Lemezajánlók
Fekete Dzsoni: Mindent újra kezdhetünk (BMG)
A címet olvasva kérdezem, hogy mi ért véget. Mit kell újra kezdeni? Úgy látszik a nyár az új előadók évszaka, mert már meg sem tudom számolni, mennyi újonc van. Persze az is más kérdés, hogy a sok előadó, együttes közül ki marad meg hosszú távon. No ez már nem könnyű ugye? Fekete Dzsoni is egyike az új felfedezetteknek, csak annyit mondok Dáridó és Lajcsi, a többi már jön magától. A 13 dalt tartalmazó bemutatkozó korong első dalát hallgatva, picit megijedtem, hogy egy érzelgős nótacsokrot fogok kapni. Szerencsére tovább hallgattam és pop, dance stílusú dalokat kaptam. Egyébként a sráccal minden rendben van, jó a hangja, a stílusa is rendben van, viszont azt nem tudtam eldönteni, hogy ki a célközönség. A fiatalok és tinik nem jöhetnek szóba, mert nem nekik szól, az idősebbek megint ki vannak zárva, mert a dance nem az ő műfajuk. Talán a Dáridó közönségének, nem tudom. Volt már sok ilyen próbálkozás a magyar könnyűzenében, volt, ami bejött, s ami nem. A lemez és a dalok hallgathatóak, viszont számomra teljesen közömbösek. Igaz nem az én ízlésem számít, hanem a közönségé, aki megveszi a korongot. Majd meglátjuk, hogy mi lesz hosszútávon.
2001. 07. 24.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..