Lemezajánlók
Válogatás: Retro Poptarisznya 2. (Private Moon/EMI)
B. Tóth László rádiós sikere, a Poptarisznya annak idején állandó vasárnapi programmá nőtte ki magát. Sőt, a műsor slágerlistája, a Pop-Tari-Top éves összefoglalóiból nagylemez-sorozat is született. Mindennek sok esztendeje már, ám a kellemes hangú lemezlovas tavaly visszatért, idén pedig folytatja az ismét felénekelt és újraértelmezett hazai sikerek felkonferálását.
– Ez olyan, mintha rádiót hallgatnék! – kiálthatnak fel mindazok, akik még nem találkoztak B. Tóth László produkcióival, de éppen ez benne a retró! Hiszen a Poptarisznyában (kivéve a magnós blokk!) és a Pop-Tari-Top lemezeken sem volt szünet: a dalok elején és végén bizony a fel- és átvezetéseké volt a főszerep, mely egyfajta esszenciaként nem csupán az előadó és a dal címét említette meg, de némi zenei vagy privát infó is járt hozzá. Ez már a 2007-es Retro Poptarisznya esetében is így működött, más kérdés, hogy az egykori nagyok közül egész sokan vannak jelen mindkét korongon: Első Emelet, Exotic, Edda, Bikini, R-Go, Zoltán Erika és B. Tóth László. Ez persze nem feltétlenül baj – na jó, azt leszögezhetjük, hogy lemezlovas ne énekeljen! –, az viszont elkeserítő, hogy a hanghordozó adta játékidő-lehetőséget egyik kiadvány sem aknázta ki! Az első rész alig ötven perc, a mostani még rövidebb… Ennyi erővel ráadásként felkerülhetett volna önállóan is néhány, a műsorban elhangzó remix (vagy még egy CD-n a teljes tartalom kötőszövegek nélkül), hiszen a többségük valóba zseniális!
Itt van mindjárt a Zoltán Erika-féle Remete lány, mely ezúttal megkapta Dr. Alban Sing Hallalujah című sikerének alapját, s az eredmény hihetetlenül jól szól! Szintén telitalálatos a house-ütemekkel megpakolt R-GO nóta, a Rég várok valakire, s bár szokatlan, cseppet sem rossz a Bonanza Banzai egykori remeke, a Kezemet nyújtom funkys megoldása, illetve kiemelkedő az Első Emelettől A film forog tovább finom megbolondítása is.
Sajnos Hamvai P.G. EDDA újraértelmezése nem az igazi, s bizony a The Sixties néven összeállt hatvanasok (Charlie, Somló Tamás, Závodi János, Sebő Ferenc stb.) közös éneklése is jobban vette volna ki magát az összeállítás végén vagy különálló pluszként, különösen úgy, hogy a zárásnak szánt Rap-rotarisznya nem csak a címét tekintve problémás… (Sajnos annak idején is helyet kapott a Pop-Tari-Top korongokon/kazettákon egy-egy B. Tóth-féle zenei montázs.)
A mai harmincas-negyvenesek simán bólintanak a régi szignálokra, B. Tóth László kommentárjaira, melyek, ha nem is trendik (hogy is lennének azok, amikor ma már nem nagyon van ilyen a kereskedelmi rádiókban), de működnek és nosztalgiát ébreszthetnek, akárcsak az egykor dalok, melyek – Spigiboy közreműködésének köszönhetően is – új köntösben szintén megállják a helyüket, és kivételesen az eredeti előadók tolmácsolásában juthatnak el a mai fiatalokhoz. A szándék és a cél találkozása ezúttal jobban sikerült, mint az első Retro Poptarisznya esetében, ez pedig megérdemel egy négyest.
Tracklista
1. Charlie@Roxtar: Zenegép
2. Zoltán Erika@Roxtar: Remetelány
3. R-Go@Roxtar: Rég várok valakire
4. Carpe Diem@Roxtar: Álomhajó
5. Hip Hop Boyz@Roxtar: A hegyekben fönn
6. Exotic@Roxtar: Trabant
7. The Sixties: (nekünk) Így kerek a világ – az elmúlt 60 év
8. Bikini@Roxtar: Mielőtt elmegyek
9. Bonanza Banzai@Hit Project: Kezemet nyújtom
10. EDDA@Hamvai P.G. & Nightworkz: Éjjel érkezem
11. Első Emelet@Disco Roberto: A film forog tovább
12. B. Tóth László: Rap-rotarisznya
2008. 05. 14.
További Válogatás cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..