A legfrissebb anyag kezdetben kissé megijesztett, mert tökös, kétperces zúzások indítják a lemezt, de másodszori hallgatásra már mindkettő annyira tipikus Pearl Jam, hogy nem lehet hiteltelennek tartani. A harmadik nóta, az Evacuation azonban remek eszköz a hallgató állhatatosságának tesztelésére, ez ugyanis kilóg az albumról. Az ok azonnal világossá válik, amint a szerzőt megvizslatjuk: az új dobos. matt Cameron az illető… Az Evacuation akár egy tökéletes Soundgardendal is lehetne: bonyolult ritmusképletek, meghökkentő szerkezet, megszokást igénylő dallamok. Cameron játékstílusa amúgy is átütően megjelenik a lemezen, ami kifejezetten előnyére válik. A lemezborítóra is felkerült ajánlónak négy szám, a Nothing A It Seems, A thin Air, a Light Years és az Insignificance. Ezek szoros egymásutánban, bár nem ilyen sorrendben következnek a lemezen, és azon ritka esetet reprezentálják, mikor az ajánló beletalál a zene lényegébe. Ez a négyes, ha semmi más nem lenne korongon, akkor is elvinné azt. Félelmetesen eltalált hangulatú, elfojtott érzelmektől feszülő , alapvetően egyszerű nóták ezek, a Pearl jam zeneiségének esszenciái. Nagyon erős anyag... A tény, hogy hármat közülük más és más szerző jegyez, mutatja a Jam legénységének zeneszerzői kvalitásait. Ez végképp nem az a csapat ami egyetlen ember ötleteire épül. Eljutottak arra a szintre, ahol már teljesen saját zenéjüket nyomhatják. nem vagyok biztos abban, hogy pl. a keverés sajátságosan koszos, fésületlen stílusa nem ennek következménye-e, mindenesetre ennél jóval tisztábban hangképpel és hangszer-ének aránnyal is lehet azért manapság találkozni. Eddie Vedder néha szinte teljesen eltűnik a hangszerek mögött, bár a stílusát jól ismerik ennyiből is kitalálják, minek kellene szólnia egy adott helyen. Ez is a kiérleltség egyik előnye.

Alapvetően meglepetésektől mentes, ám az előbbiekhez hasonlóan erős Pearl Jam lemez született tehát, amit minden rajongónak és érzelmektől átfűtött rockmuzsikát kedvelőnek bátor szívvel merek ajánlani.

Jónap Tamás

2000. 07. 19.