Lemezajánlók
Chico: Érintés (RTL Zeneklub)
Chico debütáló lemezén főleg a hazánkban még komolyabb gyökerekkel nem rendelkező, R&B és soul zenei műfaj érzelmes, de egyben ritmusos világával „érinti meg” a hallgatóságot.
A múlt év egyik nagy felfedezettjének, Chico-nak év végén jelent meg debütáló nagylemeze, „Érintés” címmel, amely elsősorban az igényes zene rajongói számára nyújthat kellemes perceket. Az R&B és a soul zene, de alapjában véve a fekete zenei irányzatok, a hazai könnyűzenei élet területén nem túl sok képviselővel jeleskednek. Manapság, köszönhetően a műfaj nemzetközi térhódításának, hazánkban is egyre többen próbálkoznak hasonló jellegű előadásmóddal. Persze nem mindegy, hogy mindezt divatból vagy sokkal mélyebb zenei kötődésből teszik. Chico albumán érezhető, hogy nála nem tegnap kezdődött ez a „szerelem”.
Az album kiválóan átadja azt az érzelmességet, amit az R&B vagy a soul megkövetel, de mégsem érezhetjük túláradónak vagy könnyen emészthetőnek. Az őszinteségre tette a hangsúlyt, ami mind a szövegvilágban, mind pedig a zenei alapokban megnyilvánul. A lemez egyik beharangozója, a „Hosszú, forró nyár” című szám is nagyon jó példa erre.
Az album elkészítésében kitűnő zenésztársak segédkeztek, elsősorban a Back II Black zenekar tagjai, Erdélyi András gitáros és Bársony Bálint szaxofonos, akik a lemez elsőszámú producerei, de emellett számos dal társzerzői is. A Back II Black frontemberével, Bebével közösen felvett „Ég a gyertya” című duett már a Back II Black legutóbbi „Zene nélkül mit érek én?” című lemezén világot látott, így sokak számára ismerős lehet. A „Valakire vársz” című dalban pedig Csejtei Tamás basszusgitár-játéka tűnhet fel. Rajtuk kívül, az „Esik a hó”-ban Némó és Ati (a valamikori Sziasztok Lányok, most Club 54 ), valamint Német Viktor (FÁNK) közreműködött. A lemez egyik társzerzője és gitárosa, Nagy Laci, aki kifinomult játékával szinte felpezsdíti a dalokat, különösen a „Valakire vársz” és a „Csak még egyszer” c. szerzeményeket. A szövegek közül talán a legmerészebb a régi Warpigs-es Lombos Marci (El Marci) által írt „Súgd +” dalszövege, némi rap-el megspékelve.
Tracklista:
1. Ellopott szerelem
2. Csak még egyszer
3. Valakire vársz
4. Hosszú, forró nyár
5. Esik a hó
6. Súgd+
7. Álmaimban
8. Érintés
9. Ég a gyertya
10. Hosszú, forró nyár (leslie version)
11. Álmaimban (unplugged)
2004. 03. 25.
További Chico cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..