Lemezajánlók
The Baseballs: Good ol’ Christmas (Warner Music)
A Rock’n’Roll örök – ebből indult ki a berlini The Baseballs trió. Sam, Digger és Basti eddigi sikerének titka az volt, hogy aktuális slágereket ültettek át kedvenc zenei műfajukba. A Rihanna-féle Umbrella vagy a Katy Perry-től ismert Hot N Cold rocki-átirata abszlút tarolt, s a fiúk úgy döntöttek, két sikerlemez után karácsonyi koronggal rukkolnak elő.
Teljesen felesleges volt találgatni miként hangzik majd a The Baseballs előadásában a Mariah Carey-féle All I Want For Christmas Is You, a Wham! jegyezte Last Christmas, Cliff Richard Mistletoe and Wine-ja, a Band Aid Do They Know It’s Christmas? című zenés kérdése, John Lennon Happy X-mas (War Is Over) című örökbecsűje vagy Paul McCartney Wings-jének Wonderful Christmastime-ja. Merthogy a rock’n’roll-trió szakított a saját hagyományaival: mindössze Chris Rea Driving Home For Christmas című slágere képviseli a felpörgetett könyűzenét…
A dalok többsége ugyanis az 1940-es években született örökzöld szerzemény, de talán még ezt is meg lehetne bocsátani, ha nem sziruposan tálalnák. Csakhogy már a lemezt indító Let It Snow negédes vonósai ijesztően hatnak, s bár az ének próbál ellensúlyozni, az 1944-ben komponált Have Yourself A Merry Little Christmas esetében már ez sincs, csak a cukormáz.
Szerencsére a Little Drummer Boy-nál végre magára talál Sam, Digger és Basti: elektromos gitár, egzotikus dobok, s az ismert szerzemény – dicséretre méltó módon – Elvis Presley Rock-a-hula stílusában kel új életre. Parádés! Ahogy a három (!) saját nóta közül a Ring Ring (A Lovely Sound) is kellemes meglepetés, ellentétben a refrént leszámítva szintén giccses Dry Your Tears-szel. Érdekes módon a fiúk tudnak csöpögőst is fogyaszthatóan tálalni, igaz, erre csak a Father To A Child című saját dolgozatuk bizonyíték a lemezen, melynek dallamvilága a Grease című film Beauty School Dropoutját idézi. Határeset a Winter Wonderland és a Wonderful Dream (Holiday Are Coming)...
Az 1800-as években született, majdnem a capella tálalt Silent Nightban például nehéz felfedezni a The Baseballs stílusjegyeit, s ugyanez a helyzet az O Holy Nighttal is. A helyzetet a korong tuti befutója, a Chris Rea jegyezte Driving Home For Christmas menti, mely hamisítatlan The Baseballs-módon szól, s a fiúk nem hagyták ki a Rudolph, The Red-nosed Reindeer-ben és a Rocking Around The Christmas Tree-ben rejlő rock’n’roll-potenciált sem.
Ugyanakkor adta volna magát Gary Glitter Another Rock’n’Roll Christmas-ja, meg Shakin’ Stevens Merry Christmas Everyone-ja is, de ezek mind hiányoznak, akárcsak a fentebb emlegetett Mariah Carey, a Wham!, Cliff Richard és a többiek tuti karácsonyi slágereinek The Baseballs-megoldásai. Ja, és disznóság, hogy a Jingle Bell Rock meg a We Wish You A Merry Christmas csak a különleges változathoz jár. Kegyelemhármas.
Tracklista:
1. Let It Snow
2. Have Yourself A Merry Little Christmas
3. Little Drummer Boy
4. Ring Ring (A Lovely Sound)
5. Silent Night
6. Winter Wonderland
7. Driving Home For Christmas
8. Father To A Child
9. Rocking Around The Christmas Tree
10. Dry Your Tears
11. O Holy Night
12. Wonderful Dream (Holiday Are Coming)
13. Rudolph, The Red-nosed Reindeer
2012. 11. 14. 7:05
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..