Lemezajánlók
Blondie: No Exit (BMG)
Blondie a 70-es évek egyik legnagyobb popcsapata volt, a New Wave és a punk világában. A gárda frontembere Debbie Harry volt, aki a mai napig igen jól tartja magát.
Olyan slágereik, mint az "Atomic", a "Denis Denis" vagy a "Call Me" a klasszikusok közé tartoznak, s már helyet kaptak a poptörténelemben. 1977-es első albumuktól egészen 1982-ig sorban, szinte hónapról hónapra gyártották a slágereket. Ekkor azonban törés következett be életükben, ugyanis a "The Hunter" megjelenése után az eddig szétszakíthatatlannak tűnő együttes hirtelen darabokra tört. Az egyikük családot alapított, a másik szólókarrierbe kezdett vagy éppen egy végeláthatatlan betegségbe kavarodott bele. De a Blondie végül mégis újra feléledt, s 1999 elején egy visszatérő koronggal rukkolnak elő, melynek címe "No Exit". 16 év zenei absztinencia után a 7. albumukkal a régi szép időket szeretnék egy kicsit feleleveníteni. Dalaik természetesen összecserélhetetlenül blondiesak, de az ezredforduló jellegzetességei is megjelennek már benne. Csodálatra méltó Debbie Harry személye, aki bár már elmúlt 50 éves, mégis annyira csábító, hogy biztos bolondul érte sok-sok férfi. A "No Exit"-en sok lendületes szám található, mint például a "Sereaming Skin", a "Maria" vagy a mostani kislemezfelvétel, a "Nothing Is Real But The Girl" Ezek a nyolcvanas évek stílusának egy-egy továbbfejlesztett változatai, karakterisztikus jellemzői a számaiknak továbbra is a húzós ritmusok, Debbie Harry hangja, s a különleges háttérhangzás.
Nemsokára megjelenik a harmadik maxi Blondiék albumáról, ez a címadó dalt tartalmazza majd. Itt mutatkozik meg igazán, hogy nagyon szeretnek manapság ők is próbálkozni különleges dolgokkal, ennek jó példája az, hogy Coolio rappel az albumon. Szóval az album igazi jó zenei gyűjtemény igényes zenét kedvelőknek!
1999. 05. 25.
További Blondie cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..