Azhar Kamal a pakisztáni Karachiban született 1966-ban. Kilenc évesen kezdett el gitározni, 1984-től 1986-ig pedig már a Freiburg-i zeneakadémián komponálást és gitározást hallgatott. Két évre rá Londonba költözött, ahol többek között Bobby Womack, Keziah Jones, Courney Pine, Steve Williamson partnereként kezdett zenélni. 1991-ben aztán visszatért Németországba, és stúdiózenészként olyan nevek mellett működött közre, mint Milva, Gite Haening vagy Julio Iglesias. 1995 és ’97 között a Münich-i gitárintézmény tanára volt, azóta pedig mint komponista és producer számos filmzene fűződik a nevéhez.
Azhar Kamal első szólóalbumán az európai jazz néhány kiválósága vendégszerepel -Roberto DiGioia zongorán, Johannes Enders szaxofonon és fuvolán muzsikál. A zenekar további tagjai: Patrick Scales -basszusgitár, Zoe -vokál, Saam –ütőhangszerek, Sebastian Fischer –hegedű, Kiko Pedrozzo –harmonika, Peter Erskin –dobok. Nem is panaszkodhatunk a hangszeres játékra: minden a helyén van a lemezen. Természetesen a szerző túlnyomórészt akusztikus, néhol elektromos gitárjátékára helyeződik a hangsúly, de azért a többiek számára is alkalom nyílik szólózni. Az album az igen energikus „Indecisive“-vel kezdődik, melynek gitáron és hegedűn megszólaló élénk, progresszív passzázsai akár egy Dream Theater téma részeit is képezhetnék. Az iram aztán a címadó „Me Rio” lágyabb, de nem sokkal lassabb taktusaiban csillapodik egy kissé. Kevés női vokál, szaxofon és pergős, spanyolos gitárakkordok hangzanak fel, számomra halványan Pat Metheny-s stílust idéző kissé afrikai hangulatban. A „Raindrops” ismét dallamos gitártémáját ezúttal a zongora sejtelmessége ellenpontozza, rendkívül szellemesen, majd az „Ocean in your Eyes” elringató, visszhangokkal festett hangulatképe következik. Minden kompozíció jól megszerkesztett, összefogott, csak sajnos néhol kissé mintha rövidekre sikerültek volna. Egy két szám –például a Guardian Angel- beillene egy hosszabb lélegzetű szerzemény intrójának is, de talán ez a tömörség éppenséggel szándékolt, hiszen mindegyik darab kerek egész, lezárt, levezetett alkotás. Karácsony közeledtével néhol az az érzésem, a lemez egy-két finom akusztikus, dallamos –néhol ugyan kicsit egysíkú- témája (például a Feroza, az Easy Rider vagy a Zoe`s Ponytail) akár ünnepi muzsikának is beillene… A korongról az egyik kedvencem a „Summer”. A már említett rövidség ellenére kompozíciója társaiénál fantáziadúsabb, igen jól eltalált. Hullámcsapkodással bevezetett intrójának hangulatát követi a női hangon, suttogva elmondott szöveg és a remekül illő dobos és ütőhangszeres játék, valamint a szintetizátoros aláfestés.
Elmondható, hogy a lemez befejezése a 11. „Lotos” című szám teltebb, összetettebb, jazzesebb szerzeménye miatt a legsikerültebb. Az utolsóként elhangzó „Chant” mesélős, egyszerűbb fuvolaszólója ezt a hangulatot –a teljes felvétellel együtt- már csak levezeti. Noha a fülbemászó „easy listening” kedvelői igényes hangzása miatt biztosan szeretik majd a korongot, jómagam egyszer szívesen meghallgatnék egy amolyan „elszállósabb”, komolyabb anyagot is Azhar Kamaltól.

Laczkó Krisztián

2002. 12. 06.