Lemezajánlók
The Corrs: In Blue (Warner)
“Minden banda azt mondja, hogy a legutóbbi lemez a legjobb”-állítja Andrea Corr az együttes egyik tagja. A kijelentésben lehet valami, hiszen az együttes az utóbbi évek legsikeresebb zenekarai közé sorolható, mellesleg több millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek. A most megjelent korongot a nemrég kiadott maxi, a “Breathless” vezette be, és vezeti be a lemezen is, hiszen ez az első szám. A korong teljes anyaga Dublinban került felvételre, s az előbb említett maxi már a slágerlistákat ostromolja. Az együttes 1994-ben indult el a popzenei pályán, sikert-sikerre halmoztak, turnéztak többek közt Celine Dionnal, Madonnával és sok más hírességgel, annak ellenére, hogy ugye ír bandáról van szó. A testvérek összetartottak, hiszen az új korong jobbnál-jobb dalokat tartalmaz: a 15 számból egy instrumentális a többi hagyományos és igényes popnóta. Sokaknak ismerős lehet a “Radio” dal, nem véletlen ezt a csapat egy élő fellépés alkalmával rögzítette, és jelentette meg maxin, és a mostani lemezre is rákerült. Nyugodtan állíthatom, hogy az írek remek együttesekkel és dalokkal leptek meg minket a Boyzone és Ronan Keating után itt a Corrs!
2000. 08. 25.
További The Corrs cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..