Lemezajánlók
Válogatás: Budapest Bár (EMI)
A mai fiataloknak már nem sokat mond a konflis, a cekker vagy a kintornás szó, s felgyorsult-felszínes világunk hajlamos régimódinak, illetve giccsesnek titulálni a vágyakozó, romantikus, máskor kiábrándult, esetleg összetört szívű tartalommal megtöltött melódiákat, melyek bizony képesek voltak egy egész várost a hatalmukba keríteni – nem csupán egyetlen nyár erejéig.
A múltidéző borító és logó sugallta korszak úgy kel életre, ahogy kell! Napjaink ismert, a rádiók által mégsem preferált énekeseinek sora bólintott a Száztagú Cigányzenekar egykori prímásának ötletére. A Romano Dromot és a Kistehén tánczenekart erősítő Farkas Róbert bő fél évszázados slágereket porolt le és énekeltetett fel a Kispál és a Borz, a Heaven Street Seven, a Quimby, a Colorstar, az Egy Kiss Erzsi Zene és a Specko Jedno frontembereivel, akiktől cseppet sem áll messze e zenei világ. Szűcs Krisztián már korábban is előadta a Szívemben bomba van című örökbecsűt a HS7-tel (bár most direkt nem ő énekli!), Lovasi a Kispál és a Borzzal a Csinibabában danolt ilyetén nótákat, Kollár-Klemencz László előadói stílusa pedig tökéletesen passzol e letűnőben lévő, de a feledéstől még megmenthető dalokhoz. A dalokhoz, melyek nemcsak hangulatukkal, de szöveg- és érzelemvilágukkal együtt egyfajta örökséget jelentenek. A korabeli filmslágerek és bárdalok ugyanis nemcsak elválaszthatatlanok voltak Budapesttől, de tökéletes lenyomatként szolgálnak az akkori városról és lakóiról. (A ráadástételnek köszönhetően még országhatáron túl is kikacsintás az összeállítás.)
A művészek előadásukkal nemcsak meghajoltak a dalok előtt, de igyekeztek nagyon finoman, mégis tetten érhetően belecsempészni e felvételekbe a saját egyéniségüket, stílusukat is. Ez pedig nem csak az énekeseknek, de a muzsikusoknak egyaránt sikerült – a hegedűn, cimbalmon, harmonikán, zongorán, gitáron és nagybőgőn közreműködőknek, valamint a diszkrét elektronikai pluszért felelős Jutasi Tamásnak, illetve Zoohackernek is.
A dalok megértéséhez és befogadásához nem árt egy kis időutazás, melyhez segítséget nyújthatnak az egykori mozifilmek: Csortos és Kabos remeke, a Hyppolit, a lakáj (benne a Köszönöm, hogy imádott című klasszikussal) vagy a Karády Katalinnal forgatott Halálos tavasz, s jól jöhet, ha a nagyszülők is hallják e dalokat – ki tudja, mennyi emlékezetes történet elevenedik meg bennük és általuk.
A lényeg, hogy ne a mai toplistákra beállt füllel és türelmetlen-kapkodó módon hallgassunk bele a lemezbe, hanem valóban szánjunk időt e tételekre! Ugyanúgy, ahogy a lemezen hallható előadók is tették, s teszik 2007. december 19-én este a Katona József színházban, ahol várhatóan számos meglepetéssel együtt kel életre a lemez.
Tracklista
1. Szívemben bomba van
2. Csak egy nap a világ
3. Halálos tavasz
4. Munka után
5. Drágám, néha téved az ember
6. A muzsikusnak dalból van a szíve
7. Ezt a nagy szerelmet
8. Az egyiknek sikerül
9. Egy kis édes félhomályban
10. Rózsafa virít
11. Este fess a pesti nő
12. Nékem csak Budapest kell
13. Gyűlölöm a vadvirágos rétet
14. Köszönöm, hogy imádott
15. Én nem tudom, mit hoz a holnap
16. Nem wurlitzer a verkli
17. Tenyeremen hordom
18. Szívemben bomba van (rádió verzió)
Bonus:
19. Love Me Or Leave Me
2007. 12. 17.
További cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..