Íme néhány merőben eltérő vélemény internetes oldalakról, blogokról. Vélemények, ellenvélemények, bírálatok, ítéletek, védelmező sorok az új The Killers lemezről, s arról, hogy a fiúk jó vagy rossz irányba mentek-e el újszerű stílusukkal. Lássuk:

„Nagy változás van! Nincs kifejezett indie rock, sajnos. Belefogtak valami egészen másba, elektronikus kütyüzéses, Coldplay és The CURE áthallásokkal, sláger-gyanúsan dallamos, minimalista valamibe... A Day & Age utazás a gitármentesebb, news wave-es minimalizmusba, ahol semmi sem olyan, mint kellene lennie... Persze lazák, mint a rigalánc, de ez már inkább egy Elton John vagy David Bowie album, valahol a nyolcvanas évek elejéről... Poros és közepes pop album.” (passzio.hu)

„Hol vannak már a Mr. Brightside, a Somebody told me, vagy a When you were young féle erőteljes, emlékezetes slágerek? Flowers azt nyilatkozta, hogy Elton John, meg David Bowie voltak a fő inspirációi az album megírásánál. Na kösz, ennyi erővel legközelebb legyen Bangó Margit, vagy/és Karel Gott. Az első klippes nóta a Human alaposan megosztotta a rajongókat, technóként indul, aztán meg valami a dancehall-szerű alap, s mindemellett még teljesen erőtlen, totál középszer.” (szub.hu)

„Amúgy sosem értettem a Killers imádatot, kivéve az All The Things persze, de ez az új albumuk ez jó. Kevés jó popzene akad, de ez simán besorolt közéjük. Viszont aki szerint ez nem pop, az valami álomvilágban él. Na, a lényeg, hogy baromi jó refrénekkel operálnak, néha a 90-es évek jelentkezik, de meglepően jól, például a Joy Ride-ban. A This is Your Life meg olyan maxi lesz szerintem, hogy a fülünkön fog kifolyni, de még akkor is tetszeni fog, mert az egy kicseszettül jó dal. A This is mellett a másik ami nagyon tetszik az albumról az Dustland Fairytale, de ott nem jó a refrén, nem annyira rádióbarát, így az lehet nem lesz agyonismételve.” (yummie.hu)

„Sok minden változott tehát, de sok minden ugyanaz, Flowers még mindig bizonytalan frontember, de most már visszatartja magát az ezt palástoló nagy megmondásoktól (köztudott, hogy beszólt többek között Thom Yorke-nak is). Bajusz tehát megint nincs, a Killers viszont amerikaibb mint valaha. Mégpedig azért mert mernek nagyot álmodni, és nemcsak álmodni, cselekedni is. A Day & Age nem más, mint bátor kísérletek színes, izgalmas tárháza. Az első kislemezdal a Human perfekt szintipophimnusz, hasonlóan a The world that we live in-hez. A változó tempójú Spaceman fülbemászó refrénjével a Mr Brightside babérjaira tör, a Joyride klasszikus, lovaglós Killers dal kicsit másképp: szaxofonnal! A This is your life visszhangzó afrikai kórussal, az I Can’t Stay karibi ütemekkel operál. A Neon Tiger megírásában pedig állítólag az MGMT inspirálta Flowerst…
Mire elérünk az utolsó dalhoz (Good night, travel well) kifogy a szuflé a lemezből, de már nem várunk nagy világmegváltásra, megkaptuk amire vágytunk. Nincsenek itt mélyen filozofikus költői kérdések (Are we human or are we dancers – mondd kedves Brandon van ennek értelme?) és nagy kinyilatkoztatások, csak hallgatható igényes, kellemes popzene. Azok a rajongók tehát, akik az elmúlt időszakban csalódtak a legnagyobb indie előadók középszerű albumaiban (Keane, Snow Patrol, Razorlight) most fellélegezhetnek: a Killers mellőzve a válsággal küzdő stílus kliséit kitágította nézőpontját és valami igencsak szeretnivalót és előremutatót alkotott!”
(audreybudapest.blogspot.com)

„A Sam's Town óta divattá vált a The Killers lemezeinek lehúzása, és ha körülnéz az ember különféle zenei médiumokban, ez a szomorú tendencia a Day & Age kapcsán is folytatódik. Talán sokan nem szeretik, hogy a Killers jelenleg az egyik legjobb zenekar a világon, ezért irigységből és egyéb okokból mindent megtesznek, hogy elmondják negatív véleményüket. Pedig a bandának nincs könnyű dolga, Las Vegasban nem lehetett könnyű feladat elkerülni az igénytelen poszt-grunge hullámot, nekik mégis sikerült a dolog. A Killers ott rontotta el kicsit, hogy a debütlemeze túl erős lett, bár ezt nem kellene negatívumnak tekinteni. Az egy stílust szerető, szemellenzős tömeg pedig ezután nem tudta átérezni a Sam's Town eltérő, ám semmivel sem rosszabb hangulatát. A Day & Age ismét egy nagy váltás, így borítékolni lehetett, hogy megint lesz sok negatív vélemény. A lemezen talán David Bowie hatása a legerősebb, aki idén különösen sok előadót inspirált, gondoljunk csak az MGMT-re.” (indieclub.freeblog.hu)

Mint látjuk, az amerikai banda kapott hideget-meleget a rajongóktól/volt rajongóktól. Úgy gondolom, mindkét álláspontban vannak helytálló kijelentések, ám elsősorban mindenképpen az dönt egy lemez esetében, hogy az valakinek bejön-e, vagy nem. A zenei ízlés határozza meg, hogy ez is/ez már elnyeri-e a tetszést, vagy éppen ez/ez már nem tudja beindítani a taktust nálunk. Mindenki döntsön, ahogy jónak látja. Szerintem megvédeni se, és támadni se kell a srácokat, ők csináltak valami újat, ami nagyon megosztotta a rajongótábort, s biztosan fognak még alkotni olyan anyagot is, ami majd a többségnek a szeretetét is kivívja. No hát röviden ennyit a Day & Age-ről.

stanley

2009. 01. 04.