Lemezajánlók
Petruska: Reláció (szerzői kiadás)
A CD-borítón Petruska András egyedül látható. Ez a kiadvány egyetlen tévedése, a dizájn kontrasztban áll a tartalommal. A zenész a tőle megszokott, javarészt egygitáros hangzás helyett harmadik stúdióalbumát zenekari felállásban készítette.
Petruska 2014-ben kiadott, a budapesti négyes metró állomásai ihlette Metropolita című lemezén főleg magyar népzenei hatások érezhetők, a 2016-os, a harmincas éveikbe lépők problémáit feszegető Kapunyitón az angolszász folkzene befolyása a legerősebb. Harmadik stúdióalbuma, a Reláció érettebb, mint az előző kettő; a szívét a világzenei, elsősorban afrikai elemekre épülő zene, a lelkét a többrétegű, az emberi kapcsolatokat és letisztult vágyakat fókuszba állító, a magánélet és a társadalom párhuzamairól szóló szövegek adják. Petruska eddigi magyar nyelvű dalainak szövegírója Babarczi Bulcsú, most két újabb fiatalembert is sikerült megnyernie, Grecsó Krisztián költőt és Bársony-Németh Pétert. Grecsó három zeneszám szövegét jegyzi, a lemez első, második és negyedik daláét. Az albumot indító, zenei kíséret nélküli Én a te korodban után az Égi gangon csendül fel. Nyilván Grecsó Petruskával szoros együttműködésben írta, hiszen az énekes egyik védjegye – a magyar zenei szövegvilág klasszikus mondatainak idézése, illetve áthallásuk – is felbukkan benne: a Húsrágó hídverő slágercím (Kispál és a Borz), a Néha furcsa hangulatban dalrészlet (Illés) lett beágyazva, de Stinget is említik. A Mondatok Grecsó Krisztián háromrészes versciklusa, Petruska ennek második részét zenésítette meg, mely a szakítás ihlette, plágium miatt A Dalból kizárt Help Me Out of Here után hallható. Babarci Bulcsú szövegeiben – ezúttal négyet jegyez – több aktuális téma kerül elő. A Nem megy igazán a mindennapi taposómalomról szól. „Röfögés-koncert az udvaron, kukorékolás a szemétdombokon. Az ól a tét, zajlik a beszavazás.” Ebben is feltűnik egy zenei utalás: „Azt hittem, én leszek a csókkirály”. A kisember sehol sem számít – ezt már a Nincsen szavam mondja ki. „Nekem nincsen szavam a politikában, gazdaságban, fontos döntésekben, a köz dolgában. Mer’ a hangos szó már majdnem szavazat, nekem a hallgatás marad.” De jön a csavar a végén, ha elkap a szerelem, lőttek a szavaknak. Babarci a Ha jön a holnap szövegét írta még, valamint a Mosolyunk mögött címűét Bársony-Németh Péterrel. Az utóbbi jegyzi a CD-t záró A ház szövegét, amely ellenpontozza a lemez bonyolultságát, egyszerűen kimondva: „Eszik és alszik, és jó, hogyha szeret”. Az album legfőbb üzenete egy angol nyelvű szerzeményben, a New Year’s Eve címűben jelenik meg: az emberiség nagy kérdéseire egyelőre nincsenek válaszaink, de már közel vagyunk hozzájuk. Ezt persze Petruska sem gondolja komolyan, csak ironizál. További két angol nyelvű felvétel, a Not Mine és az Apple Pie, ezenkívül a hangszeres Ugyanonnan szerepel még a lemezen. Az angol szövegeket Petruska írta.
Petruska András az új magyar zenei generáció legizgalmasabb előadója. Szomorú, hogy az idei évét a plágiumbotrány pecsételi meg, s nem a kiváló Reláció című albumáról esik szó úton-útfélen. A hangoskodóknak kötelezővé tenném a meghallgatását. Petruska ízig-vérig zenész. Ez ordít az új lemezéről is. (Új Szó)
2019. 10. 02. 17:38
További Petruska András cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..