Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Májusi giccsparádé (Jegyzet)

Eurovíziós Dalfesztivál - Májusi giccsparádé (Jegyzet)

Gyermekként nem értettem, hogy a furcsán daloló bácsi miért énekli azt: „ne várd a májust, hiszen közelít a tél”. Nem fért a fejembe, miért kell májusban a téltől tartani, és a felnőtteknek miért nem tűnik fel, hogy a sláger szövegének nincs értelme.

Hiszen májusban még a nyár sem köszönt be, csak valahol a kertek alatt jár. A suliban akkortájt kezdett el lazulni a fegyelem, diák, tanár egyaránt már a szünidőt várta. Erre jött a bácsi, és téllel riogatott. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a dal üzenetét is megértettem. Ez nem befolyásolja azt a régi véleményemet, mely szerint május az év legszebb hónapja. Még akkor is, ha olykor „baki” csúszik belé, mint most, az esőzések, áradások. Egy májusi rendezvényt azonban szívesen eltörölnék. Azon csodálkozom, hogy ezt még senki sem kezdeményezte, nem mondta ki: na, ebből elég! Így aztán továbbra is van Eurovíziós Dalfesztivál, az ötvenötödik ma indul és szombatig tart. Tényleg nem tudom, ki az, aki ragaszkodik hozzá. Az alapító országok biztosan nem, mivel évek óta lasszóval fogják az indulókat, aki picit is számít zenei berkekben, letett már valamit az asztalra, azt képtelenség rászedni a részvételre. Pedig nekik – a szabályoknak köszönhetően – nem is kell megmérettetniük az elődöntőben, egyből a döntőbe jutnak. Az egykori szocialista blokknak már fontosabb, ez az egyetlen zenei esemény, ahol megmutathatják magukat a kontinensnek, még labdába is rúghatnak, de a vezető piacok gondoskodnak arról, hogy ez csak itt, ezen a rendezvényen történhessen meg velük. Ennek ellenére a környékünkön sincs tolongás a részvételért. A fesztivál köszönőviszonyban sincs korunk zenei világával. Olyan előadók szerepelnek rajta, akik sokszor még odahaza is csak a zene perifériáján mozognak. Az még rendben is volna, hogy a laikusok nem tudnak megnevezni egyetlen győztest sem az elmúlt, mondjuk, húsz évből, de az már elgondolkodtató, hogy ez a szakembereknek is komoly gondot jelent. A tavalyi győztes, a norvég Alexander Rybak ugyan részben rácáfolt a tendenciára. Fairytale című dala még Európa legfontosabb piacán is ismertté vált: bejutott a brit kislemezlista tízes mezőnyébe, igaz, épp csak befért a tizedik helyre. De a fiatalember amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt, szinte kizárt, hogy a mostani rendezvény után (nyilván tavalyi győztesként fellép rajta) találkozzunk vele. Esetleg csak diszkóban, haknizóként. Az Eurovíziós Dalfesztivál tehát már régen elveszítette szerepét – ha egyáltalán valaha volt neki –, kontinensünk zenei életét nem gazdagítja, új előadókat, zenekarokat nem indít el a pályán, és sokadrangú giccsparádévá vált. Reformokra szorul, szerintem olyan nagyokra, hogy egyszerűbb volna megszüntetni. És akkor nem csúfítaná el a májusi napokat. Akkor már télen is a májust várnám. Zorán slágerének címével ellentétben.

Puha József

2010. 05. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Vendég 2010. 05. 26. 20:48
Nem értem az állandó elégedetlenkedőket. És nem hiszem, hogy ne lenne olyan dal, amit a kedves cikkíró szeretne. Mondjon egy olyan rendezvényt, ahol megismerkedhetünk más népek könnyűzenei világával, ilyen széles választékban. És biztos, hogy a cikkíró nem nézte végig a tegnapi rendezvényt, még bepótolhatja csütörtökön és szombaton. Ja, és annyit mondok: Nagy-Britannia (alapító) tavaly Jade-t indította... Jade a Sugababes tagja... Amúgy az igaz, hogy óriási reformokra lenne szükség...
Vendég 2010. 05. 26. 20:50
+pl: Az idei német dal már egy ideje a Mahasz listán van.
Vendég 2010. 05. 26. 20:52
KI az a Zorán?
Vendég 2010. 05. 26. 20:58
Majd ha lesz olyan híres magyar előadó(k), mint Celine Dion, vagy Sir Cliff Richard vagy az Abba, akkor lesz érdemes arról vitázni, hogy kell-e Eurovíziós Dalfesztivál. Addig csak zenéljenek mostani divatnak megfelelő, nagyon híres magyar zenészek... hátha egyszer az említett ELŐADÓK szintjére érnek....
Vendég 2010. 05. 26. 21:06
Olyan unalmas ez a höbőrgő hangvételű cikk az ESC miatt, komolyan, minden évben elsüti valamelyik véglény... Több százmilliós nézettsége és rajongótábora van, öt kontinensen, szóval ennyit a népszerűségről. A kritika még elfogadható is lenne, ha hozzáértő írná (normális hozzáállással) és nem valami netceleb kaparja össze, aki kb. annyit konyít a témához, mint majom a Radnóti eclogákhoz. A színvonalról: van annyira jó, mint az amerikai, meg nagyrészt nyugat-európai giccsparádé, amit manapság zene címen akarnak beetetni az emberrel...

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Májusi giccsparádé (Jegyzet) cikk képei
Eurovíziós Dalfesztivál - Májusi giccsparádé (Jegyzet)Eurovíziós Dalfesztivál - Májusi giccsparádé (Jegyzet)