Lemezajánlók
Sarah Brightman: Symphony – Live In Vienna /CD+DVD/ (EMI)
Új értelmet nyert a bécsi kirándulások kötelező megtekintenivalója, a Stephansdom: Sarah Brightman koncerthelyszínül választotta az osztrák nevezetességet, melynek orgonáján borzongatóan jól szól Az operaház fantomja! Az ódon falak közt vendégművészekkel rögzített előadás hangulatában és látványvilágában is egyedülálló.
Döbbenetes a kontraszt Sarah Brightman 2004-es Las Vegas-i koncertje és legutóbbi bécsi fellépése között. Míg a szerencsejátékok és a szórakoztatóipar fellegvárának számító nevadai helyszínen táncosokkal és modern színpadképpel feldobott show várt a nézőkre, addig az utóbbi területen erről só sem lehetett. Az osztrák fővárosban ugyanis a Stephansdom adott otthont a művésznőnek és vendégeinek. A fellépés CD-n, illetve CD/DVD változatban egyaránt megjelent, pár sorral lejjebb kiderül, miért érdemes az utóbbira voksolni.
A 2008 elején megjelent tizenhárom tételes Symphony című korongról nem kevesebb, mint tizenegy tétel csendül fel, de meglepetésdaloknak is jut hely a lemezzel megegyező címkét viselő est során. A nyitány és a finálé például – stílusosan – az egyházi helyszínhez igazodik, így a Pie Jesu-val kezdődik és az Ave Mariával ér véget az előadás. A két tétel között azonban filmbetétdal, komolyzenei átirat és musicalsiker is helyet kap, melyek közül többhöz is sztárvendégek asszisztálnak. Az operák világából ismert Alessandro Safina a Pearl Harbor mozi kulcsnótájának olasz nyelvű változatát (Sarai Qui) adja elő a csodálatos hangú énekesnővel, míg a Manfred Man’s Earth Bandből ismerős Chris Thompson a világhírű Az operaház fantomja musical főcímdalában segíti a dívát. Utóbbihoz a székesegyház orgonáját is használják zenei aláfestés gyanánt!
A romantikus-latinos zenei világ a meglepően magas, ám egyúttal kristálytiszta énekhanggal megáldott Fernando Lima segítségével elevenedik meg (Pasión), míg a komolyzenét kedvelők egy Mascagni-remek (Attesa) sajátos megszólaltatásának örvendhetnek. A dallamos-rockos megoldásokat előnyben részesítők sem maradtak ki a jóból: a Fleurs Du Mal és a Running bizonyára elnyeri az ő tetszésüket is. Mindezeken túl nem hiányzik Sarah Brightman legnagyobb slágere, a Time To Say Goodbye sem, mely ezúttal Andrea Bocelli nélkül, szólóban csendül fel.
A CD érdekessége, hogy egy stúdióban rögzített ráadást is tartalmaz – a Vide Cor Meum szövegét Dantétól kölcsönözték. Bár az utóbbi felvétel a DVD-n nem szerepel, az anamorfikus szélesvásznú képpel, sztereó, Dolby Digital 5.1-es és DTS 5.1-es térhatású hangsávokkal felvértezett műsor bravúros kameramunkákkal, a Stephansdom majd’ minden szegletét kihasználó helyszínbeállításaival és lélegzetelállítóan éles képével, pazar színeivel akár képmegjelenítő-tesztanyagként is használható. A hetvenöt perces előadás kellően mozgalmas: a főhajó több pontjából varázsolnak előadáshelyszínt, sőt, a négyféle, káprázatos fellépőruhában látható díva még a karzaton is dalra fakad! A gondosan megtervezett ceremóniát az operatőrök figyelemreméltóan tálalják: például az egyik duett során a kamera szabályosan körbejárja az énekeseket, egy másik felvételnél pedig a főhajón suhan végig a képmester.
Sem zene, sem ábrázolás tekintetében nem unalmas Sarah Brightman bécsi koncertje, az alkotóknak sikerült az összes csapdát kikerülniük. Pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen se tánckar, se balett-művészek vagy artisták, se magasból leereszkedő hinta vagy hidraulikus emelők nem álltak rendelkezésre: az épület oszlopai, boltívei, faragásai, szobrai és festményei szolgáltak háttérül, odaillő gyertyák és mécsesek, illetve az ilyen környezetben rendkívülinek számító intelligens lámpák fényeinek kíséretében.
A DVD háromnegyedórás extra-részlegében félórát mesél az énekesnő a helyszínről és a dalokról, a Stephansdomról egy pap és egy történész szolgál érdekes információkkal, míg a zenei aláfestéssel kísért fotógaléria méltó zárása a pazar anyagnak.
Sarah Brightman régóta odafigyel kiadványaira, így az értékes belbecs mellé minőségi külcsínt kapunk: az ezüstszínnel megnyomott csillogó borító belseje olyan pazar fotókkal bír, melyeknél jobb reklám elképzelhetetlen a koncertfilmhez.
Tracklista:
CD
1. Pie Jesu
2. Fleurs Du Mal
3. Symphony
4. Sanvean
5. Canto Della Terra (Duett Alessandro Safinával)
6. Sarai Qui (Duett Alessandro Safinával)
7. Attesa
8. I Will Be With You /Where The Lost Ones Go/ (Duett Chris Thompsonnal)
9. Storia D’Amore
10. Pasión ((Duett Fernando Limával)
11. Running
12. Let It Rain
13. The Phantom Of The Opera (Duett Chris Thompsonnal)
14. Time To Say Goodbye
15. Ave Maria
Bonus:
16. Vide Cor Meum
DVD
1. Pie Jesu
2. Fleurs Du Mal
3. Symphony
4. Sanvean
5. Canto Della Terra (Duett Alessandro Safinával)
6. Sarai Qui (Duett Alessandro Safinával)
7. Attesa
8. I Will Be With You /Where The Lost Ones Go/ (Duett Chris Thompsonnal)
9. Storia D’Amore
10. Pasión ((Duett Fernando Limával)
11. Running
12. Let It Rain
13. The Phantom Of The Opera (Duett Chris Thompsonnal)
14. Time To Say Goodbye
15. Ave Maria
+
A produkció – interjú Sarah Brightmannel
+
A dalok – interjú Sarah Brightmannel
+
A helyszín – interjú Anthony Faber atyával és Elisabeth Lloyd-Davis történésszel
+
Fotógaléria
2009. 05. 10.
További Sarah Brightman cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..