Lemezajánlók
Phil Collins: Testify (Eastwest / Warner)
Phil Collins esetében nem beszélhetünk egy egyszerű visszatérésről. Rajongóinak milliói várnak már erre a pillanatra régóta, hiszen egy olyan személyiség tér vissza a zenei élet nagyszínpadára, aki napjaink egyik legnagyobb és legtehetségesebb művésze.
Phil Collins az utóbbi időben új utakon járt, mind a remek kritikákat kapott Big Band formációjával, mind pedig a Disney stúdió Tarzan c. rajzfilmjéhez írt zenével. Most azonban, a megjelenő „Testify” c. albumával és „Can’t Stop Loving You” c. kislemezével újra megerősíti helyét az igényes popzene világában. Sőt, tagadhatatlan, hogy jobb formában van, mint valaha. Természetesen voltak olyan idők, amikor ő volt az az előadó, aki uralta a zenei életet, mindenhol őt lehetett hallani, életünk elválaszthatatlan részévé vált. Ez sok szempontból nagyon hízelgő állapot. Másrészről az, hogy sokan csak egy bizonyos fajta Philt szerettek volna hallani, (ahogyan ő maga mondja, a „mókás fickót”) nagyon beszűkítette, és végül frusztrálta is az énekest. Az olyan nagy sikernek örvendő dalok, mint a „Sussudio” és a „You Can’t Hurry Love” úgy állították őt be, mint egy fáradhatatlanul kedélyes, könnyed és vidám figurát, és ezt a képet úgy tűnt, nagyon nehéz lesz elhalványítani. Még az 1989-ben megjelent „…But Seriously” c. albummal sem sikerült ezt elérnie. Az 1993-as, sorrendben az ötödik, „Both Sides” c. albumán tett utoljára kísérletet, hogy a dalszerzésen, éneklésen és producerkedésen kívül az összes hangszer megszólaltatását is a vállára vegye. Ez az egyik legjobb és legnépszerűbb albuma. Három évvel később tulajdonképpen nem okozott nagy meglepetést, hogy 26 év közös zenélés után kilépett a Genesisből hogy szóló karrierjére koncentrálhasson. Az azóta elért sikerei pedig önmagukért beszélnek. A zene mindenesetre a vérében van. Miután ígéretet kapott, hogy nem lesz turné, megtörtént aminek történnie kellett, és megszülettek a dalok, melyek a „Testify” c. albumon hallhatóak. És aki meghallgatja az albumot, bizonyosságot szerezhet, hogy ezek olyan dalok, melyek nélküle sohasem születhettek volna meg. A „Testify” egy olyan ember kezének nyomát viseli magán, aki elégedett önmagával és a világgal melyet maga körül kialakított. A lemez producere Rob Cavallo, aki a Hollywood Records alelnöke, és együtt dolgoztak már a Tarzan zenéjén is. Nevéhez olyan hírességek sikere kapcsolódik mint a Green Day, a Goo Goo Dolls és Alanis Morissette. Az albumot Phil Svájcban és Amerikában írta meg, és Franciaországban vették fel. Aki tökéletes dallamokra és érett érzelmekkel átitatott dalszövegekre vágyik, annak nem kell tovább keresgélnie.
Phil – volt mindig és marad továbbra is – a tökéletes választás az igényes zenére vágyók számára.
2002. 11. 05.
További Phil Collins cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..