A két Oscar- és nyolc Grammy-díjjal büszkélkedő művésznő 69 esztendősen, új albumával is hibátlanul bizonyítja: a dívák kortalanok. Mezzoszoprán énekhangja még mindig varázslatos, még ha egy-egy kiéneklés alkalmával érezni is a kort, de ettől még emberibb, s úgy tökéletes, hogy felvállaltan nem tökéletes. (Erről tesz tanúbizonyságot a szemmel láthatóan retusálatlan borítófotó is.)

Barbra Streisand, aki producerként is jegyzi 33. sorlemezét, új korongjára a korábbi munkái során megismert, többszörös Grammy-díjas Bergman házaspár alkotásaiból szemezgetett olyan gyöngyszemeket, melyeket korábban sosem énekelt. A tízdalos album különös tisztelgés a zenét tartalommal megtöltő Alannel és Marilynnel baráti viszonyt ápoló művésznő részéről, hiszen dalszövegírók kapcsán ritkán születnek válogatások.

Az összeállításon nem csak a szövegírók elismertek, de a zeneszerzők között is számos méltán népszerű komponistát találni. Elég csak Sergio Mendes nevét megemlíteni, de az Oscar-díjas filmzeneszerzők közül John Williams, Jerry Goldsmith, Johnny Mandel, Dave Grusin és Michel Legrand repertoárjából is került dal a lemezre. Utóbbi ráadásul két tétellel van jelen: a lemezt indító The Windmills of Your Mind a CD talán legismertebb dala, mely az 1968-as, Steve McQueen főszereplésével forgatott A Thomas Crown-ügyben csendült fel. (A dal eredeti, Noel Harrison-féle változatát annak idején Oscar-díjra jelölték.)
A varázslatos nyitódal első percét Barbra zenei kíséret nélkül, a capella énekli, s csak aztán kapcsolódnak be a zenészek. Tökéletes indítás, de a folytatás is figyelemre méltó: a Micki és Maude, avagy családból is megárt a sok című romantikus mozi betétdala, a Something New In My Life szintén a francia szerző munkája.
Az andalító dalok sorát a M.A.S.H. című szélesvásznú filmzenéjét is jegyző, Oscar-díjas Johnny Mandel dolgozata, a kellemes és negédes között ügyesen egyensúlyozó, de az utóbbi oldalra mégsem billenő Solitary Moon folytatja, melyet egy 1960-as Frank Sinatra album-címadó, a Nice ’n’ Easy követ – s míg a képzeletbeli léc itt csak rezeg egy kicsit, sajnos a túl érzelgős Alone In The World és a szirupos-latinos So Many Stars esetén leesik.

Szerencsére a folytatásra nem lehet panasz: a The Same Hello, The Same Goodbye egy John Williams-kincs, mely kivételesen nem egy filmhez, hanem egy Frank Sinatra esthez készült, a hegedűszóval induló That Face pedig az első perc után a korong egyik legkarakteresebb dalává növi ki magát. Az Ígéret szép szó című filmből kölcsönvett I’ll Never Say Goodbye esetében a csodaszép szöveg szinte győz az érzelmes dallamok felett, míg a lemeznek címet adó zárótétel, a Diploma előtt zeneszerzője, Dave Grusin jegyezte What Matters Most méltó befejezése a bő negyven perces anyagnak.

Kissé túl érzelmes-érzelgős az új Barbra Streisand lemez, de illik a kortalan dívához, akinek mezzoszoprán hangja ennyi év után is varázslatosan szól. A művésznő e koronggal méltó és egyben rendhagyó módon koronázza meg a Grammy-díjas dalszövegíró Bergman-házaspárhoz kötődő barátságát.

Tracklista:
1. The Windmills of Your Mind
2. Something New In My Life
3. Solitary Moon
4. Nice ’n’ Easy
5. Alone In The World
6. So Many Stars
7. The Same Hello, The Same Goodbye
8. That Face
9. I’ll Never Say Goodbye
10. What Matters Most

Balajti Péter

2011. 08. 27. 11:04