Próbálod keverni a stílusokat, aminek úgy látom elég nagy sikere van. Már a „Raggamoffin” című számodban is elég jó érzékkel ötvözted a reggae-s, rap-es és pop-os elemeket.

Igen, szeretem keverni a dolgokat. Én azt hiszem, hogy minden zenész úgy próbál alkotni dalokat, hogy beleveszi azokat a hatásokat amikkel a zenék hatottak rá gyerekkora óta. Ami rám hatott, az egy-két etno, roma zene Magyarországról, és a világból, és rengeteg fekete zene külföldről. És ezen belül sem az amerikai rap (persze még először az volt, a jamaikai rap-el együtt) hanem az R'n'B. Főleg a picit afrikai ritmusú verzió. A kilencvenes évek elején az R'n'B még elég „tördelt” ritmusú zene volt. Ezek hatottak rám, és amit én nagyon szerettem, és nagyon kevesen játszottak itthon az a Dancefloor nevű stílus. Afro-jamaikai csávók nyomatták, és életveszélyesen jó zenét csináltak szerintem. Ezeket szeretem. Nekem a nagyon sok-sok zenei hatásból gyűlt össze egy egyveleg az agyamban. Van benne rap, van bene hip-hop is, és a zenékben kell lennie pop-os refrénnek is. Kell hogy pop is legyen benne, különben nem jut el az emberekhez. Mindig ezeket próbálom keverni: kórus – vokál reggae válasz, vagy vokál és rap. Vagy végig rap, és a refrén kórus. Próbálom mindig megtalálni ezeket. Csak még egy példa: dallamos reggae, és minden negyedik sor vokál. Azért hogy könnyed legyen, de legyen benne technika. A technika nagyon fontos. Fontos még, hogy hangzásban jó legyen, és persze a tartalom is lényeges, pl. hogy milyen szövegek vannak, miket dumálunk. Sokszor van úgy, hogy a legjobb poénok dalban már nem olyan jók. Összefoglalva, én is egy vagyok azoknak a zenészeknek, akik összegyűjtik az életük során eddig kapott impulzusokat zeneileg, és igyekszem kifejezni ezeket másféleképpen. Hiszek a gyökerekben is, a roma gyökerekben, hogy az etno világnak is van egyfajta varázsa, és egy gyönyörű kultúrája, bár nem sokszor használtam fel – kivéve a nyelvet. Több dalt is írtam ezen a nyelven. Nagyon jól hangzik egy Raggamoffin szám roma nyelven, spanyolos hangzása van az egésznek. Az eredeti kanna, szitár és citera és hasonló hangzásokat még nem igazán találtam meg, de ez is egy nagyon jó kísérlet lehet. Azért jó ez a kérdés, mert a zenének nincsenek határai – végtelen. Addig kísérletezhetsz amennyit csak akarsz, annyi stílust hozhatsz össze amennyiit csak akarsz.

A „Fekete Vonat”-ban töltött korszak után voltál Amerikában is. Hogyan hatott rád az ottani légkör?

Kint Amerikában, akármelyik csatornára kapcsoltam, ott csak a fekete zene szólt, és a spanyol-kubai zene. Dél-Amerika-i és amerikai zenét nem nagyon lehetett hallani, kivéve pub-okban a rockzenét. Az amerikai út annyiban változtatott meg hogy feltöltődtem zeneileg, sok zenei forrás ért - hiányolom is itthon ezeket a zenei forrásokat. Igen, főleg a fekete zene volt rám hatással. Jól meg vannak áldva a feketék zenei tehetséggel. Na és a lazaság. Olyan dolgokról énekelhetnek (és játsszák a rádióik) amikről itthon soha. Elég „meredek” szövegeket játszanak a rádiók lépten-nyomon.

Kikkel dolgozol együtt?

