Lemezajánlók
Alicia Keys: As I Am (Sony BMG)
Rögtön a Billboard élén nyitott Alicia Keys októberben megjelent új albuma. Az énekesnő egy kicsit elrugaszkodott a jól bevált recepttől, hiszen rockos hangzást kevert az RNB mellé. Csak kár, hogy ez nem nagyon érződik.
No One - Live In Japan
Az As I Am ügyes, zongorás intrója feledteti a második (Go Ahead ) és harmadik (Superwoman) nem túl erős tracket, majd jön a No One, ami már a Billboardon is szépen teljesít. Ezt követi a Like You Will Never See Me Again, ami simán lehet a lemez következő nagyágyúja.
Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy egészen a tizenegyedik, Where Do We Go From Here című trackig nem is érzi az ember, hogy ez bizony egy rockos album akar lenni – merthogy Alicia Keys ezt ígérte. Ráadásul az ezt követő Prelude To A Kiss, Tell U Something és Sure Looks Good To Me is egyaránt lassú dalok, úgyhogy az igazán rockos hangzás mindössze egyetlen felvételben merül ki maradéktalanul.
Ennek ellenére az album korrekt, kristálytiszta, Alicia pedig továbbra is elképesztően jól énekel. Az As I Am egy kellemes, élőhangszerekkel kísért, balladákkal teli album, amit talán a túl sokszor használt gitár miatt aposztrofáltak rocklemezként.
A teljes tracklista a következő:
1. As I Am (Intro)
2. Go Ahead
3. Superwoman
4. No One
5. Like You'll Never See Me Again
6. Lesson Learned (featuring John Mayer)
7. Wreckless Love
8. The Thing About Love
9. Teenage Love Affair
10. I Need You
11. Where Do We Go From Here
12. Prelude To A Kiss
13. Tell You Something (Nana's Reprise)
14. Sure Looks Good To Me
2007. 12. 10.
További Alicia Keys cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..