Lemezajánlók
John Legend: Love In The Future – Luxus kiadás (Columbia/Sony Music)
Szinte borítékolható, hogy újabb Grammy-díja(ka)t zsebel majd be új albumával és annak soul meg r'n'b-dalaival John Legend, aki már eddig is kilenc arany gramofon boldog tulajdonosa. A 16 felvételt tartalmazó eredeti változatnál négy tétellel gazdagabb luxus verziót hallgattuk meg.
A név kötelez: John Legend (eredetileg John Roger Stephens) simán felrúg néhány szabályt, bár egyiket sem öncélúan teszi. Működő szerzeményeket bevezetőként vagy közjátékként lő el, képes vendégművészt felkérni egy másfél perces összekötő szösszenethez, albuma legnagyobb sztárvendégét, Sealt pedig a 20 tételes (a kísérőfüzetben mindegyik dalszövege megtalálható!) luxus kiadásra tartogatja...
A brit inváziós, coldplay-es felütés akár egy egész dalt megért volna, de mindössze 40 másodperces a lemez címadója, hogy aztán a masszív alapú, amerikai r'n'b-hangzás érvényesüljön a nem túl erőteljesen fülbemászó The Beginning...-ben. Az azonnal fütyülhető, (nem véletlenül) hetvenes éveket idéző Open Your Eyes ugyan egy feldolgozás Bobby Caldwelltől, de illik Legend hangjához, ami, a művész zongorajátékával együtt az All of Me-ben és a bővített változaton szereplő For The First Time-ban érvényesül a lehető legjobban. Az énekre és billentyűs hangszerre lecsupaszított lírai tétel a normál kiadás legszebb és talán leghatásosabb zenei vallomása. (Nem volna meglepő, ha lecsapnának rá a remixkészítők...)
Az egyébként is hatásos, egzotikus ütőhangszerek és tempó kísérte Made To Love-nak jót tett Kimbra vendégszereplése, aki ugye Gotye megaslágerének, a Somebody That I Used To Know-nak is sikert hozott.
Bár John Legend és Kanye West jó barátok, s a rapper producerként, illetve társszerzőként több dalt is jegyez a korongon, mégsem ő, hanem Rick Ross löki a vakert a lemez egyetlen szövegmondó-betéttel kiegészült tételében, a Who Do We Think We Are-ban, ami Jean Knight Mr. Big Stuff című funkjának lelassított alapjára épült, de nyomokban tartalmaz némi hangmintát Marvin Gaye-től és Lenny Kravitz-től is.
Az eddig jól felépített dallista azonban innen átmegy egy sima, egy fordítottba, vagyis kakukktojások és remek felvételek váltják egymást. A szirupos karácsonyi dalok negédességével átitatott Hold On Longer, a némi jóindulattal is középszerű Tomorrow, a vegyesfelvágott Dreams, a sorból kilógó, dzsesszes Angel, a szenvedős Asylum egyáltalán nem illenek a lemezre. Ráadásul ez a koncepció a luxus változat további négy tétele esetébe is folytatódik! A művészieskedő So Gone és az önmagát túl komolyan vevő Aim High sajnos mind rontják az összképet. Miközben olyan dalok próbálnak javítani a helyzeten, mint a pergődobot zongorával és énektorzítóval összeházasító Save The Night, a fúvósokat bevonó közjáték, a What If I Told You?, a refrénjével finoman varázsoló Wanna Be Loved, a filmbetétdalnak is ideális You & I (Nobody In The World) és a dallamon túl pattogós lemezhanggal, keveréssel is a nyolcvanas évek slágeresen könnyed-soulos világát hozó Caught Up. A luxus változat négy ráadása közül a Seallel közösen jegyzett és előadott, kissé James Bond-beütésű We Loved It és a dalok sorát záró, sallangoktól mentesen is hatásos, korábban már említett For The First Time igyekeznek az összességében sajnos közepesbe csúszott lemezt a négyes alá szintre emelni. Ezúttal a kevesebb tétel több – és nem utolsósorban: jobb – lett volna.
Tracklista:
1. Love In The Future (Intro)
2. The Beginning...
3. Open Your Eyes
4. Made To Love (közreműködik: Kimbra)
5. Who Do We Think We Are (közreműködik: Rick Ross)
6. All of Me
7. Hold On Longer
8. Save The Night
9. Tomorrow
10. What If I Told You? (közjáték)
11. Dreams
12. Wanna Be Loved
13. Angel (közjáték) /közreműködik: Stacy Barthe/
14. You & I (Nobody In The World)
15. Asylum
16. Caught Up
A luxus változat ráadásai
17. So Gone
18. We Loved It (közreműködik: Seal)
19. Aim High
20. For The First Time
2013. 10. 19. 14:59
További John Legend cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..