Hárman vagyunk ebben a csapatban. Robi - vele a szövegeket írjuk ketten. Argyó Péter a producerünk, ő pedig a zenét írja. Illetve, ha én írom a zenét, akkor lényeges taktusokkal és harmóniákkal átadom neki egy CD-n, és ő pedig megcsinálja azt véglegesre a stúdióban. Ez így szokott működni. Ha Robinak van valami ötlete, akkor átküldi nekem próza formában, és akkor én azt megzenésítem. Szövegben általában Robi az életről ír, szeretetről, Istenről. Nyolcadik kerületben felnőtt gyerekként (most már három gyerekes családapa) az élet megpróbáltatásairól, és ilyen, hasonló dolgokról. Én pedig igazándiból a buli vonal vagyok, a buli és a testvériség. Tulajdonképpen így hárman szerezzük a zenét, a dalokat: Begyó, Robi meg én.

Amikor színpadon előadjátok a számokat akkor kik vannak a csapatban?

Ez vegyes. Session zenészekkel pl. Bársony Bálint zenekarával is szoktunk. Illetve, amikor nincs lehetőség az élőzenére, akkor táncosokkal lépek fel többnyire.

Például TV stúdiókban , ahol nincs meg a technikai feltétele az élő zenének

Így van, de nagyon sok helyen már. van Pl. az RTL Klub-on is csak élőben lehet má menni (hétfőn voltunk ott). Ahol lehet ott nyomjuk élőben.

Azt tudjuk, hogy sok ember szereti a bulis számaidat, és táncosok vesznek körül a koncerteken.. Olyan híreket is hallottunk, hogy tánciskolád is van, és a legjobbak akár fel is léphetnek veled.

Tánciskoláink vannak Budapesten. Több olyan iskola van (pl. a VI., és VII. kerületben) ahol ingyen járhatnak a diákok az önkormányzat támogatásával. Aki bejön az utcáról egy lakcímkártyával vagy diákigazolvánnyal, ingyen csatlakozhat az óráinkhoz. Ezt nagyon fontos dolognak tartom, mert gyerekkorunkban szegények voltunk, és nem adatott meg számunkra az a lehetőség hogy tánctanfolyamokra járhassunk. Mit nem adtam volna érte, ha nyolc éves koromban elmehettem volna egy ilyen tanfolyamra. Örültem volna hogy hip-hop, meg rap... De nem volt pénzünk, mert az akkor keményen háromezer forint volt (ami olyan mint ha most tizenöt- vagy húszezer forint lenne).

Mi a legfontosabb a zenében?

A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy a gyerekek tudjanak azonosulni valamivel. Vannak például árva gyerekek, akiknek írtam egy olyan számot hogy „Hinned kell”. Ez arról szól, hogy volt egy fiú és egy lány, akik árvaházban nőttek fel, és végül úgy találták meg egymást. Van a „Tedd le” című szám, ez arról szól, hogy hová vezet a drog. És tényleg, volt egyszer egy barátnőm, tizenhárom éves koromban, aki túladagolás miatt meghalt, egy pingpong asztalon. Pont arról szól hogy mennyire fontos az, hogy letegye az ember a drogot. Tudod mennyi levelet kaptam apukáktól, és anyukáktól hogy a gyerek a szám hallgatása után kattant le a kemény drogokról a fűre, és utána meg végleg abbahagyta? Ez nagyon klassz dolog. És vannak olyanok, akik pedig paráznak meghallgatni. Ezek nagyon fontos dolgok.

Jól látom azt hogy az, hogy ennyi rajongód van, annak is köszönhető, hogy a szórakoztatás mellet próbálsz értékeket is átadni?

Igen, ezt szerintem jól látod.

Van ennek a zenének egyfajta mélysége is, magyarul nem papírvékony az egész. Fontosnak tartod az értékeket. Ráadásul ott van az is, hogy a fiatalokat egyre nehezebb megszólítani.

