Lemezajánlók
R.E.M.: Live /2CD+DVD/ (Warner)
Az amerikai banda sokakkal ellentétben már egy sor DVD-vel bírt, mielőtt megjelentette volna első koncertlemezét. Igaz, a két CD-n helyet kapó anyag mellé becsúsztattak egy harmadik korongot is, mely hangban és képben egyaránt felidézi a két évvel ezelőtti kétnapos belfasti bulit…
Everybody Hurts
A negyedszázados fennállást turnéval ünneplő Michael Stipe-ék koncertanyagára meglepően sokat – két és fél évet – kellett várni, de legyünk őszinték: megérte!
Az eredetileg négytagú R.E.M. (Rapid Eye Movement, azaz gyors szemmozgás, mely az alvásállapot egyik fázisának meghatározásaként használnak a tudományban) éppen idén tíz esztendeje működik trióként, miután Bill Berry dobos kivált a csapatból.
Az arany- és platinalemezek tömegét hozó 13 sorlemezzel büszkélkedő georgiai fiúk muzsikájában a folk, a country, a punk és a rock egyaránt tetten érhető, így volt miből válogatni a 2005-ös turnéra is, melynek kétnapos belfasti állomásán a sajátos látásmódú, a vizuális technika nyújtotta lehetőségeket maximálisan kiaknázó Blue Leach foglalt helyet a koncertfilm-rendezői székben. Leach ugyan már az 1993-as Cure koncertfilm körül is segédkezett, s dolgozott a Pet Shop Boys-szal is, ám a nagyközönség a Depeche Mode milánói fellépéséről készült zseniális Touring The Angel révén ismerhette meg védjegyszerű megoldásait.
A kifejezetten erős dallistához nem különösebben izgalmas színpadkép társult, ám ez legfeljebb a nézőtéren tartózkodók számára tűnhetett csak fel: Blue Leach már a másfél perces felvezetés során garantálja, hogy nem fogunk unatkozni a házimozi-szobánkban!
Közönségzaj és kulisszák mögötti készülődés villanásai váltják egymást, s nemcsak a nézők várakozással teli feszültsége, de a szeme köré sötét sávot festő frontember idegessége is szinte tapintható. Majd színpadra érnek a zenészek, az énekes megkocogtatja a mikrofont és kezdődik a műsor! A műsor, melynek szinte minden tételéhez másfajta koncepciót használ a zseniális direktor (kerülve a koncertfilmes sablonokat): az Everybody Hurts szuperközelikkel való bemutatása, az Imitation of Life-fal járó feszültségfeloldódás visszaadása, a közönséggel való ugrálás, a színes szűrőkkel megbolondított snittek, monokróm és VHS-korszakot egyaránt idéző bevillanások, zoomolt kivetítő-képek és döbbenetesen profi beállítások, pillanat-elkapások jellemzik a bő százperces koncertfilmet, mely egész egyszerűen olyan, mint egy monstre videóklip, ami bármilyen fergeteges és profi, a hosszának köszönhetően túl tömény és embert próbáló produkció.
Mégsem kérdés, hogy Blue Leach kiváló választás volt: Stipe őrült és zseni megnyilvánulásainak hibátlan interpretálásának, önmagába zárkózott előadásmódjából való ki-kilépéseinek, lelki hullámzásai összes rezdülésének visszaadása döbbenetesen jól sikerült, de nemcsak a kopasz dalosról kapunk lenyomatot, de az R.E.M. két további tagjáról, a vendégzenészekről, sőt a közönségről is, mely ezúttal nem egy hatalmas arctalan embermassza, mely a legtöbb koncertfelvételen pusztán vágóképként van csak jelen…
Ami a dalokat illeti, a 22 nótából álló műsor ugyan nem a legerősebb számokkal indít (az első tételek még kislemezek A-oldalára sem kerültek), ám az Everybody Hurts után sorra jönnek a slágerek és a koncertkedvencek: a pörgős Bad Day, a Japánban listavezetőnek számító Imitation of Life, az MTV-n agyonjátszott Losing My Religion, a fergeteges What’s The Frequency, Kenneth?, a sokatmondó Drive, az amerikai kormány figyelmébe ajánlott folk-dalok, az I Wanted To Be Wrong és a Final Straw, a közönség által is énekelt The One I Love, illetve az azonos című Milos Forman moziban felcsendülő Man on The Moon egyaránt elhangzik. Érdekesség, hogy a ’84-es második nagylemezről leporolt (Don’t Go Back To) Rockville-t a szerzője, Mike Mills adja elő, akinek kivételesen a frontember vokálozik, míg gitárjátékával az ifjú angol előadó, Daniel Ryan segít be. Kimarad a cikis Shiny Happy People, amiért nem kár, ám a Stand hiányáért kicsit fáj a szív.
A koncertpakk kétlemezes CD-s része autózáshoz és utazáshoz egyaránt kiváló, ám a teljesebb élményt a széles repertoárból jó ízléssel válogatott szerzemények sztereó és Dolby Digital 5.1-es keverésben, brutálisan profi, ám kellőképpen tömény, anamorfikus szélesvásznú vizuális tálalásban nyújtó DVD kínálja.
Tracklista
1. I Took Your Name
2. So Fast, So Numb
3. Boy In The Well
4. Cuyahoga
5. Everybody Hurts
6. Electron Blue
7. Bad Day
8. The Ascent of Man
9. The Great Beyond
10. Leaving New York
11. Orange Crush
12. I Wanted To Be Wrong
13. Final Straw
14. Imitation of Life
15. The One I Love
16. Walk Unafraid
17. Losing My Religion
18. What’s The Frequency, Kenneth?
19. Drive
20. (Don’t Go Back To) Rockville
21. I’m Gonna DJ
22. Man On The Moon
2007. 11. 04.
További REM cikkek
Linkajánló
- REM képek, bibliográfia és diszkográfia
- R-E-M (http://www.remhq.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..