Lemezajánlók
The Best of Bond… James Bond /CD+DVD/ (EMI)
Lehet vitatkozni, hogy melyik Őfelsége titkos ügynökének legjobb mozija, illetve legütősebb betétdala, hiszen több esélyes is sikerrel pályázhat az első számú kedvenc helyére, mind színész, mind előadó kategóriában. Utóbbiak közül tizenkilencen pályáznak e kétkorongos, igen átfogó gyűjteményen, ám aki Jack White és Alicia Keys kettősére voksol, az csalódni fog.
Nem az első válogatás viseli a fenti címet, ám kétségtelenül ezen szerepel a legtöbb 007-es filmből való betétdal. A Quantum csendje című legfrissebb James Bond-alkotás kulcsnótája ugyan hiányzik, viszont szerepel egy csak itt hallható, kellően izgalmas tálalásban felcsendülő James Bond Theme – John Arnold jóvoltából. A csomag bő negyvenperces DVD-jén pedig klipek, koncertfelvételek és egy átfogó dokumentumfilm kapott helyet. De haladjunk sorjában!
A közel nyolcvanperces hanghordozó 45 esztendőnyi filmzenéből csemegéz, s időrendben hozza a sok esetben címadó darabokat (a legemlékezetesebb Goldfingertől és a Diamonds Are Foreverön a kezdve a View To A Killen keresztül egészen a GoldenEye-ig és a Die Another Day-ig).
Míg a ’62-es Dr. No kapcsán a James Bond téma került a korongra, a további húsz moziból olyan ünnepelt énekesnők hallhatóak, mint Madonna, Tina Turner, Gladys Knight, Nancy Sinatra, Sheryl Crow, Carly Simon, Sheena Easton, Lulu, Rita Coolidge, illetve három 007-es filmben is daloló Shirley Bassey! A teremtés koronái közül is számos mikrofonbálvány járult hozzá a gyöngyvászon legrégebb ideje tevékenykedő titkos ügynökének sikeréhez, mint Chris Cornell (bizony, a 2006-os Casino Royale-ból!), Tom Jones, Paul McCartney, Matt Monro vagy éppen Louis Armstrong. S akkor még nem beszéltünk a nyolcvanas évek tinédzsereinek két erősen favorizált zenekarairól, hiszen szinte biztos, hogy az akkori célcsoport miatt kapott lehetőséget a producerektől a Duran Duran és az A-Ha is.
Mindezeken túl, mintegy ráadásként John Arnold korábban kiadatlan James Bond Theme-je is kellően figyelemreméltó és előremutató: az alkotó a jól ismert dallamot funkys, hip-hopos környezetbe ültette át.
A CD-kiadás mellett napvilágot látott CD+DVD-s pakk papírfeknibe bújtatott tokjában szereplő második korongon sajnos nem a hanghordozón sorakozó összes előadó James Bond-klipje sorakozik, abból csak néhány találomra kiválasztott darabnak jutott hely. Igaz, a Duran Duran Párizsban forgatott akciója emlékezetes volt a maga idejében, különös az együttes énekesének „My Name Is Bon, Simon Le Bon”-szóvicce volt poén. Szintén jópont jár Tina Turner Golden Eye-mutatványáért és a klasszikus JamesBond-montázst alkalmazó Sheena Easton videóért, míg az A-Ha Living Daylights című klipje a felejthető kategóriát erősíti, Rita Coolidge szereplésére pedig már ez is túlzó kijelentés volna.
Shirley Bassey koncertfelvétele viszont figyelemreméltó, akárcsak a húszperces dokumentumfilm, mely nagyjából az ezredfordulóig követi figyelemmel a James Bond zenéket, olyan szerzőket és előadókat megszólaltatva, mint John Barry, Bill Conti, David Arnold, Shirley Bassey, Carly Simon, Sheena Easton és Simon Le Bon a Duran Duranból! Érdekes anyag, sok filmbejátszással, melyek segítenek felidézni a 007-es emlékezetes helyzeteit és a hozzájuk tartozó zenei kíséretet.
Kitűnő összeállítás, melynek jót tett volna, ha tavaly jelenik meg, így ugyanis A Quantum csendje miatt jogos a hiányérzetünk, de annak a betétdala talán már a következő összegzésen helyet kap. S lehet, hogy az ahhoz mellékelt DVD-n MINDEN James Bond-klipnek jut majd hely. Így csak szimpla ötöst kap a kiadvány, csillag nélkül.
Tracklista
CD
1. John Barry & Orchestra: James Bond Theme
2. Matt Monroe: From Russia With Love
3. Shirley Bassey: Goldfinger
4. Tom Jones: Thunderball
5. Nancy Sinatra: You Only Live Twice
6. The John Barry Orchestra: On Her Majesty’s Secret Service
7. Louis Armstrong: We Have All The Time In The World
8. Shirley Bassey: Diamonds Are Forever
9. Paul McCartney & Wings: Live And Let Die
10. Lulu: The Man With The Golden Gun
11. Carly Simon: Nobody Does It Better
12. Shirley Bassey: Moonraker
13. Sheena Easton: For Your Eyes Only
14. Rita Coolidge: All Time High
15. Duran Duran: A View To A Kill
16. A-Ha: The Living Daylights
17. Gladys Knight: Licence To Kill
18. Tina Turner: Goldeneye
19. Sheryl Crow: Tomorrow Never Dies
20. k.d. lang: Surrender
21. Garbage: The World Is Not Enough
22. Madonna: Die Another Day
23. Chris Cornell: You Know My Name
bonustrack:
24. John Arnold: James Bond Theme
DVD
1. Duran Duran: A View To A Kill
2. Sheena Easton: For Your Eyes Only
3. Tina Turner: Goldeneye
4. A-Ha: The Living Daylights
5. Rita Coolidge: All Time High
6. Shirley Bassey: Goldfinger (koncertfelvétel a Royal Albert Hallból, 1974-ből)
7. The Bond Sound – The Music Of 007 dokumentumfilm a James Bond zenékről
2008. 11. 19.
További Válogatás cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..