A még épülőben lévő West Balkan-ban ülünk a Nyugati-téren, március vége van. Este Kiscsillag koncert lesz – a Kispál mellett ez Lovasi másik, régi-új formációja.

Mostanában eléggé el lehetsz havazva újságírókból a Kossuth-díj kapcsán.

Több interjút adtam mint koncertet, ez biztos.

Mennyire esett szét az életed e miatt?

Részben át kellett programoznom azért a napjaimat, általában a munka helyett csinálom (van néhány talonban lévő munka). Interjúkat adok, illetve interjúkat javítok... éjszaka.

Egy fajta kötelezettségnek érzed az interjúkat?

Azt gondolom igen. Vannak még mindig nagyon kellemes találkozásaim és élményeim, és nagyon sokszor mire adok mondjuk tíz interjút, a tizediknél már tudom hogy mit akartam először mondani. Bizonyos értelemben segít ahhoz, hogy én is lássam hogy mit gondolok éppen.

Amikor Oláh Ibolyával beszéltem, azt mondta, hogy jó lenne ha a Kispál és a Borz is megkapná azt a médiafigyelmet amit ő kapott meg, mert megérdemlitek – erre pár napra rá itt a Kossuth-díj.

A Kossuth-díj bizonyos értelemben sok embert irritál, hiszen csomó ember számára ez a műfaj mindenestől a kukába való. És ugyanakkor sok embernek, (az idősebb bácsiknak és néniknek, akik nem találkoznak ezzel a műfajjal, nem nagyon ismerik) viszont valamilyen módon a legitimációt jelenti. Ez egy nagyon érdekes helyzet, hogy megállítanak a nyugdíjas nénik, bácsik, hogy gratuláljanak, és azt mondják hogy „András, halljuk, ismerjük a munkáit, és nagyon megérdemelte.” Persze én tudom hogy ez nem így van, de attól függetlenül jól esik. Visszatérve a kérdésre, én azt gondolom hogy az a fajta média nyilvánosság, amilyet az Ibolya kapott – az a fajta felkorbácsolt, hiszterizált média - az senkinek nem tesz jót hosszú távon. Ez a fajta hullám olyan magasra emeli őket, ahonnan óhatatlanul megtapasztalják, hogy milyen az, amikor lefelé megy az a hullám. Természetesen az normális, hogy van egy fajta libikóka. Van olyan hogy beüt egy lemezed, azzal két-három évig turnézol. És utána azt mondják, hogy „Akkor tessék, most abba lehet hagyni. Nyilván addigra már te is unod. Utána kellene csinálni egy másikat. És ha nem sikerül, akkor megtapasztalod azt, hogy milyen az amikor hiába csinálsz szerinted jobbat, szerinted mást. Mert lehet hogy pont olyan az időszak, lehet hogy nem érdekli már a médiát. Majdnem minden kinti popzenész tudja azt, hogy milyen a bukás, akinek viszonylag hosszú a karrierje. Magyarországon kevésbé működik ez. Főleg azok a hosszú életű előadók (pl. mi) akik relatíve médiafüggetlenül működnek éveken keresztül. Ha nem írtak rólunk, akkor is voltak a koncertjeinken, ha írtak rólunk, akkor is voltak a koncertjeinken. Hogy ha írtak rólunk, akkor lehet hogy többen ismertek fel a boltban, de mondjuk nem biztos hogy többen megvették a lemezt. Ez a saját ellentétébe is csaphat. Hiszen pontosan tudjuk, hogy tulajdonképpen egy sztár is azért lesz unalmas, mert egy idő után, bármilyen jó számot írt, vagy mekkora egy slágert, attól függetlenül, ha újra megszólal, akkor általában szétlövik az emberek a szokol rádiót. Van egy bizonyos pont miután telített lesz a füled azoktól a hangoktól. Rossz számoknál előbb, jobb számoknál kicsit később. A média, jól