Ki hitte, hogy a 2000-ben berobbant P!nk nem csak kinövi az akkor divatos r’n’b-t, de megtalálja a saját útját a sikerhez. Alecia Beth Moore jól vette a zenei trendek változásaival járó akadályokat, kulcsdalai kiállták az idők próbáját, tehetségével és fantasztikus énekhangjával pedig szinte minden zenei műfajban kipróbálhatta magát, anélkül, hogy bármelyik kísérletezése miatt is szégyenkeznie kellene.

Az énekesnő öt albumból álló diszkográfiájának első négy nagylemezét tartalmazó zenei összeállítás a 2000-es Can’t Take Me Home-tól a 2006-os I’m Not Deadig kíséri el a vadóc dalost, ráadásul a korábbi, Magyarországon megjelent sorlemezekhez képest egy-két pluszt is találunk a csomagban.

BabyFace bábáskodása mellett készült el P!nk bemutatkozó korongja, mely az akkori trendeknek megfelelő r’n’b-vonalat erősítette, amit a TLC vagy Brandy is képviselt. A fekete hangú fehér lány azonban nem csak bársonyosan, de rekedtesen is tudott énekelni, sőt, a vokálba is beszállt.
A nyitódalnak választott Split Personality mindent elárul a lemezről, ez a szerzemény, akárcsak az utána következő Hell Wit Ya kimaradtak a kislemez-sorozatból, helyettük a There You Go bizonyíthatott, mely több országban is Top 10-es lett, de a Most Girls még jobban szerepelt: Ausztráliában listavezető vált belőle.
Az énekesnőt csak a slágerei alapján azonosítók számára meglepőek lehetnek a Let Me Let You Know és a Love Is Such A Cerazy Thing soulos előadásai, valamint a ritka pillanatnak számító Stop Falling, melyben P!nk énekhangja leglágyabb tónusán fakad dalra.
A Can’t Take Me Home egyébként nem csak új borítót kapott, de a 13 tétel két remix-szel is bővült. (A There You Go egy bő hatperces deep-house köntöst, míg a BabyFace jegyezte Most Girls a megszokottnál gyorsabb tempót kapott).

Linda Perry, a 4 Non Blondes egykori dalszerző-énekesnője kellett ahhoz, hogy P!nk a szó minden értelmében továbbléphessen. A bemutatkozó lemeztől gyökeresen eltérő, mégis több pontján ütős, lázadó és egyben polgárpukkasztó cucc lett a M!ssundaztood, mely nem csak elérte a Can’t Take Me Home kétszeres platinalemezes státusát, de majd’ mindenhol megduplázta azt!
Hiába kapott fura hangszerelést a sajátos dallamvilágú Get the Party Started, a torzítós és szókimondó, no meg bulizós nótát rongyosra játszották a rádiók. Nem véletlen, hogy az énekesnő mind a mai napig ezzel a dallal búcsúzik a rajongóitól a koncerteken... (Bezzeg a dal zenei kistestvére, a Respect sehol sincs!)
Bár a felvételek jelentős részét –15 felvételből 9-et – P!nk Linda Perryvel közösen jegyzi, sőt egy közös duettnek is jutott hely, a szintén komoly zenei múlttal rendelkező Dallas Austinnak is sokat köszönhet az énekesnő, többek közt az igen széles érzelmi skálán mozgó Just Like A Pillt és a fellépésekről ma sem hiányzó Don’t Let Me Get Me-t.
S ha már a közös munka szóba került, meglepő, hogy nem készült klip P!nk és az Aerosmith frontember, Steven Tyler kettőséből, a Misery című bluesrockból, az viszont helyénvaló, hogy a személyes hangvételű, ám sajnos sok családban ma is aktuális Family Portrait felkavaró videót és szíven ütő szöveget kapott.
A korong multimédia-tartaloma nem túl fantáziadús, a fotógaléria mellé felpakolt két interaktív dalszöveg a borító-füzetben is megtalálható…

Szinte napra pontosan két évet kellett várniuk a rajongóknak P!nk harmadik nagylemezére: a rockos, ám zeneileg kevésbé lázadó anyagból nem maradt ki Linda Perry, ám a dalírásban Tim Armstrong kapott főszerepet. Ám hiába összeszedett, egységes és ütős nótákkal teli a Try This – az énekesnő egyetlen lemeze, melynek címét nem egy rajta szereplő felvételről kölcsönözte –, amin még a Charlie Angyalai 2-höz készült Feel Good Time is helyet kapott, sőt, a Trouble Grammy-t hozott az előadónak, ez P!nk mindeddig legrosszabbul teljesítő korongja. Persze bukást emlegetni botorság volna egy olyan kiadvány esetében, mely a legfontosabb piacokon platinalemez lett.
S hogy mi lehet az oka a kevésbé jó szereplésnek? A William Orbit jegyezte filmbetétdal igazi kakukktojás, s nem kizárt, hogy sokaknál a God Is a DJ (Isten egy lemezlovas), illetve a fülledten erotikus Oh My God (Oh, Istenem) verte ki a biztosítékot, pedig a Trouble és a Last To Know hibátlan darabok. A Humble Neighborhoods meg olyan „rockdinoszauruszt” idéz, mint a Steppenwolf, igaz, ugyanúgy nem jutott el a nagyérdeműhöz, mint a reggae-s beütésű Walk Away vagy a Tonight’s The Night ska-kacsintása.
A korong pécés tartalma ezúttal is inkább csak dísz, az ötperces interjú nem nagy szám, a fotógaléria pedig szinte ugyanazokat a képeket ismétli, amik a borítóbelsőt is díszítik.

