Lemezajánlók
Katie Melua: Piece By Piece Special Bonus Edition (Dramatico/CLS)
A nagy sikerre való tekintettel idén ősszel újrakiadásra került Katie Melua második nagylemeze, a Piece By Piece. A Special Bonus Edition három új dalt, valamint egy bónusz DVD-t is tartalmaz.
Katie Melua alig 22 éves kora ellenére nem kis sikert könyvelhet el az elmúlt pár év leforgása alatt: debütáló nagylemeze, a Call Off Search megjelenése pillanatában még az iskolapadot koptatta a grúz származású lány. A debütáló korong Angliában pár hónap alatt meghozta a nem várt sikert, Ketevant, akit mi már csak Katie-ként ismerhettünk meg, középiskolai évei alatt írt első szerzeményeinek egyike, a ’The Closest Thing To Crazy’ robbantotta be az angliai rádiók játszási listáinak élvonalába. 19 évesen már Anglia egyik igazi nagy felfedezettjeként tartotta számon a brit zenei szaksajtó, rövidesen arany-, majd platinastátuszt ért el első korongja. A folytatás nem sokáig váratott magára, 2005. őszén ’Piece By Piece’ címmel elkészült a második nagylemez, melyen már nemcsak felfedező- és zenésztársának, Mike Batt-nek a szerzeményei kerültek fel, hanem Katie is elég aktívan kivette a maga részét a lemezkészítésből: a korong 12 dalából 5 Katie saját alkotása, köztük két későbbiekben maxira is kimásolt dal, az ’I Cried For You’ és a bevallottan Katie szívéhez legközelebb álló ’Spider’s Web’ című szerzemények. A legnagyobb sikert mégiscsak az elsőként megklipesített ’Nine Million Bicycles’ aratta, mely az igazi világszintű ismertséget és nemzetközi daljátszást eredményezte Ázsiától Hollandiáig. Nem véletlenül Hollandiában még egy tulipánfajtát is neveztek el róla, amit eddig a könnyűzenei életből csak a Pink Floydnak volt szerencséje elérnie. A Piece By Piece –ből több mint 3 millió példány talált gazdára világszerte, Európa szinte valamennyi országában platina – vagy aranylemezes lett a korong. A sikeren felbuzdulva kiadója most egy speciális újrakiadásban dobta piacra a lemezt, melyhez ezúttal 3 új dalt is hozzácsaptak: a legfrissebb maxis ’It’s Only Pian’-t, amit állítólag szerelmi bánatában írt Katie; az ismert Beatles szám, a ’Lucy Int he Sky With Diamonds’, melynek érdekessége, hogy pont abban az Abbey Road-i stúdióban került felvételre, ahol anno John Lennon és Paul McCartney rögzítette a dalt. Valamint egy szintén új dal, egy Mike Batt-szerzemény, a ’Sometimes When I’m Dreaming’, amit még a Piece By Pice felvételeinek szünetében írtak, és Katie állítása szerint félkész állapotban hagytak meg és így is tették fel erre a speciális kiadásra.
A kiadványhoz egy DVD is tartozik, melyen elsőként egy 80 perces dokumetumfilmet nézhetünk meg. Egy kiváló ötvözet a 2006-os európai turné állomásainak koncertfelvételeiből, melyet Katie kommentál, de megszólalnak benne a zenésztársak, állandó segítők és mesélnek a turné legizgalmasabb pillanatiról, amit rögvest be is mutatnak. A dokumetumfilm mellett az eredeti koronghoz készült három klip, a ’Nine Million Bicycles’, az ’I Cried For You’ és a ’Spider’s Web’ kisfilmjei is felsorakoznak rajta.
Tracklista:
Disc 1.:
1.Shy Boy
2.Nine Million Bicycles
3.Piece By Piece
4.Halfway Up The Hindu Kush
5.Blues In The Night
6.Spider’s Web
7.Blue Shoes
8.On The Road Again
9.Thankyou, Stars
10.Just like Heaven
11.I Cried For You
12.I Do Believe In Love
13.It’S Only Pain
14.Lucy In The Sky With Diamonds (Acoustic Version)
15.Sometimes When I’m Dreaming
Disc 2. – DVD:
1.Piece By Piece Moment By Moment
2.Nine Million Bicycles (promo film)
3.I Cried For You (Promo Film)
4.Spider’s Web (Promo Film)
2006. 11. 07.
További Katie Melua cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..