összefogott érdekéből megint csúcsra járatja ezeket az előadókat, holott nem biztos hogy kellene. És tényleg csak a legtehetségesebbek, vagy a legjobb állóképességüek- akik nem bolondulnak ebbe bele, akik nem vesztik el azt a fajta attitűdöt ami miatt megszerette őket a közönség – csak ezek a srácok, vagy lányok jönnek ebből ki jól. Ma már a legtöbbjét azoknak, akiket annak idején mindenki nézett, és kislányok szaladtak utánuk autogramokért, ma már meg sem ismerik az utcán. És ezt nagyon nehéz megélni egy tizennyolc-tizenkilenc éves embernek. Nyilván mi egy másik utat választottunk. Annak idején nem indultunk volna el ilyen tehetségkutatókon (mint ahogy soha nem is indultunk el). És azt gondolom hogy abba a fajta muzsikálásba, ahogy mi játszunk, meg ahogy hozzáállunk a zenéléshez, abba ez igazából nem is fér bele. Pont azt gondolom, hogy ezt a kvázi platózását a mi sikerünknek, ami egy szépen, hosszan elnyúló hullám (éppen már ha a hullám hasonlatnál vagyunk), azt mi tulajdonképpen annak köszönhetjük, hogy minket sosem futtatott csúcsra a média. Abban a pillanatban hogy ha játszott volna minket orrba-szájba, ugyanaz történik. Egyébként ez lenne az egészségesebb. Ha lett volna az elmúlt húsz évben Magyarországon rádió ,ahol ebből a műfajból is játszottak volna dalokat.... Az MR2 megjelenése, és aztán a következő hullámban pedig az, hogy a Danubius és a Sláger megszűnt... nos ez gyökerestől felforgatta... na jó, nem gyökerestől, de alapvetően némi fodrozódást vitt a könnyűzenébe. És innentől az van... mondok egy példát: egy olyan zenekarnak mint például a Péterfy Bori, vagy a 30Y, jó esetben 4-5-6-8 évébe tellett volna hogy befusson. Míg most kb. fél év alatt befuttatta őket egy új médium. Igazándiból ez az egészségesebb bizonyos értelemben, hogy ha valaki jó, vagy tehetséges, akkor arra rácuppan a sajtó, hiszen ő is abból él hogy vannak új arcok. Náluk annyira alacsony volt a kockázat vállalása az eddig regnáló kereskedelmi rádióknak, (az országos kereskedelmi rádióknak) hogy egészen egyszerűen egy fajta folytószelepként működtek. Néhány új arcot kinyomtak – legendák szólnak arról, hogy hogyan lehetett bekerülni mondjuk a Danubius listájára. És akkor azokat játszották, és utána aztán volt hogy ejtették. Addig használták, elhasználták, utána ment a kukába. Ez nyugatabbra is ugyan így működik, csak az a különbség hogy kint állandóan sorba állnak a zenekarok, és a popzenei kínálat minden területét lefedik a rádiók Nálunk volt az a hullám, pl. az MR2 zenekaroknál, amelyik gyakorlatilag startra készen állt, és viszonylag épkézláb produkciókkal rendelkeztek. És azóta ez a hullám lement, ezek a zenekarok valamilyen szinten befutottak, lefutottak. Mindegy, mindegyiknek meg van a saját története. De igazándiból nem nagyon jött utána még egy olyan hullám.(Igaz az MR2 sem nyitott tovább elég bátran a meglévő többi magyar irányzat felé).Szóval jött 10-15 új piaci szereplő, és utána nem nagyon jött más. Mert egészen egyszerűen nem voltak kész produkciók. Viszonylag relatíve kevés az a produkció, amely kompakt, nem csak egy vagy két jó száma van, hanem színpadra lehet tenni, és az mondjuk olyan másfél-két órán keresztül le tud kötni másfél-kétezer embert.

