Josef Zawinul 1932-ben született Bécsben. Már kisgyerekként közel került a zenéhez: kezdetben tangóharmonikán tanult játszani, majd a zongorával kezdett ismerkedni. A Bécsi Konzervatórium elvégzése után 1959-ben elnyerte a bostoni Beerklee College of Music ösztöndíját. Páratlan tehetségének köszönhetően hamarosan már Maynard Ferguson majd Slide Hampton és Dinah Washington partnereként zenélt, egészen 1961-ig. Ezt követően Cannonball Adderley mellett világhírre tett szert, amikor Mercy, Mercy, Mercy című kompozíciójáért Grammy-díjat kapott. Az „Ágyúgolyó” mellet eltöltött évek során tapasztalt muzsikussá és invenciózus zeneszerzővé érett. Ebben az időben olyan kiválóságokkal, mint Miles Davis készített -ma már klasszikusnak számító- lemezeket (In A Silent Way 1969, Bitches Brew 1969).
A Weather Report-ot Zawinul Wayne Shorter-rel alakította meg 1970-ben, és a 15 éven át működő korszakos hatású formáció, összetéveszthetetlenül egyedi hangzása által a jazz-ben soha nem tapasztalt népszerűséget vívott ki magának. A két alapító és állandó tag szerzeményei, a „Byrdland”, a „Black Market”, vagy az „Eight-thirty” ma már az elektronikus zenei eszközöket kifinomultan alkalmazó, úgynevezett fusion-jazz alapműveinek számítanak.
A Weather Report feloszlása után az akkor már billentyűs-szintetizátorosként számontartott Zawinul „Weather Update” majd „Zawinul Syndicate” nevű zenekaraival folytatta sikereit. Joe Zawinult mind a mai napig a műfaj nagy megújítójaként és legeredetibb szerzőjeként tiszteli a világ.
A 70 éves veterán legújabb, „Faces and Places” nevet viselő albumán a címhez híven népes zenésztáborával együtt több égtáj felé kalauzolja el a hallgatót. A bevezetőt követő „All About Simon” című számban afrikai taktusok szólalnak meg, a folytatást pedig a „Tower Of Silence” kissé átmixelt arab tónusai színezik. A „The Spirit Of Julian „C” Adderley” című darabban Zawinul régi muzsikustársa és munkaadója előtt tiszteleg. Az Ágyúgolyó becenevű mesterre való pergős ritmusú emlékezés a „Familiar To Me” lírai témájában oldódik fel. Ezt követően látogatást teszünk a „Café Andalusia”-ba, melynek egyik üdítő részlete az árnyalatnyi tangóval kevert jazz passzázs.
A szerzemények hangulata a nívós nemzetközi ütőhangszeres gárdának és a sokszínű énekhangoknak köszönhetően erőteljesen világzenei-hangzású, ám a teljes album kétségtelenül magán viseli a szintetizátormogul egyéni, fusion-jazz-es stílusának jegyeit. Victor Bailey kiváló basszus-kísérete nagyban hozzájárul a lemez jellegzetes atmoszférájának megteremtéséhez, de mindez természetesen az „öreg” billentyűire van felépítve. Az egymással összemosott afrikai- és arab dallamok mellett a számokban felcsendülnek Zawinul szülőhazájának népi melódiái is („Rooftops Of Vienna”), felsejlik néhány indiai énekfoszlány („Barefoot Beauty”), a „Borges Buenos Aires” zongora-intrója felett pedig vitathatatlanul Bartók szelleme lebeg (egyébként Zawinul ereiben némi magyar vér is csörgedezik).
A Faces and Places mintegy összefoglalja Joe Zawinul utóbbi évekre jellemző zenei koncepcióját, melyet Zawinul Syndicate nevű együttesével ez idáig megvalósított. A mozaikokból összerakott, igen érdekes és izgalmas kompozíciók mindvégig éberen tartják a hallgatót, a világzenei hangulat azonban fogyaszthatóvá teszi a produkciót. A lemez egyetlen hátránya talán a zeneszerző hatalmas rutinja, melynek hiányában talán árnyalatnyival több lendület, erő érvényesült volna a felvételen.

Laczkó Krisztián

2002. 09. 25.