A cím nélküliség újjászületést sejtet, ami leginkább visszakanyarodást jelent, főleg az Icon/Draconian Times idejébe, de azért sterilebben és szebben, a mai kor Paradise Lost-jának megfelelő gótikával. A hangzás egyedi atmoszférát dönget belénk, végig a 47 perc alatt. Nyomasztó, de egyben kellemes is. Mondhatni, hogy egy kemény, gitárcentrikus lemez született, ahol azért az utóbbi albumok elektronikus betétei is megmaradtak, a tiszta vokálokkal egyetemben. A legörömtelibb hír, a klasszikus Gregor Mackintosh szólók és gitárjátékok újbóli kidomborítása. Nincs gyenge téma, mindegyik dal megfogja valahogy az embert, és önkéntelenül elkezdi másnap dúdolni a fürdőszobában. Tehát ragadós az anyag, és talán rá is ragad sok emberre. Az ős metal rajongók visszahódítására ugyan nem lehet számítani, már ha egyáltalán elpártolt bárki is a zenekar mellől, de a meglévő és új generáció számára új utat nyitott a Paradise Lost, csak fel kéne fedezni!

A hangzásba lehetetlen belekötni, tökéletes munkát végeztek a stúdióban. A borító is követi a klasszikus drákói idők vonalát, amely érthetetlenül zavaros, de jó.

A CD megjelent digipack változatban is, amelyen további két remix található, valamint a Forever After videoklipje.

Gab

2005. 03. 24.