„Michael Hutchence 1997-es halálával az INXS története sajnos nem ért véget. Némi hezitálás után az énekesüket vesztett zenészek tévés show-műsor keretében az utód keresésébe fogtak, és egy kanadai fiatalemberre esett a választásuk. A vele készült nagylemez csúnyán megbukott, és a turnéjuk sem közelítette meg a várt sikert. Én egyébként megmondtam, hogy ez lesz a vége! Szerencsére minden rosszban van valami jó: a felgyorsult zenei életünknek köszönhetően mindez mára szinte teljesen elfelejtődött, s azt tanácsolom, ne is szenteljünk neki nagyobb teret, inkább térjünk rá a DVD-t és CD-t magában foglaló újdonságra, aminek semmi köze a kínos kísérletekhez” – a múlt év végén így vezettem volna fel a kép- és hanghordozót. A továbbiakban tehát figyelmen kívül hagytam volna az elszomorító közelmúltbeli eseményeket. Most azonban többet kell velük foglalkoznom, meg a jelennel is, mert megint zajlik az élet, forr a levegő az INXS körül. (Nehéz leírnom az együttes nevét, szerintem ugyanis az INXS nem létezik. Sajnálom, én Hutchence-szel azonosítom.)

A „mi lett volna, ha” után jöjjünk vissza a mába! Szóval minden rosszban van valami jó. A zenei világ sosem látott sebességre kapcsolt – ez inkább rossz, mint jó –, a zenészek jönnek-mennek, még az őstehetségek sem tudnak a színtéren gyökeret ereszteni – ez rossz –, de a baklövések, bukások sem maradnak meg az emlékezetünkben – ez jó –, szerencsére. Ki emlékszik például arra, hogy Naomi Campbell 1995-ben kiadott egy sikertelen gyenge albumot? Senki! (Érdekesség, hogy a világszerte, de javarészt Japánban értékesített egymillió példány akkor összességében bukásnak számított.) És arra, hogy Hutchence 1997. november 22-én elkövetett öngyilkossága után az INXS nem adta fel, s új énekest keresett a helyére? Erre bizonyára néhányan még emlékeznek, nem volt az olyan régen, mint a modell zenei kirándulása. Aki pedig elfelejtette, annak mostanában az eszébe juttatták, ismét áll a bál a zenekar körül. Sajnos ebben a történetben több a rossz, mint a jó. A felgyorsult zenei életünkben a hutchence-es INXS is elfelejtődött, dalai fokozatosan kiszorultak a rádióállomások kínálatából. Pedig a nyolcvanas évek második és a kilencvenes évek első felének egyik legfontosabb együttese volt! Nehéz megmondani, ma mi volna, ha az énekes nem vet véget az életének, a formáció létezne-e a megváltozott könnyűzenében. Szerintem igen, és a U2-hoz közeli magaslatokban beszélnénk róla. Hutchence a képességei alapján, kis túlzással egyenrangú volt Bonóval.