Három év átmeneti hallgatás elég volt a rossznyelveknek, hogy temessék az amerikai énekesnőt, aki a félreértések elkerülése végett dal- és lemezcímmel vágott vissza: I’m Not Dead, azaz Nem haltam meg! És tényleg: e korong számos albumlistán egyéni rekordhoz juttatta az énekesnőt, a kiadvány hazánkban is platinalemez lett.
A bravúrhoz váltás kellett: a korábbi szerzők helyére újak kerültek. Billy Mann és Max Martin nem ma kezdték a zenebizniszt, olyan sztárokkal és formációkkal dolgoztak együtt, mint Celine Dion, Britney Spears, Sting, Ricky Martin vagy a Bon Jovi. S a fiúk nem hibáztak.
A Stupid Girls görbe tükre, amit a hozzá készült klip is tudatosít, gyorsan megalapozta a sikeres visszatérést, hiába, ott bujkál benne – ha nem is kimutatható módon – P!nk egyik legnagyobb sikere, a Get The Party Started.
Az óvatos lemezvásárlókat is meggyőzte a fülbemászó dallamú Who Knews és a rockos refrénű Nobody Knows című ballada, no meg a feszesebb Leave Me Alone (I’m Lonely) és a U+Ur Hand. Szintén az album mellett szólt az Indigo Girlz-zel elkészített Bush-ellenes country, a Dear Mr. President című, meglepő politikai állásfoglalás, s a kellemes 2006-os címadó felvétel.
Bár az eredeti magyarországi kiadás is tartalmazott egy ráadásdalt (Fingerz), illetve egy fel nem tüntetett szerzeményt (I Have Seen The Rain), ezúttal még egy nótával bővült a repertoár. Ráadásul a bonus-nál jobb sorsra érdemes Centerfold című dal társszerője az a Cathy Dennis, aki Kylie Minogue-nak, Katy Perrynek és Britney Spearsnek is írt egy-egy listavezetőt.

Ha egyenként kellene megítélni P!nk első négy albumát, akkor a többség 4-es körül osztályzatra számíthatna. Így viszont érdekes módon jobb eredmény született. Pont azért, mert e pakk segítségével tökéletes képet kapunk az amerikai énekesnő legutóbbi albumáig tartó pályafutásáról, melynek közel 20 kislemezdala mellé remixeket és ráadásokat, valamint számos zenei műfajban tett kirándulás lenyomatát is megkapjuk. Ötös alá.

Tracklista:
1. CD: Can’t Take Me Home
1. Split Personality
2. Hell Wit Ya
3. Most Girls
4. There You Go
5. You Make Me Sick
6. Let Me Let You Know
7. Love Is Such A Crazy Thing
8. Private Show
9. Can’t Take Me Home
10. Stop Falling
11. Do What U Do
12. Hiccup
13. Is It Love
+
14. There You Go (Sovereign Mix)
15. Most Girls (X.Men Vocal Mix)

2. CD: M!ssundaztood
1. Get the Party Started
2. 18 Wheeler
3. Missundaztood
4. Dear Diary
5. Eventually
6. Numb
7. Just Like A Pill
8. Family Portrait
9. Misery (közreműködik: Steven Tyler)
10. Respect (közreműködik: Scratch)
11. Don’t Let Me Get Me
12. Gone To California
13. Lonely Girl (közreműködik: Linda Perry)
14. My Vietnam
15. Catch-22
+
PC-Multimédia
Interaktív dalszövegek (Get the Party Started, Just Like A Pill)
Fotógaléria

3. CD: Try This
1. Trouble
2. God Is A DJ
3. Last To Know
4. Tonight’s The Night
5. Oh My God! (közreműködik: Peaches)
6. Catch Me While I’m Sleeping
7. Waiting For Love
8. Save My Life
9. Try Too Hard
10. Humble Neighborhoods
11. Walk Away
12. Unwind
13. Feel Good Time
14. Love Song
+
15. Hooker
+
PC-Multimédia
Interjú P!nkkel
Fotógaléria

4. CD: I’m Not Dead
1. Stupid Girls
2. Who Knew
3. Long Way To Happy
4. Nobody Knows
5. Dear Mr. President (közreműködik: Indigo Girlz)
6. I’m Not Dead
7. ’Cuz I Can
8. Leave Me Alone (I’m Lonely)
9. U+Ur Hand
10. Runaway
11. The One That Got Away
12. I Got Money Now
13. Conversations With My 13 Year Old Self
+
14. Fingerz
15. Centerfold
+
16. I Have Seen The Rain (közreműködik: James T. Moore)

Balajti Péter

2010. 07. 21.