A zenei sajtó az év elején több héten keresztül arról cikkezett, hogy létezik egy angolul éneklő magyar zenekar, amely nemzetközi karrierrel kacérkodik, részben az Egyesült Államokban készül az első nagylemeze, és még az album megjelenése előtt hathetes, vagy harminc koncertet magában foglaló turnét abszolvál a tengerentúlon. Szóval a háttérgépezet már akkor olajozottan működött: folyamatosan kaptuk az információkat, olvashattuk a zenészekkel készült interjúkat, miközben szerzeményt csak azok ismertek az együttestől, akik kerestek az interneten. Reméltük azonban, hogy idővel majd a zenéje is eláraszt mindent. És továbbra is reménykedünk ebben, valószínűleg mindhiába… Sajnos a magyarországi rádióállomásokon a korong kiadása óta sem igazán lehet hallani a The Moog felvételeit – a klipesített, I Like You című dalát szinte csak a közszolgálati Petőfi sugározza, de az orrba-szájba. Summa summarum: az emberek túlnyomó többsége máig csak azt tudja, hogy a zenekarnak külhonban jobban megy a szekere, mint odahaza, és a repertoárjából sem ismer semmit.

Értelemszerűen nem a The Moog az egyetlen magyar formáció, amely kint népszerűbb, mint odahaza. A piszok nagy mázliját és nemzetközi szárnypróbálgatásait feltehetően tökéletesen előkészítették, megelőlegezték. Ugyanígy megszervezettnek tűnik az ecsetelt, sajtó felé irányuló háttérmunka is. Nyilván van pénz a produkció mögött, és a nagy felhajtás javarészt ebben gyökeredzik. Most már csak a hazai rádiókat kéne meggyőzni, de lehet, hogy a srácok ennél fontosabbnak tartják a külhoni karrier nagyobb intenzitásra kapcsolását. Való igaz, a The Moog szinte kizárólag a nemzetközi zenehallgatókra támaszkodhat. A gitárközpontú, különböző stíluselemeket magába gyúró indie-rock zenére ugyanis a magyar piacon nincs számottevő kereslet, ráadásul a fiúk azzal, hogy angolul énekelnek, teljes mértékben lemondtak a hazai karrierről – az angol nyelvvel képtelenség Magyarországon hazaiként labdába rúgni.

Az együttest 2003-ban gimnáziumi diákok verbuválták. Szabó Tamás énekes-billentyűs, Bajor Ádám gitáros és Dorozsmai Gergely dobos (az East és a Korál dobosa, a népszerű Tom-Tom Stúdió vezetőjeként is ismert Dorozsmai Péter fia) hozta létre. 2004 elején csatlakozott hozzájuk Ladányi Norbert gitáros és Szabó Csaba basszusgitáros. Nevükről biztos sokaknak Dr. Robert Moog és az általa kifejlesztett szintetizátor jut eszébe, de a fiúk elmondása szerint nem róluk, hanem egy azonos nevű spanyolországi klubról nevezték el a zenekart, ahol kitűnően érezték magukat. Mindenesetre előrelátóak, hogy elkerüljék a hangszert gyártó cég (vagy a szórakozóhely) perét, a nevük elé biggyesztették a The névelőt. Az elmúlt év végén történt az eddigi egyetlen tagcsere: Ladányit György Gergely váltotta. A The Moog első, három felvételt felvonultató kiadványa, a Clambake EP 2005 őszén készült el, Elvis Presley egyetlen megbukott filmjéről kapta a címét.

Ahogy jeleztem, több magyarországi együttes is próbálkozik külhoni karrierrel, angol szövegvilággal. A The Moog annak köszönhetően tűnt ki közülük és lett éllovas, hogy a világhálóra felpakolt szerzeményeire lecsapott egy Los Angeles-i székhelyű kiadó. Ahogy írtam, ez bizonyára nem a véletlennek tudható be, a háttérben történhetett egy s más. Furcsa ugyanis, sőt érthetetlen, hogy a cég miért magyar zenekarra vetette ki a hálóját, hiszen a kínálat rendkívül gazdag, manapság világszerte minden harmadik formáció hasonló indie-rockot játszik. A feltételezésemet a Sold For Tomorrow című nagylemez megerősítette, a The Moog zenéje semmivel sem tűnik ki az átlagból, de erről majd később. Szóval az együttes tavaly májusban szerződést kapott a MuSick Recordings nevű kiadótól. A Budapesten rögzített album keverési munkálatai – a cégnek köszönhetően – Seattle-ben zajlottak, a legendás producer, Jack Endino felügyelete mellett, aki korábban többek közt a Soundgarden vagy a Therapy? oldalán is dolgozott, világhírnévre a Nirvana első, 1989-ben megjelent Bleach című nagylemezével tett szert. A nemzetközi pályafutás következő fontos résztvevője a Press Here Publicity nevű, promócióval foglalkozó New York-i cég, amely az említett turnét szervezte, és végzi az album amerikai reklámozását is.

A CD-borítón a fiúk szűkre szabott ruhákban láthatók – hatvanas évekbeli fíling köszön vissza róla. A megjelenésben tehát semmi egyediség. Aztán kiderült, hogy a dalokban is csak itt-ott tűnnek fel saját egyéniségre utaló jegyek. Biztos voltam abban, hogy a legtöbb magyarországi szakember fanyalogva fogadja a nagylemezt, és a saját ötleteket hiányolja majd. Igazam lett. A felvételek a tagok kiváló ízléséről tesznek tanúbizonyságot, az őket ért különböző zenei hatásokról, a szerzői kvalitásuk helyett, de jobban belegondolva, ebben nincs kivetnivaló. Azt az utat járják, amelyen haladva az ezredforduló elején a nagy példakép, a The Strokes világraszóló sikerre tett szert. A New York-i zenekar sem hozott újat, ügyesen összelopkodta a zenéje elemeit a hetvenes évek art punk mozgalmának jeles képviselőitől. A The Moog tehát ugyanezt teszi. A dalaiból a The Strokes inspirálói: többek közt a The Velvet Underground, a Ramones vagy a Blondie mellett a hatvanas évek beatzenéjét pop-punkos köntösben tálaló, 1995 óta működő svéd Mando Diao hatása, valamint a brit Damon Albarn énekstílusa hallható ki leginkább. A korong tíz hibátlanul megkomponált és kivitelezett indie-rock felvételt vonultat fel, melyeket üde, kamaszos báj leng körül. Mindössze azt róhatjuk fel a fiúknak, hogy a különböző hatásokat, zenei elemeket nem tudták egységes összképpé formálni.

A The Moog (nemzetközi) bemutatkozását semmiképp sem szabad csalódásnak nevezni. Egyértelmű azonban, ha az amerikai kiadó nem kerül képbe, ma a kutya sem tudna a zenekarról, pontosabban a Budapest indie-klubjait járó közönséget leszámítva. Kérdés: a választott út hosszú távon járható lesz-e? Nehezíti a dolgot, hogy a gitárközpontú indie-rock csillaga az elmúlt hónapokban világszerte leszálló ágba került. A The Moognak tehát, ha marad is a főúton, a jövőben melléje új mellékutat, egérutat kell keresnie. A legfontosabb, hogy kitűnjön az átlagból, s ehhez elengedhetetlen az egyéniség és az egyediség zenébe való becserkészése. (Új Szó, Szalon)

Puha József

2007. 10. 22.