Mintha új, ütős zenei ötletek helyett csak a lendület vinné tovább a Depeche Mode-ot: ez az első benyomás. Pedig, ha az ember megbékél azzal, hogy a DM az önmaga által kijelölt úton menetel tovább, s időt ad az új anyagnak, akkor rájöhet, nem is olyan rossz a Spirit, melynek producere a főként az Arctic Monkey sorlemezei körül bábáskodó James Ford, aki hallhatóan szabad kezet adott a fiúknak.

A Going Backwards című nyitódal erős, feltehetően a májusban induló turné koncertjeit is ez a tétel vezeti majd fel, ahogy a kislemezként versenybe küldött, és világszinten meglepő módon a legjobban hazánkban szereplő, a MAHASZ Top 40 Single listán harmadik helyet megszerző a Where's The Revolutions szintén figyelemre méltó darab. Utóbbi érdekessége, hogy felütése Ákos legutóbbi albumának szintis hangzását idézi, majd jól megszokott módon elektrockos-torzítós refrénbe csap át.

A kezdeti lendület aztán hirtelen megtorpan: a lassú, visszafogott, mégis az album egyik, ha nem legerősebb darabja, a The Worst Crime a Depeche Mode aranykorát idézi – Dave Gahan énektudása teljében. Ám nincs idő a múltba révedni, az egyetlen sort refrénként kiabáló Scum ráz fel. Harmonikus szinti-motívumával Black klasszikusát, a Wonderful Life-ot idézi egy pillanatra a túl hamar véget érő felvétel, átadva a helyét a feledhető You Move-nak.

Ígéretesen indul a Cover Me, amit aztán végül mintha elfelejtettek volna befejezni a fiúk: a dal felénél abbahagyja az éneklést Dave, s a hátralévő bő két perc csak a zenei alapról szól, tönkretéve az addig jól felépítetteket. A banda fő dalszerzője, Martin L. Gore két, tökéletes rá jellemző, elvont-kísérletezős szerzeményt tartott meg magának: a turné dallistájára nagy eséllyel felkerülő Eternal visszafogott, rövid darabot, illetve a zárótételnek szánt Failt.

Ügyes az effektek tengere alatt egyedi soul-nótát rejtő Poison Heart, koncert-tombolást ígér a So Much Love, analóg szintetizátorokkal építkezik a blues-gitárral megbolondított Poorman, míg a középtempós No More (This Is The Last Time) tökéletes lezárás lehetne – ha nem követné a már említett, a dalok sorából erősen kilógó, s inkább Martin L. Gore esetleges újabb szólólemezére kívánkozó, bár szövegében a mostani lemez címét indokolttá tévő Fail.

Négyes alá.

Tracklista:
1. Going Backwards
2. Where's The Revolutions
3. The Worst Crime
4. Scum
5. You Move
6. Cover Me
7. Eternal
8. Poison Heart
9. So Much Love
10. Poorman
11. No More (This Is The Last Time)
12. Fail

Balajti Péter

2017. 03. 30. 11:04