Az persze elég sok irányba vezet, hogy miért nincsenek...

Igen, de szorosan, és alapvetően az, hogy miért is nincsenek, az viszonylag kevés irányba vezet. Pont azért nincsenek, mert ez egy rendkívül szűk, és azon belül is leszabályozott piac. Most beszélhetnénk arról hogy miért ilyen a médiatörvényünk, milyen politikai alkuk áldozatai vagyunk, stb., stb... De igazándiból ennek a szakmának annyira alacsony a lobbiértéke, hogy annyira kevéssé tudott bármiért is kiállni...egyrészt a megosztottsága miatt, másrészt azért, mert egész egyszerűen viszonylag kevés jövedelmet termel... hogy ez volt a legkisebb szempont amikor mondjuk a médiapiacon alkudoztak a pártok.

Visszatérve a díjra, ha 1987-ben a Kispál és a Borz alapításakor valaki azt mondja neked (ami még bőven az előző rendszerben volt) hogy több mint húsz év múlva Kossuth-díjat fogsz kapni, azt mennyire...

Hittem volna el? Én tulajdonképpen akkor se nagyon hittem el, amikor először hallottam innen-onnan. Egészen odáig, amíg hivatalos úton nem értesítettek. Természetesen nem hivatalos úton hallottam először. Azért ez még most is viszonylag hihetetlen, nem véletlenül érdekli a sajtót. Az mondjuk szerintem nem akkora hír, hogy mondjuk egy köztiszteletben álló – valószínűleg jelentős, kortárs komoly-zenész - Kossuth-díjat kap. Az már egy érdekesebb hír, ha valaki mondjuk 43 éves, nem feltétlenül áll köztiszteletben, és erősen megkérdőjelezhető, vagy sokak által már eddig is megkérdőjelezett a tevékenysége – az kap Kossuth-díjat. Tehát ez egy érdekesebb szituáció. Lehet hogy Kovács Jóska bácsi a sarkon sokkal fontosabb dolgokat csinált mint mi, csak mi voltunk reflektorfényben. Ez az egész valószínűleg arról szól, hogy van egy generáció, amelyik ilyen módon is kívánta jelezni, vagy deklarálni hogy megérkezett. A saját értékrendjét, a saját generációs alapértékeit, vagy a saját zenéjét ilyen módon beemelte a kánonba. Lehet hogy csak ennyi.

A Kiscsillag koncert előtt beszélgetünk, ez a másik együttesed a Kispál és a Borz mellett. Érdekes hogy nem esett túl messzire az alma a fájától. Konkrétan a Kiscsillag is elég 'Kispálos'.

Igazából ezen folyamatosan dolgozunk, hogy azért valami karakteres különbség legyen. De eleve nem is lehet annyira nagy különbség, hiszen azért a volt tagokból, a Kispál volt tagjaiból áll. A Kiscsillag az majdnem úgy indult, hogy volt egy ilyen 75%-os átfedés ugye, ha a Lecsót nem számítjuk. De ugye a Lecsó is megfordult a Kispál zenekar keretei között – tíz éven keresztül dolgoztunk együtt. Először élesen akartuk hogy különbözzön, ezért akartunk másik énekesnőt is, vagy egy énekesnőt, vagy egy másik énekest. És aztán voltak ilyen típusú körök ezzel. De hát a zenei források, főleg a korai Kispálnál, azok meg nagyon hasonlóak. Nyilván a Kiscsillag valamilyen átfedésben van a Kispál zenekarral. A Kispál zenekar sokkal kevesebb koncertet vállal, azok a koncertek nagyobbak lesznek (most az a kevés amit vállalunk) Mondjuk úgy, hogy ez egy professzionális produkció kíván lenni ezentúl. Tavaly mondjuk volt hatvanegynéhány Kiscsillag koncert, és harmincegynéhány Kispál. Idén összesen lesz tizenvalamennyi.

Annyira emblematikus figurája vagy a Kispálnak, és annyira sok oldalról toltad az együttest, hogy lassan nem is Kispál és a Borznak, hanem Lovasi és a Borz-nak kellene talán nevezni.

2004 óta nincs is új lemezünk. Azóta van bizonyos értelemben a Kiscsillag. Ha úgy nézzük, akkor jelen pillanatban lehet azt mondani, hogy a Kiscsillag annyira aktív, mint volt a kétezres években Kispál. Az hogy én bizonyos értelemben elkezdtem csomó minden mást csinálni, az láthatólag visszavetette a Kispál zenekart. Ez részben tudatos döntés, részben nyilván megvannak a belső okai. Az biztos hogy valamilyen módon, a kétezres évektől gyengülni látszott az a szerzői kettős amit én alkottam az Andrással. Az a fajta munkamódszer, vagy együtt alkotás, az valamiképpen elkezdett döcögni. Lehet hogy már a Kiscsillag zenekar alapításában is benne volt ez bizonyos értelemben. Bizonyos értelemben pedig meg azért nem. Mert amikor alakítottunk, akkor ezt még mi sem láttuk magunk előtt ennyire hogy mi lesz. A zenekar utolsó albuma az kifejezetten érdekes helyzetet eredményezett, mert miközben a nagyobb részét én írtam, vagy én erőltettem, e közben az lett a vége, hogy sem én, sem a zenekar nem volt elégedett az eredménnyel. Én úgy éreztem hogy sokkal jobban meg tudtam volna csinálni az együttes nélkül amit akartam, ők meg úgy érezték... ők meg nem tudom hogy mit éreztek, ezt tőlük kell megkérdezni. Mindenesetre ők is elégedetlenek voltak vele. Pontosan az a fajta egység bomlott meg, amiért annak idején hangsúlyoztuk, hogy a Kispál azért jó, mert külön-külön rosszabbat csinálunk mint együtt.

Általában az a zeneipari aranyszabály, hogy a több mint húsz éves, sikeres együtteseket amíg lehet együtt kell tartani, már csak a név miatt is.

