Eredetileg azt terveztem, szinte végig többé-kevésbé jó dolgokat írok, ám happy end nélkül, helyette tornyosuló viharfelhőket vázolok fel. Nem tudom viszont megkerülni, már az elején muszáj ünneprontónak, vagyis objektívnek lennem. Felmerül a kérdés: hol tart majd Vera, mondjuk, tíz év múlva? Egyáltalán jelen lesz-e a zenei életben? (Lesz-e magyar zenei élet?) Tehetsége alapján az élmezőnyben a helye, a mostani sikertelensége azonban azt sugallja, hogy egy évtized múlva énekesnőként már csak az emlékeinkben fog élni. Pontosabban, néhányunk emlékeiben.

Ha találkozunk, megkérdem tőle, hogy győztesnek érzi-e magát. Mert én nem hiszem, hogy ő győztes volna a szó szoros értelmében, amit az első Megasztár nagy baklövésével, a fődíj jelentéktelenségével magyarázok. A versenyt megnyerve elvitte az úgynevezett fődíjat, a lemezszerződést (nesze semmi, fogd meg jól), miközben további nyolc társának, a tizenkét döntős közül tehát összesen kilencnek jelent meg legalább egy albuma – kisebb-nagyobb sikerrel. Ha a második vagy a harmadik sorozatban diadalmaskodik, ami – valljuk be – szintén sikerülhetett volna, lakást is kap. Ez esetben a lakás az igazi, az egyetlen nyeremény, lemeze ugyanis bárkinek lehet. Ha Vera a sokadik helyen végez, ilyen csodás hanggal, akkor sem maradt volna kiadó nélkül. Arról nem is beszélve, hogy a zenei pályafutás az utóbbi években világszerte, s ezzel együtt Magyarországon is alaposan degradálódott elsősorban a piac telítettsége miatt. Olyan, mint a kutya vacsorája. Jönnek-mennek a „sztárok”, ma még tündököl az emberfia, holnap már senki sem kíváncsi rá.

Hősnőnk karrierje csodásan indult. A magyar zenei életben a korábbi években nem előzött meg egyetlen hanghordozót sem akkora (szakmai) várakozás, mint Vera, vagyis abban az időben még Veronika 2004 szeptemberében kiadott első, Ébren álmodom című stúdióalbumát. Én először elégedetlen voltam vele. Mert magasra tettem a mércét, a külső hatások miatt. Háromszor hallgattam végig, majd félretettem, ügyelve arra, hogy azért szem előtt maradjon. Eltelt pár nap, közben tisztáztam magamban néhány dolgot: hogy Veronika ugyan valóban rendkívül tehetséges, de még keresi önmagát, ezért nem szabad tőle csodát várni, néhány hónap alatt vált szerény vidéki lányból öntudatos, ám még tapasztalatlan énekesnővé. Ezután más füllel hallgattam a dalait, és elmúlt a hiányérzetem. A szerzőgárda amúgy garancia volt az igényes és profi végeredményre. A csapat névsorát egy ideig a bizonytalanság szele lengte körül, ami fokozta a bulvársajtó érdeklődését. Veronika visszautasította a fődíjjal együtt elnyert Pierrot produceri segítségét, helyette egy olyan stábbal dolgozott, amelynek több tagja a kilencvenes évek közepén Cserháti Zsuzsa visszatérésénél is bábáskodott. A lemez zenei anyagának oroszlánrészét László Attila jegyzi, a dalszövegek többek között Horváth Attila és Orbán Tamás tollából születtek. Az album negatívuma, hogy több helyen erősen érezhető rajta Cserháti Zsuzsa hatása. Igaz, ez sokaknál pozitívum is lehet, csak nézőpont kérdése.

