz a jubileumi koncertetek?
2010. január 30-án, a Syma rendezvénycsarnokban. Nagy szeretettel várunk mindenkit.
2010. 01. 12.
További Napoleon Boulevard cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..