Most érsz a lényeghez. Több dolgot is érintettél, igyekszem mindegyiket észben tartani, szeretnék az összesre reagálni. Az első dolog a „fiatalokat megszólítani”. Igen ez nagyon fontos hogy lássák rajtad hogy hiteles vagy. Ha hiteles vagy, és ismernek régóta akkor tudják hogy igazat mondasz, és hisznek neked. Ez ugyanígy van az életben, és a zenében is. Tizennégy évesen már tudják hogy igazat mondok. Nagyon szenzitív a mostani generáció, hiába kényelmes az internet miatt – megmaradt az igazságérzetük. És kiszúrják nagyon hamar ha valaki kamuzik. Ez az egyik, hogy igazat kell mondani, a másik pedig az, hogy igyekszem szlengekben beszélni, vagy írni a dalokat. Én szeretem a szlengeket. Sok szinkronszínésztől már megkaptam azt hogy a magyar nyelvet nem erre találták ki ahogy én fogalmazok dalokat. Attól függetlenül azonosulnak vele a fiatalok. A másik dolog amiről beszélni szeretnék, hogy van a gyerekek részéről egy olyan impulzus is (amiben nekünk előadóknak nagyon nagy felelősségünk van) hogy sok beteg kislánnyal, kisfiúval szoktam beszélni, (a Csodalámpa alapítvánnyal például folyamatos kapcsolatban vagyok) mert műtét előtt a gyerekek szeretnek velem találkozni. Ilyenkor beülünk a kosiba, elviszem őket valahova, hülyéskedünk, énekelgetünk, kajázgatunk. Úgy búcsúzunk el utána hogy sokszor elkapnak a könnyek, mert nagyon kemény egy hét-nyolc éves kislányt úgy látni hogy a már a hetedik szívműtéte után van. Vagy egy kemoterápiás kezelés után, pont a műtét előtt áll, amikor azt mondja az orvos, hogy ötven-hetvan százalék hogy nem fog sikerülni. Magyarul több az esélye annak hogy nem sikerül, és kevesebb annak hogy életben marad. És a műtét után felhívnak, hogy sikerült, és hogy nagyon nagy lélekjelenlétet adott neki a mi találkozásunk. Ez is fontos. Manapság ezt elfelejtik, mert szinte mindenki (a zenészek, előadók közül is) szeret bulizni, meg a buliknak élni, és a különféle bódító szereknek (alkohol, stb). De elfelejtik, hogy ezek az emberek tették lehetővé hogy bulizhasson, mert megvették az albumát. Ezt sokszor elfelejtik. Ez is nagyon fontos a visszajelzéseknél. Ugyanúgy mint a drogfüggő gyermekek szüleinél – mindenképpen adni kell vissza feléjük.

A mondanivaló és a szövegek mélységéről szeretnél még mondani valamit?

A Jóisten adta valamiért ezt a tehetséget. Nem azért hogy eltékozolja az ember, nem azért hogy csak a „bulinak legyen” és kész. Nagyon jól mondod, a bulis számok mind elszállnak, a tartalmas számok maradnak meg az életről, a halálról, a keserűségről, a konzekvenciákról. Minden zenész álma az hogy maradandót alkosson. Tizenegy albumom van, most így a „Fekete Vonat”-al együtt, ebből nyolc saját. Most jön ki a tizenkettedik. Kétszázötven, kétszázhatvan dal, ennek a kb. kétszázötven dalnak a nyolcvan százalékát idővel elfelejtik. De van a húsz százalék, ami olyan jól el lett találva, amit az emberek már az első taktusból felismernek, együtt éneklik veled, és együtt jár a lábuk. És valamit jelentett nekik az életük valamely ciklusában az a dal, sokan jöttek össze, sokan szakítottak, sokan vigasztalódtak a dalra. Vannak akik házasodtak bizonyos dalokra. Van akiknek egy gyönyörű gyermekkori emléke kapcsolódik hozzá, pl. a „Hol van az a lány” című Fekete Vonat dal - sokan szerették.

-CsL-

2010. 02. 02.