2006 márciusában jelent meg Vera második, új stábbal készített stúdiólemeze Valami más címmel. Az elsőnél közreműködők közül mindössze László Attila vett részt a komponálásban, a Sose hívd korán a holnapot című felvétel zenéjét írta. Az album az elsővel összehasonlítva – amely az énekesnő 2006-os nyilatkozata szerint inkább a szakmának szólt, kevésbé a közönségnek –, a címnek megfelelően valóban más lett: modernebb felfogású, fiatalabb korosztályt megcélzó dalokat vonultat fel. A változás első (látható) jele, hogy nem Tóth Veronikaként, hanem Tóth Veraként szerepel a borítón. A funkys alapú, tempós szerzemények mellett a szívszorító balladák sem hiányoznak a lemezről. A tíz szerző közül kiemelhetjük Szabó Ágnest, az új évezred egyik legkeresettebb szövegíróját, valamint a zene jelentős részéért felelős Romhányi Áront és Pély Barnabást – utóbbi az album zenei producere is. A kitűnő munka ellenére a mélyrepülés elkezdődött: Vera első nagylemezéből közel húszezer példányt értékesítettek, a másodikból csak hatezer kelt el. Bár ezt akár természetes jelenségként is elkönyvelhetjük: kis túlzással másfél év alatt ennyit esett a magyar hanghordozók átlagforgalma.

Idén júniusban került a boltokba Vera harmadik stúdióalbuma tóth vera címmel. Az énekesnő elmondása szerint az egyszerű címválasztás arra utal, hogy a három korong közül ezt érzi leginkább a sajátjának, mert nemcsak előadóként, hanem minden egyes dalban társzeneszerzőként is közreműködött, és a Nem ez a vég című felvétel szövegét teljes egészében ő írta, egy másik, a Vágyom rád című szövegének születésénél is jelen volt. A munkálatokban, akárcsak a másodiknál, tíz szerző vett részt, a zenei producer személye nem változott, a gárda viszont három tagot leszámítva megint kicserélődött, és visszatért közéjük az elsőnél közreműködő Orbán Tamás. A sok zenei stílus – a poptól a lágy dzsesszen, a rhythm and blueson és a soulon át a gospelig – tökéletes összképet alkot a hangszerelésnek köszönhetően. A komponálásból három megasztáros is kivette a részét: Galambos Dorina, Gál Csaba „Boogie” és a harmadik széria döntőjének kapujában elvérző Walkó Csaba. Az egy évig készülő lemez komolyabb lett, mint a második, ha úgy tetszik, megint inkább a szakmának szól, nincs rajta olyan szerzemény, amely slágerré válhatna. Habár manapság rádiós segítséggel szinte bármiből sláger lehet, ezek a dalok túl igényesek ahhoz.

Vera első albuma hatalmas várakozás közepette jelent meg, a harmadik pedig – nem értem, miért – nagy csend mellett, reklámkampány nélkül. Bizonyára részben ezzel magyarázható, hogy nem került fel az eladási lista negyvenes mezőnyébe! Nem hiszem, hogy az énekesnő lemezcége ekkora bukta tükrében vállalkozna egy következő korong kiadására, és valószínűleg az alkotógárda is elszegődik mellőle.

Itt tart Vera 2008 őszén, megasztáros győzelme után négy és fél évvel. Ha jóslatokba bocsátkoznék, a legnagyobb esélye – ahogy már írtam – annak van, hogy lassan, csendben eltűnik a zenei életből. Ez persze nem őt minősítené, hanem részben a szakmát, leginkább pedig rólunk, a közönségről állítana ki bizonyítványt. Ráadásul úgy tűnne el, hogy az évek során még slágere sem született, nincs szélesebb körben ismert dala, amely kapcsán beazonosítható volna, és manapság egyetlenegy felvételét sem sugározzák a rádiók. A Megasztárban legyőzött vetélytársának, Oláh Ibolyának legalább megadatott egy sláger, a pillanatok alatt örökzölddé vált Magyarország című. (Új Szó)

Puha József

2008. 10. 04.