Andy Bell és Vince Clarke 2009. telén a Total Pop! című válogatásuk kapcsán pattintott össze egy tíztételes, újraértelmezéseken alapuló szösszenetet, amit nyár végén az Erasure.Club követett. (A sort az őszi Phantom Bride folytatja, mely a’88-as The Innocents nagylemez kiválasztott darabjainak mixmesterek által újragondolt változatait hordozza…)

Az Erasure.Club tartalma 1990-ben látott napvilágot három vinil-lemezen, de nem a nagyközönségnek, hanem kifejezetten lemezlovasoknak készült, promóciós céllal. A hét remix közel két évtizeden keresztül nem került kereskedelmi forgalomba, miközben gyűjtők egymást túllicitálva igyekeztek egy-egy példányt begyűjteni a ritkaságból.
Ezen szeretett volna több szempontból is változtatni a páros, hiszen a teljes tartalmat hivatalosan is elérhetővé kívánták tenni, a remasterizált anyagot pedig a vinilnél jóval tartósabb CD-re akarták pakolni. A mutatvány majdnem 100%-osan sikerült, jogi okok miatt egyedül a Who Needs Love (Like That) Winnie Cooper Remix hiányzik a korongról.

Nehéz eldönteni, hogy egykor mi alapján választották ki a nótákat, hiszen az öt szerzemény közül csak a Ship Of Fools és a Sometimes került kislemez-borítóra. De haladjunk sorban!
Az 1986-as Wonderland bemutatkozó albumról való Push Me, Shove Me mindkét verzióját a The Beloved-os Jon Marsh készítette. A bő hatperces Moonbeam Mix tisztes iparosmunka, melynek utolsó harmadában Andy Bell főszerepét a billentyűk veszik át. A négyperces Catatonic Mixben viszont még ennyi lehetőséget sem kap a frontember, ez ugyanis egy instrumentális produkció.

Bruce Forest, a nyolcvanas-kilencvenes évek producer-remixere, aki Madonnával, Debbie Harryvel, Dannii Minogue-gal, La Toya Jacksonnal és Boy George-dzsal is dolgozott, emlékezetest alkotott az Erasure Love To Hate You című slágerével. Azt viszont kevesen tudják, hogy a duó Sensless című szerzeményéhez is készített egy sajátos változatot, mely az Avalon Mix elnevezést kapta – ez került most a pakkba. Bár a ’86-os dal nem tartozik az ismert Erasure-darabok közé, egyáltalán nem rossz, s a remixre sem lehet egy rossz szavunk sem. Különösen a végére pakolt Hammond-orgonás improvizációk ötletesek, bár a záró geg nélkül talán jobb lett volna.

Az összeállítás leghosszabb című és játékidejű, egyben legizgalmasabb darabja a Ship Of Fools Orbital Southsea Isles Of Holy Beats Mix. A majd tízperces, a szintipop világot nélkülöző produkció olyan, mintha egy kikötőből indulnánk, majd ugyanoda térnénk vissza. Közben egzotikus hangszerek, tribal alapok és Andy Bell hangja szól, diszkrét hullámzással és egyéb effektekkel kísérve. Akinek a kilencvenes években bejött a Snap!-féle Cult Of Snap, minden bizonnyal ezt a megoldást is szeretni fogja.

A kiadványon feldolgozott öt nóta eredetije közül a Sometimes végzett annak idején a legelőkelőbb helyen: az angol és a német slágerlistán is a második helyég kapaszkodott fel. Nem is akárki, a House fenegyereke, Danny Rampling gondolta újra a slágert: Italo és Acid House-t kevert össze, s női vokállal bolondította meg Andy Bell hangját.

Apropó női vokál! A kevésbé ismert Weight Of The World-ben is találkozhatunk ilyesmivel, ami nem Bruce Smith remixbe szánt egyéni akciója: a dal eredeti változatában is Jane Ayre hangja kíséri a frontember énekét. Ezúttal ugyan nyoma sincs az eredetiben felcsendülő gitároknak, de a dancehall-beütés és a korabeli, kifejezetten nyári slágereknél használt sajátos hangzás különös ízt ad e korai darabnak.

A gyűjtők zsákolhatnak, a rajongóknak viszont érdemes belehallgatniuk a lemezbe! Oké, hogy 2009-ben divat a retró, s az se rossz, hogy az ezredforduló előtti tíz év nagy zenegurui kavargatták az Erasure-repertoár néhány korai darabját, de mindez önmagában még kevés egy közepesnél jobb osztályzathoz.

Tracklista:
1. Push Me, Shove Me (Moonbeam Mix)
2. Push Me, Shove Me (Catatonic Mix)
3. Sensless (Avalon Mix)
4. Ship Of Fools (Orbital Southsea Isles Of Holy Beats Mix)
5. Sometimes (Danny Rampling Mix)
6. Weight Of The World (Heavy ’B’ Mix)

Balajti Péter

2009. 09. 03.