A három testvér és egy unokatesó alkotta Tennessee-ből való banda 2000-ben alakult, s az elmúlt bő másfél évtized alatt bámulatos zenei pályát futottak be: első albumuk, a 2003-as Youth & Young Manhood világszerte egymillió példányban talált gazdára, s az egy évvel későbbi folytatás, az Aha Shake Heartbeat újabb slágerlistákat hódított meg. A 2007-es Because of The Times meg sem állt az Egyesült Királyság toplistájának első helyéig, a 2008-as Only By The Night két dala, a Sex On Fire és a Use Somebody pedig egyaránt Grammy-díjat hoztak a fiúknak. A sikertörténet tovább folytatódott: a Come Around Sundownt a neves zenei szaklap, a Rolling Stone a 2010-es esztendő húsz legfontosabb albuma között említi, s a három évvel ezelőtti Mechanical Bull is szépen muzsikált.

Az idén megjelent hetedik stúdióalbum, a WALLS azon az úton halad tovább, amit az előző korongról ismert Wait For Me kijelölt. A fiúk gyakorlatilag szakítottak a régi hagyományokkal: így hiába keresünk a korongon nyers hangzást, illetve rekedtes-hamiskás alternatív megoldásokat, helyette egy nagyon is élő, háttér énekkel megtámogatott, energikus és tökéletesen fülbemászó harmóniákkal operáló, piszkosul egységes rockanyagot kapunk, amitől cseppet sem kell félni. Sőt! A 2016-os nagylemezt három nóta vezette fel, közülük két tétel, a Waste A Moment és a címadó WALLS klipje pár hét alatt külön-külön is megugrotta a négymilliós nézettséget a YouTube-on.

Ha elkezdjük hallgatni a tízdalos korongot, azon kapjuk magunkat, hogy a lábunkkal hozzuk a ritmust és hozzá lelkesen bólogatunk, miközben már nem is a Waste A Moment című nyitódal meg a videómegosztón koncertfelvétellel megtámogatott Reverend, valamint a klippel kísért Around The World szól, hanem az azzal összeszőtt Find Me, azaz lassan az anyag felénél járunk! S elindul egyfajta drukk: a következő dal is legyen jó, tartson még egy meg még egy nóta erejéig a lendület. Calebék pedig mintha hallgatnának ránk. A hatperces, visszafogottan énekelt Over játékideje ellenére egy cseppet sem unalmas, a szünetmentesen azt követő Muchacho szintialapja kapcsán pedig a hajdani fehér, mini Casio, illetve Jean-Michel Jarre juthat az eszünkbe, melynek a finom gitáros kíséret egyfajta Café del Mar-varázslatot kölcsönöz, miközben Caleb énekhangja tudatosítja: szó sincs időutazásról vagy művészcseréről, annak ellenére sem, hogy a dal fütyülve zárul. A visszafogottság marad a vonós hangzással színesített Conversation Piece alatt is, ám az Eyes On You újra feszes tempót diktál, melyből csak kicsit vesz vissza a Wild, ám mégis ügyes átmenetet biztosít a lemezt záró, címadó balladához, a WALLS (We Are Like Love Songs)-hoz, mely minden egyszerűsége ellenére működik, s hangulatában nagyon emlékeztet a betétdala miatt Oscar-díjjal jutalmazott, Broadway-darabbá vált Once – Egyszer című ír zenés mozira.

Nagyon jól szól az egész cucc, amiben a dalokat jegyző banda mellett kétségtelenül komoly szerepe volt a sztárhangmérnök Mark „Spike” Stentnek, aki Madonnától a U2-n és a Linkin Parkon át a Depeche Mode-ig egy sor nagy név sikerlemeze körül bábáskodott. S szintén jót tett a bandának az új producer, a korábban Björkkel és a Coldplay-jel is dolgozó, háromszoros Grammy-díjas Markus Dravs.

Bár az album első felének lendületét több tétel is visszafogja, nincs ezzel semmi baj, hiszen, ha nem is csillagos ötöst, de egyértelműen ötöst érdemel a Kings of Leon WALLS című albuma. A szörnyű borító alapján pedig nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni,

Tracklista:
1. Waste a Moment
2. Reverend
3. Around The World
4. Find Me
5. Over
6. Muchacho
7. Conversation Piece
8. Eyes On You
9. Wild
10. WALLS

Balajti Péter

2016. 10. 20. 22:11