A klasszikus 2-4-es és grunge-rockos ütemek hallhatóak végig a dalokban, együgyű, szimpla dallamokkal, itt-ott kiabálós résszel, ahogy ezt már számtalan formációtól megkaptuk. Ez a stílus Dave Grohl (The Foofighters) kezei közül még hiteles volt, és újszerű, de ezek a kópia lemezek ma már nem képviselnek értéket. Persze hallgathatóak a dalok, szépen szólnak, vannak lírikus, jól meghangszerelt részek, de az összkép mégsem mutat semmi egyedit.
Amerikában viszont jó étvággyal kajálják ezeket a zenéket a tinik, főleg a csajok, hiszen ez már majdnem fiúcsapat szint, csak egy kicsit rockosabb kiszerelésben. Szépen belőtt séró, fehér naci, kiretusált arc, vasalt ing, és rock. Nem furcsa? A Hoobastank megfordul a legnevesebb fesztiválokon, és a külföldi legális, letöltős oldalakon is szép eredményeket érnek el, szóval a recept valóban profitál. Itthon Lajcsi és Márió is sikeres, mégis az emésztés elősegítésén kívül nem sok pozitívum jut róluk eszembe. A Hoobastank esetében azért nem ennyire vészes a helyzet, sőt, egy próbát azért megér, és akinek bejön, az csatlakozhat a fanclub-hoz is, ahol exkluzív póló, személyes üdvözlő levél, chat és rengeteg lehetőség vár a rajongókra. Hajrá!

Gab

2004. 05. 29.