Lemezajánlók
Arjen Anthony Lucassen's Star One: Space Metal (InsideOut/Record Express)
A Star One albumot sci-fi filmek ihlették. A daloknak alapot szolgáltató filmek könnyedén beazonosíthatók.
Az album igényes kivitelű, és ez az igényesség kiterjed a résztvevő zenészek összeválogatására is. Az anyagon öt énekes hallható. Nem kisebb neveket találunk köztük, mint pl. Dan Swanö, Damian Wilson (Threshold), vagy Russell Allen (Symphony X).
A dalok gördülékenyen és közérthetően tárják elénk a különféle történeteket. A rövid bevezető után az album legpörgősebb nótája következik. A Set Your Controls című szerzeményben rendkívül erős gitárhangzást hallhatunk. A sound vastag, hozzá párosul még a Hammond-hangzású billentyűs játék és a tömör vokál. Ezek a jellemzők az egész albumra érvényesek. A High Moon már egy erősebben A.A. Lucassen-féle alkotás. A Songs Of The Ocean folytatja a High Moon űr-futurizmus hangulatát. A refrén igényes megvalósítása pedig a legalapvetőbb, ha Arjennel állunk szemben. A Master Of Darkness a Star Wars történetre utal, azon belül is Luke elcsábítására a sötét oldal felé, illetve a helyes út megtalálásával kapcsolatos vesződésére. Ez a dal sokkal keményebb, mint a két előző és a vége felé rendesen bedurvul. The Eye of Ra a Csillagkapuról szól. Ívelt gitárszólót és vokálokat hallunk ebben a lassan áradó dalban. A Sandrider aztán visszahozza a lendületet, a dinamikát a misztikus dallamvilágával. A Perfect Survivor maga az Alien. A Starchild az Űrodüsszeiára utal. Szép, balladisztikus darabként utolsó a lemezen, mely a végső két percben indul be istenigazából, de így is méltó befejezése egy változatos, erőteljes, mégis lírai albumnak.
Igényes zene, profi zenészekkel, szép kivitelben. Tessék meghallgatni!
2002. 07. 08.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..