Magam előtt látok példákat olyan zenekaroktól, akik azt mondták - relatíve tisztességesen – hogy „körülbelül ennyi volt a dologban”. És akkor „Hagyjuk, vagy ne lépjünk fel, vagy mindegy hogy hívjuk” - mindenesetre a látványos aktivitást azt beszüntették. Viszont látok olyan zenekarokat is, akik nagyjából húsz-harminc-negyven éve a húsz-harminc-negyven éves slágereikből élnek. Mondjuk a Rolling Stones-nál senki nem reklamál azért mert a Satisfaction-t játsszák, és az új lemezükről játszanak maximum egy, vagy két dalt. De ugyanez elmondható a legnagyobb ilyen 'nagygenerációs' sztárokról is. Szinte egy vagy két dalt játszanak a még jó lemezeikről is, hogy ha éppen turnéra indulnak. Én ezt mondjuk fájlalom. És ez nekem mindenképpen az egyik olyan ok, ami miatt hogy ha megszűnik a Kispál zenekar, akkor az lesz az, hogy egész egyszerűen azt gondolom, hogy nincs értelme úgy tovább csinálni, ha mindenki a múltunkra kíváncsi. Én nem akarom játszani a húszéves számainkat. Vagy legalább is nem ennyiszer. Tehát nem akarom évente százszor eljátszani ezeket a számokat. Nem akarok úgymond a múlt dicsőségéből megélni. Engem ez nem érdekel ilyen szinten. Akkor inkább...

Látsz arra lehetőséget hogy a Kispálba valami vérátömlesztés segítségével életet leheljetek?

Nézd, a Kispál most hozott három számot, amit nagyjából a Dióssy rakott össze, vagy hangszerelt meg – közösen csinálták. Mind a három baromi izgalmas. Szerintem nagyon erős számok. És szerintem a kutyát nem fogja érdekelni. (azért ezt megkérdőjeleznénk, mert ezek baromira jó számok - a szerk.)

Akkor gyakorlatilag meg van az a dolog is, hogy lavírozni kell az igények között?

Így van, tehát hogy én azt gondolom, hogy ez a zenekar mindig arról szólt, legalábbis nekünk, hogy épp az aktuális elvárások ellen ment. Vagy legalább is megpróbált azok között ügyesen lavírozni, vagy akár... nem tudom. Ez sem tudatos. A kilencvenes években sokkal kevesebb -. mondjuk úgy kihívással - kellett szembenéznünk, sokkal inkább magunk voltunk ezen a kvázi piacon. Sokkal inkább tudtunk sokfélék lenni. Jelen pillanatban minden területre ahová a Kispál még befért, szóval mára szinte minden egyes részterületnek lett egy-egy specialistája. Egy-egy olyan zenekar amely jobban csinálja azt, amibe mi belekóstoltunk vagy beleszagoltunk. Mégis, pont ebből a szempontból sokkal szabadabb időszak volt. Jelen pillanatban a Kispálnak egyetlen egy jó lehetősége van szerintem, kell csinálni egy olyan lemezt, ami felülírja az eddigi Kispál albumokat. Hogy ha ez nem lesz meg, nem készítünk egy ilyen lemezt, akkor sem fog a zenekar mint alkotóközösség valószínűleg szétmenni, mert minket még nem kell bunkósbottal egybeterelni. De az biztos hogy nem fog sokat játszani. Akkor annyit fogunk játszani ami még úgy jólesik.

[kiegészítés] 2010 április 2:

A beszélgetés után csupán pár nappal hallottuk az Kispál feloszlásáról vagy inaktivitásáról (kinek hogy tetszik) szóló híreket...

Állítólag A Szigeten búcsúzik el a közönségtől a Kispál, igazándiból nem lepődtünk meg rajta az eddigiek után. Össze tudnád foglalni pár mondatban hogy végül miért született ez a döntés? Mennyire végleges ez?

Február vége óta eldöntött tény, hogy abbahagyjuk. Ez volt az utolsó időpont, amit kitűztünk magunk elé, hogy csináljunk egy lemezanyagot. A Kispi csinált is 3 számot, de közben elkezdett próbálni ő is másokkal. A Dió stúdióban dolgozott, én kiscsillagoztam, úgy tűnt most senkinek nem annyira fontos ez, hogy együtt maradjunk. Belátható időn belül nem tervezünk újabb fellépést a Sziget –koncert után.
Persze soha ne mondd, hogy soha, de ez lesz az egyetlen búcsúkoncertünk, ha valaha újra jelentkezünk akkor az azért lesz, mert csinálunk egy szerintünk klassz új lemezanyagot, de nosztalgiázni nem akarunk soha. Mondjuk ha lesz is ilyen, az nem mostanában lesz, de nincs olyan személyes ok ami miatt ne zenélnénk újra együtt, tehát végleg kizárni se kell.

-CsL-

2010. 04. 02.