Lemezajánlók
Boom Boom: Intergalactic Megahello (Rockplusz)
Amikor 1999-ben a Kiru Gotta Humble zenekar feloszlott, Tátrai Tibor, Jamie Winchester és Mohai Tamás - akik egyébként több alkalommal léptek fel vendégszereplőként az együttes koncertjein - , Szappanos György basszusgitárossal, immáron Boom Boom néven folytatták a közös munkát. Később csatlakozott hozzájuk Borlai Gergő, aki már tizenéves kora óta elismert zenészek mögött dobolt. A rhythm 'n blues dalokat játszó csapat koncertjei kivétel nélkül teltházasak voltak. Később újabb dalokat feldolgozva ( „Mustang Sally”, „Hard to handle”, „Help the poor”, „Little Wing” ) alakult ki repertoárjuk és hamarosan elkészült első nagylemezük, mely 2000-ben, koncert formájában került rögzítésre. A kizárólag feldolgozásokat tartalmazó album anyagával, itthoni berkekben és a határokon túl is nagy sikereket tudhattak magukénak. Időközben elkezdtek saját dalokat írni és próbálni majd a koncerteken, bemutatni a közönségnek. A modern rock sajátosságait viselő produkciókban az ének, a három gitár, a basszus és a dob kitűnően egymáshoz illeszkedve tálalja a zenét, hol indulatokat, hol csodálatot váltva ki hallgatójából. Koncertjeiken a nézőközönség mágnesként tapasztja szemét a színpadra, hiszen Tátrai, Mohai, Winchester, Szappanos és Borlai nem „egyszerűen” zenél. Már az első hang, az első pengetés és dobütés bizonyítja, hogy megtelik a tér a belőlük áradó energiával, és a színpadon látható tökéletes összhanggal. Köszönhető ez annak, hogy öt olyan zenésszel állunk szemben, akik ösztönös természetességgel játszanak a közönségnek és önmaguknak egyaránt. A ritmusok, dallamok és ütemek képesek arra, hogy egyszerre adagolják a hallgatónak az egyáltalán nem tradicionális érzésvilágot. A most megjelent korong 8 dalt tartalmaz, ez kevésnek hangzik, viszont ha megnézzük, hogy egy-egy dal átlagosan 6 perces, már megnyugodunk. Igényes és eredeti a korong, no meg a rajta található muzsika!
2001. 09. 24.
További Boom Boom cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..