Lemezajánlók
HIM: Deep Shadows And Brilliant Highlights (RCA / Terrier / BMG)
A finn rock együttes mostani lemeze eltér az eddigiektől. A tavaly megjelent „Razorblade Romance” c. korong ütős, pörgős rock, néha metál dalokat tartalmazott, s nem sok volt közte a lassúbb dal, kivéve talán a „Join Me”-t. A most megjelent album egy kicsit visszafogottabb, melankólikusabb az előzőeknél, lehet, hogy ez finn hatás, vagy csak most ilyenek a srácok. Ha valaki megpillantja a CD borítót, tudja miről beszélek, mert az is a melankóliára utal. No nem kell megijedni a csapat egész lemeze nem lírai dalokból áll. Elsőként a „Pretending” c. maxi jelent meg anno, mint a lemez előfutára. Itt az ötödik a sorban. A bevezető két dal a „Salt In Our Wounds” és a „Heartache Every Moment” c. dalok is lassúak, őket követi egy-két rockos dal is. A „Please Don’t Let It Go” egy kicsit bepörgeti a hangulatot, de nem nagyon. A lényeg, hogy a HIM most inkább a rock műfajba ment át, néhol egy kis pop-ot is becsempészve, ez egyáltalán nem baj, sőt. Aki nem szereti a gyors és pörgős metált, ez a lemez neki való. A dalok önmagukért beszélnek, hallgathatóak, kellemesek és érdekesek, akárcsak maga az együttes. Ráadásként a lemez végén megnézhetjük a „Pretending” klipjét is. Akik pedig ott voltak az idei Szigeten tudják, hogy Villie Valo és csapata milyen zenét játszik, bár lehet, hogy számukra is tartogat meglepetéseket az album.
2001. 10. 24.
További HIM cikkek
Linkajánló
- HIM képek, bibliográfia és diszkográfia
- HIM (http://heartagram.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..