Megint ugorjunk vissza az időben, most még nagyobbat, Hutchence haláláig! Miután zenésztársai a tragédiából magukhoz tértek, az lett volna a legfontosabb, hogy a zenekarukat is eltemessék, s ha mindenáron zenélni akarnak, tegyék ezt új együttesben. Nem ez történt. Ahelyett, hogy belátták volna: vége, ennyi volt, elkezdték keresni frontemberük utódját. Több énekest kipróbáltak – köztük a szebb napokat is megélt Terence Trent D’Arbyt és Jon Stevenst –, de az együttműködések rövidre sikerültek, egyikükkel sem találták meg a közös hangot. Aztán elhatározták, hogy tehetségkutató tévéshow keretében találnak énekest. Ez akkoriban már dívott. Az ötlet nagy megrökönyödést váltott ki zenei berkekben. Hutchence isteni tehetség, karizmatikus zenész volt, igaz, ellentmondásokkal teli, és a műsorral meggyalázták az emlékét. Tim Farriss gitáros ezt másképp gondolta, szerinte egykori énekesüknek ott fenn tetszett az ötlet… Legyen ön is Michael Hutchence! – ezt a címet is kaphatta volna a műsor, helyette a Rock Star: INXS címet kapta. A világ minden tájáról várták a jelentkezőket, akik közül a legalkalmasabbakat a számos városban megrendezett meghallgatáson választották ki. A verseny résztvevőinek többsége észak-amerikai volt. A három hónapos kínlódást a CBS közvetítette, a zenészek részvételével és felügyeletével. Minden adásban a nézőktől a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző egy újabb előadással rukkolt elő, és a zsűri közülük választotta ki a kiesőt. A végén az akkor a harminckettedik életévében járó kanadai J.D. Fortune maradt állva. Bevallom, az új „INXS” fotóit megmosolyogtam, fura volt a fiatalember az öregedő rockerek között. (A mosoly valójában kényszeredett volt, ordított Hutchence hiánya.) Csak egy lemezre szóló szerződést kötöttek vele, ami sejtetni engedte, hogy ők sem bíznak a sikerben. A 2005 novemberében megjelent Switch című korong a várakozásnak megfelelően világszerte megbukott: Nagy-Britanniában fel sem került a hetvenöt albumot rangsoroló eladási listára. Az INXS ezzel elveszítette a hitelességét, s akkor úgy gondoltuk, ez megbosszulja magát. A zenészek lejáratták az egykoron kiváló zenekarukat. Ha akkortájt a rádióban felcsendült a Need You Tonight, a Suicide Blonde vagy a Disappear, nekem sem az jutott eszembe, hogy volt egyszer egy zseniális együttes, hanem a lázas kapkodás az életben maradásért, a cirkusz a semmiért.

Nemrég ugyan felröppent a hír, hogy a zenekar nevét The Ferriss Brothersre változtatják a Hutchence-rajongók nyomására, de ebből semmi sem lett. Helyette J.D. Fortune került reflektorfénybe, az Entertainment Tonight Canada című tévéműsorban öntötte ki a lelkét, mert menesztették az együttesből. A koncertsorozat végén a hongkongi repülőtéren – elmondása szerint – váratlanul, egy kézfogás után a vének megköszönték az eddigi munkáját. A bennfentesek úgy vélik, az is közrejátszhatott a kirúgásában, hogy kábítószerfüggő lett, amiért – természetesen – a zenésztársait hibáztatja. De bizonyára nem ez volt a fő ok, hiszen a néhai Hutchence is rabja volt a szernek. J.D. Fortune a tévéműsorban elmondta, hogy szinte az összes vagyonát felélte, az autójában lakik, s csak annyi pénze maradt, hogy rögzítse a The Death of a Motivational Speaker című szólólemezét. Később a vének helyrerakták a fickót, közleményben üzenték meg neki, hogy a műsor győzteseként a díja egy album elkészítése és a turné volt az INXS-szel, ez állt a szerződésében is, így nincs szó kirúgásról. Ezeket csak-csak lenyeljük, de mint kiderült, a zenészek még most sem adják fel, keresik az új énekest, s újabb nagy dobásra készülnek…

A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján Michael Hutchence személyesítette meg a kor rock and roll sztárját. Az 1977- ben megalakult INXS legsikeresebb nagylemeze az 1987-es Kick című, ebből csak az Egyesült Államokban több mint tízmilliót értékesítettek. A zenekar az amerikai zenetörténet harmadik legsikeresebb ausztrál együttese a Bee Gees és az AC/DC mögött.

A DVD-n látható The Loved One című dokumentumfilm az énekesről, a INXS legendás frontemberéről szól, bepillantást ad a magán- és szakmai életébe. Interjúk láthatók a hozzátartozóival, zenésztársaival, barátaival. Az alkotás próbál magyarázatot adni a zenész halálára is, halálának körülményeire. A CD-n hat dal szerepel, köztük az említett Bonóval előadott Slide Away című.

Méltó kiadvány ez akkor, amikor Michael Hutchence nem az örökkévalóság, hanem a teljes feledés felé tart, rohamléptekkel. Ami nagy kár! És az is szomorú, hogy kitérő kellett a DVD és CD bemutatásához. (Új Szó, Szalon)

Puha József

2009. 04. 14.