Hihetetlenül precízen megtervezettnek tűnik a Rudebox, még akkor is, ha a címadó darab elektro-sokkja kétségtelenül megdöbbentette a sokat próbált rajongókat – tessék felkészülni, a Rudebox refréndallamával indít a Never Touch That Switch című tétel is! –, viszont újabb célcsoportot célzott meg és talált el, ahogy annak idején Madonna Music-ja. (Érdekes, hogy az aktuális MAHASZ Rádiós listáján csak az első húsz között találjuk az aktuális kislemezt, míg az eladási adatok alapján a nagylemez benne van a legjobb ötben!) Vannak, akik azzal magyarázzák a merész lépést, hogy Robbie Williams mindenáron szeretne betörni az amerikai piacra, ami érdekes módon eddig nem sikerül neki. Mások szerint az énekes kamaszkora kedvenc előadóinak zenei világa előtt tiszteleg e koronggal. Lehet, hogy mindkét állításban van igazság, ám kétségtelen, az énekes–zenésznek muszáj volt váltania, hiszen a Guy Chambers-szerzőtárssal való szakítás után képtelen volt tartani azt a magas szintet, ami az Angelst, a Let Me Entertain You-t, a Feelt, a Strongot vagy a No Regrets-et jellemzi.
A showman tehát igyekezett egy eszméletlenül színes és sokoldalú korongot összerakni, finoman elterelve a figyelmet a lezártnak tűnő zenei korszakról. Robbie-nak ebben az átmenetben az a Stephen Duffy segített, aki a nyolcvanas évek végétől aktív dalszerző-muzsikus, s akivel nemcsak a teljes Intensive Care nagylemezt összerakta, de már a 2004-es Greatest Hits korongra is készítettek két dalt (Radio, Misunderstood). Ezúttal is két nótával van jelen Duffy, melyek közül a Kiss Me nem új szerzemény – 1989-ből való ez a harsány diszkópetárda, amit még Kylie Minogue is megirigyelhet.
Feldolgozásokból egyébként sincs hiány ezen a korongon: a Louise például a Human League diszkográfiájából lehet ismerős, a második kislemezre kimásolt dal, a Lovelight pedig a soul-énekes/dalszerző Lewis Taylor tavalyi Stoned címkéjű korongján szerepelt először, ám a legismertebb/legjobban sikerült darab mind közül a Manu Chao-féle Bongo Bong/Je Ne T’Aime Plus című remek újrája. Mind közül az utóbbi a legtáncolhatóbb darab, melyben vokál szintjén a szigetországi üdvöske, Lilly Allen is kiveszi a részét (őt hallhatjuk még a Keep On-ban is), azért a dal végi francia nyelvű Robbie-poénkodás ad igazi pluszt e nótának. A Pet Shop Boys szintén jól teljesített, s bár korábban Neil Tennant vokálozott a No Regrets-ben, idén többet dolgoztak együtt a fiúk – Robbie elénekelte a Jelousy-t a PSB nagyzenekarral kísért koncertjén, a páros meg két nótát szállított a tetovált dalosnak. (A She’s Madonna mellett ott figyel a We’re The Pet Shop Boys, utóbbi egy klasszikus PSB-dallamvonalú és hangszerelésű dal, melynek szövegében több sláger címe visszaköszön a szinti-pop-duó diszkográfiájából – pl.: It’s A Sin, What Have I Done To Deserve It, Being Boring, Can You Forgive Her? stb.)
A nagy történetmesélő hírében álló énekes ugyan ezúttal is talált módot a sztorizgatásra: a The 80’s és a The 90’s két évtized zenei és érzelmi hatásaiból építkezik, s a Burslem Normals-nak és a Summertime-nak köszönhetően a kötelező lírai nóták sem maradnak el.
Ám (pozitív értelemben is) talán a legnagyobb meglepetést a Viva Life On Mars című nóta tartogatja – ki hitte volna, hogy Robbie Williams egyszer még countryt fog énekelni?!
(A lemez végére pakolt rejtett nóta pedig jó helyen van ott, ahova került…)

Tracklista:
1. Rudebox
2 Viva Life On Mars
3. Lovelight
4. Bongo Bong and Je Ne T'aime Plus
5. She's Madonna
6. Keep On
7. Good Doctor
8. The Actor
9. Never Touch That Switch
10. Louise
11. We're The Pet Shop Boys
12. Burslem Normals
13. Kiss Me
14. The 80's
15. The 90's
16. Summertime
+1 Dickhead

Balajti Péter

2006. 11. 17.