Lemezajánlók
Szeder: Bátran lépek (Tom-Tom Records)
Szeder-Szabó Krisztina sem tudta megkerülni. A 2014-es, hétszámos, folkos, sanzonos, népzenés, akusztikus hangszerekkel rögzített Hab a tetején című minilemez, a 2016-os, zeneileg poposabb, sokszínűbb, szövegeivel vagányabb, még személyesebb, már elektromos gitárt is használó Táncolj velem élet! című album és egy újabb minilemez, a tavaly megjelent C’est d’air után – mely francia és magyar sanzonos felvételeket tartalmaz – beütött az alkotói válság.
Az ebből való kilábalás adta az alapját a gitáros-énekesnő Bátran lépek című albumának.
A korongon a sérelmek feltárásától és feldolgozásától a társadalmi elvárások levetkőzésén, az érzelmi megtisztuláson és az önmegújuláson keresztül jutunk el amagabiztos, bátor lépésekig. Komoly témák, problémák kerülnek középpontba, amelyekre Szeder megoldásokat is kínál. A tíz szerzemény mindegyikét ő komponálta, többnyire zongorán. A zenekara újra jelentősen átalakult, jelenleg Lee Olivér (gitár, vokál), Borbély Mátyás (basszusgitár, nagybőgő),Szabó Árpád (hegedű, vokál) és Mihalik Ábel (dob, billentyűk, mandolin, vokál) alkotja. A dalok gazdagon hangszereltek, a pop-rock világzenei, sanzon-, dzsessz- és funkelemekkel vegyül.
A CD az Elengedlek című zeneszámmal indul, amely a múlttal való szakításról és a bizalommal teli megnyugvásról szól. („Elengedem a két kezed. Megengedem magamnak, hogy így is boldog legyek.”) A Szabadok leszünk is az elengedésre fókuszál. („Te és én, szabadok leszünk a végén.”) A Csipkerózsa Sándor a várakozást és vágyakozást énekli meg, ennek a végén is ott a megoldás. („Az élet itt van, ahol vagyok.”) A Szétesem, összerakom az önismereti út kilengéseivel foglalkozik, új minőségeket találva. („Szétesem, összerakódom újra, mások a színek és más a forma.”) A Figyelj rám az igények és szükségletek kifejezésének a nehézségét taglalja, melyek végül feloldódnak. („Kinyitom a szám, és kijön minden, mi óhaj.”) A Szellő mondja című felvételben a szellő a tudatalatti szimbóluma; először az irányítja az elmét, de aztán a szív átveszi a funkcióját, és minden helyreáll. („Az ég dicsér, a nap kisüt felettem.”) A Megtaláltál a női-férfi egyenrangú egységről szól, hangsúlyozva, hogy ehhez először mindenkinek saját magában kell rendet raknia. („Megtaláltuk egymást, megtaláltad magad, megtaláltál, megtaláltalak, megtaláltuk egymást, megtaláltam magam.”) A Pirkadat című rádiós slágerben már nem kínoznak a nehézségek. („Karmánk nem üldöz, a magasba lendültünk.”) A Bátran lépek című szerzeményben az önvállaláson túljutva végérvényesen új fejezet indul el. („Aki idáig merészkedett, most már igazán tovább mehet.”) A Vége a harcnak zongorás ballada, témája a rügyező boldogság. („Vége a harcnak, épül új világ.”)
A Bátran lépek Szeder korszakzáró és korszaknyitó nagylemeze. Elzárja a rossz útját, s utat nyit a jónak. (Új Szó)
2019. 11. 03. 15:11
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..