Lemezajánlók
K-maro: Platinum Remixes (Warner Music)
A kanadai szövegmondó két nagylemez után valószínűleg cikinek érezte volna, ha rögtön best of összegzéssel jelentkezik, viszont egy remixlemez jó kis alternatívának tűnt, hiszen az slágerválogatás is, meg nem is…
Az 1980. január 31-én, Bejrútban született Cyril Kamar, akárcsak Dr. Alban, a helyi háborúnak köszönheti karrierjét. Míg a nigériai fogorvos Svédországba menekült a vérontás elől, addig az arab srác a francia fővárosba, majd Montreálba került – minél távolabb az otthoni zavargásoktól. Kanada jót tett a fiúnak, hiszen anyanyelvén kívül angolul és franciául egyaránt megtanult, mi több, jelenleg is a dumájából (és dalszerzőképességéből) él. Első szárnypróbálgatása 1993-ra tehető, igaz, akkor még nem egyedül, hanem egy marokkói haverjával közösen kóstolgatták a hip-hopot, ám a Les messagers du son nevű páros hiába volt sikeres az országban, nemzetközi szinten nem sok vizet zavart. Bő tíz évvel később, hősünk K-maro fedőnéven lendült újra támadásba, s a francia/angol szöveggel már a címében is megbolondított Femme Like U (Egy olyan nő, mint te) feliratú kislemezzel szép sikert ért el. A korong 700 ezer példányban talált gazdára, s annak ellenére, hogy most már két éves dalról beszélünk, még mindig fel-felbukkan valamelyik kereskedelmi rádióban e hip-hop-szám. A gengszter-imázsra (csajok, pénzre és bulik) építő produkció két nagylemezt és hat kislemezt tudott letenni az asztalra, ám a népszerűséget hozó felvétellel egyik folytatás sem tudta felvenni a versenyt. Ráadásul a remixek sem sokat javítottak a helyzeten – a Femme Like U kislemezen szereplő Another Hit Version kifejezetten gyenge volt. Mindezek tudatában félve került a lejátszóba a Platinum Remixes-korong, mely az újraértelmezések mellett új felvételekkel is bír. A lemezindító Let’s Go (az összeállítás legjobb dala!) például egy friss, klippel is rendelkező darab: jó ritmusának, kellemes női vokáljának köszönhetően talán utoléri a Crazy népszerűségét, de meghaladni valószínűleg nem fogja atzt. A szintén angol címet viselő I Shine egészen más típusú nóta, leginkább a Taxi-trilógiában elhangzó keményebb hip-hop vonalra emlékeztet, míg a hanganyagot záró, sinteén 2006-os Viens Me Voir meglepően ügyes hang- és ritmusképlettel igyekszik újat hozni a műfajba.
Ami a remixeket illeti, majd’ minden esetben elmaradnak az eredeti dallamsávok, erőteljesebb, illetve rafináltabb ritmusképleteket kapunk a szövegek és a refrének mellé.
A Femme Like U majd ötperces remixe szerencsére egészen más, mint ami a 2004-es kislemezre került: jóval táncolhatóbb annál. A Crazy esetében a könnyed dallamkíséretet egy nagyon visszafogott, keleties aláfestő zene váltja fel, s csak a refrénnél fedezhetőek fel csilingelő szintihangok. A Qu’est ce que ça te fout-ra szinte rá sem lehet ismerni: a zongorának nyoma sincs, az egész dal sokkal egységesebb, kevésbé tagoltabb, mint ahogy azt a La Good Life című lemezen megszokhattuk. Ugyanez érvényes a Million Dollar Boy feliratú albumról ismerős Histories de Luv-ra is, ahol a gitár helyett indiai pengetős hangszerrel/hangszínnel próbálják különlegessé tenni a nótát.
Talán az egyetlen kakukktojás a Gangsta Party, mely az eredeti változathoz képest egészen színes lett: a fúvós hangszínek sokat dobnak az amúgy jelentéktelen felvételen.
K-maro adott még egy esélyt a karrierjének, de úgy tűnik, Európa már nem vevő a saját zenei korlátjain túllépni képtelen huszonéves vagányra, aki ezúttal sem mert régről ismert és befutott hangmintákat meg zenei alapokat bevetni a siker érdekében. (Ez a recept számos amerikai kollégának segített már.) Az erőltetett önismétlés pedig nem sokat ér, s nem sok igazán újat meg jót hoz.
Tracklista
1. Let’s Go
2. Crazy (remix)
3. Dense Dessus (remix)
4. Histories de Luv (remix)
5. Gangsta Party (remix)
6. Qu’est ce que ça te fout (remix)
7. I Shine
8. Beautiful Bizness (remix)
9. Femme Like U (remix)
10. Rolling Down (remix)
11. Les frères existenz encore (remix)
12. Le K ne chante plus (remix)
13. The Greatest (remix)
14. Million Dollar Boy (remix)
15. Viens me voir
2006. 12. 16.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..