Aztán jöttek a hírek, hogy a zenészek a készülő stúdiólemezükön is ezt az utat járják, és Likó Marcell énekes-frontember a szövegeibe a korábbiaknál is erősebb társadalomkritikai mondanivalót sző bele. Felmerült a kérdés, hogy megfér-e együtt az elektronika és az erős szöveg.

Itt megfér. Likó ismét egyszerűen fogalmaz magasságról és mélységről, örömről és bánatról. De előfordul, hogy nem tudjuk belőni, hol járunk, melyik érzésről énekel éppen. A hangszerelés változatos, első hallásra érdekesnek és furcsának tűnő zenei stílusokkal operál, de végül rá kell jönnünk: így tökéletes.

A nyolcdalos minialbum már akkor gondolkodóba ejti a hallgatót, amikor még csak a borítót tartja a kezében. A címe láttán elmélkedhet: Szabad.vagy. Mit keres a pont a két szó között? Ezt mindenki maga értelmezheti, még akkor is, ha Likó egy interjúban a saját szemszögéből megválaszolta ezt.

A CD-t indító Te vagy az című szerzemény hangulatfüggő. Egy jól sikerült nap végén hallgatva egyszerű szerelmes dalnak tűnik („Te vagy az, és rajtad kívül nem számít semmi”), máskor, rosszabb napokon többet képzelünk bele, valamiféle vallási himnusznak halljuk. A rockosabb Vége a földi lét végére fókuszál („Leáll a keringés – a mennyország közel, pupillareflex nincs – az Isten rádlehel”), s a refrénben elhangzó „A vége jobb lesz” értelmezése ismét attól függ, milyen hangulatban vagyunk. Egyszer nyugtat, máskor rémiszt. A pörgős Szájhoz a száj egy tudatos szerelmi történet, az egyetlen szerzemény, amely pusztán szórakoztat, s nem ejt gondolkodóba. A dübörgő elektronikára épülő Ébren a közéleti viszonyokra helyezi a hangsúlyt, ha úgy akarjuk hallani, politizál („Van ez a huzatos ország egészen keleten, ahol tombol az elme, de hallgat a száj”), és arra a megállapításra jut, hogy a disznó csak disznó marad, mosdathatjuk napestig… Az Ébren a Jobb lesz holnap című dalba torkollik, szünet nélkül. Nehéz eldönteni róla, hogy vidám-e vagy szomorú. Aztán jön Likó Marcell kedvenc témája. A grime-os Kitaláltál azt taglalja, mennyire határoz meg bennünket a genetika és mennyire a nevelés („Olyan vagyok, mint az apám: megfeszülök, beiszom”). A zongorával és dobbal induló, fokozatosan bevaduló Most a földön („Most a földön fekszem, hogy kevésbé fájjon”) tipikus Vad Fruttik-szerzemény. Az elmúlásról szól ez is, de nem úgy, mint a Vége, hanem világvége hangulatot áraszt. A lemezt záró Tartalak megnyugtat („A gondok ha túl nagyok, én akkor is itt vagyok”). Kellett ez a végére, pozitív lecsengést ad a nehéz anyagnak. Likó már édesapa, s a dal Emma lányához íródott.

A Szabad.vagy – a Vad Fruttik előző albumaihoz hasonlóan – maximális pontszámot érdemel. És az a szép a zenekar pályafutásában, hogy mindegyik CD-je másért tökéletes. (Új Szó)

Puha József

2018. 07. 22. 14:21