A Tűzraktár mentális és fizikai megálmodója Étienne Samin egy most diplomázó építész, aki „francia mintára” létrehozott független(!) kulturális helyszínén a kortárs művészek (festők, színészek, zenészek, szobrászok) szabadon kiélhetik alkotó vágyukat. „Egy olyan hely, ahol a művészek és a szervezők is ingyen dolgoznak” – mondta Binges Viktória első körutunkon a Tűzraktár színfalai között – „Az alapkoncepció az, hogy minden ingyenes beleértve a koncerteket, a próbaterem használatát is. A zenészek és mi is ingyen dolgozunk”. Sajnos az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültség, és kezdeti megingásoknak köszönhetően zenei berkekből páran már elpártoltak hiszen „Nincs gázsi, nincs fogyasztás – minek menjek?”. A szemléletváltás még várat magára.

Művészetpártolás – egy itthon egyelőre kevéssé megemésztett fogalom, amely egyelőre csak néhány embernél talált objektív megítélésre, habár mindenkinél - aki valaha is kapcsolatba került a kultúra bármely manifesztumával - szükség lenne rá. Persze, könnyen beszélnek a nyugati országokban, ahol bizonyos óraszámú fellépés (művészeti tevékenység) után a zenészek részesülnek a kulturális alapból, és ahol az embernek van ideje munka után „kikapcsolódásképpen” koncert vagy kiállítás-szervezéssel foglakozni. Ezekre az összefüggésekre Étienne világított rá, akinek a belső struktúra megalkotása egyben diplomamunkája lesz. Ahol nincs művészet, ott nincsenek értékek, és nincsen ember. Erre pedig itt a kerület szívében nagyon nagy szükség van.

Jelen pillanatban ott állunk, hogy a helyért a tulajdonos segítőkészségének köszönhetően nem kell fizetni, a kerület elvben támogatja a kezdeményezést, viszont a Nemzeti Kulturális Alap támogatását (amely egy jó időre megmentené a helyet) zárolták, bevételek pedig nemigen vannak, így minden, ami jelenleg a tűzraktár berendezését képezi (színpad, hangtechnika, festés, belső dekorációk, iroda) a szervezők saját zsebéből lett finanszírozva. A helyzet olyan kétségbeejtő, hogy a csapat lankadatlan lelkesedésén túl sokkal többre van szükség. De ne szaladjunk ennyire előre.

A 2 hónappal ezelőtti nyitáson úgy érezhettük minden rendben van, a környező házakból is csodájára jártak a helynek az emberek, kisgyerektől, családokon át, a nagymamáig mindenki megfordult. Az 1500-2000 látogató teljesen megtöltötte a teret, azonban a szervezők vállát, a fényes siker ellenére súlyos teher nyomta. Mikor sikerült megfelelő számú embert összegyűjteni, akik a marketing, koncertszervezési és egyéb feladatköröket ellátják, ideje volt egy vállalkozó után keresni, aki a Tűraktár területén a Tűztéren (!) egy bárt alakítanak ki. Több ajánlat átlapozása és némi spekulálás után a legkedvezőbbet, egy belga úriemberét választották ki. A szerződés aláírása váratlan okok miatt csúszott, a belga és két magyar társa ígértek, majd mikor már pattanásig feszült a húr és nem lehetett tovább várni, meg kellett nyitni, hogy ne vesszen kárba 2 éves munkájuk. És a papír azóta is egy fiókban hever - aláíratlanul. Úgy fest, hogy az alacsony árakról, a zenekari fogyasztásról és a szervezők iránti tiszteletről és háláról a tulajdonosok megfeledkeztek. Így nekik is ki kell fizetni a 350-et a sörért és a 600-at egy valamirevaló felesért. A belga és két magyar társa pedig úgy érzik: jól megvannak a művészek nélkül is.

„A zenészek azt hiszik mi vagyunk bunkók, mert nem fizetjük a zenekar fogyasztását, pedig minket is becsaptak” – panaszkodott Étienne némi kellemes tört magyarságot alkalmazva este az asztalnál ülve. „Ha úgy veszed mínuszban vagyunk, mert minden amit bent látsz a mi pénzünkből van. Ezért tettük ki az adománygyűjtő ládákat. Ha iszol egy sört azzal pedig nem minket támogatsz hanem a kocsmát” – mondta, miközben előhúzott két dobozos sört a táskájából és megkínált minket – „Eléggé elmérgesedett a helyzet velük, mert nem fizetnek a tulajdonosnak. De a csaposokkal jóban vagyunk ők rendesek, habár néha őket sem fizetik ki.”

Mikor megkérdeztük, hogy miért is van Budapesten, kiderült, hogy vendégdiák a Budapesti Műszaki Egyetemen építész szakon. „Hogy nem adtátok még fel? Tulajdonképpen szélmalmok ellen harcoltok.” – tettük fel a kérdést „Amíg csak lehet: maradunk. Október végéig nyitva leszünk, és akkor vagy lesz pénz, hogy befedjük és zárt teret alakítsunk ki vagy nem. Különben befagy a hátsónk, mivel sehol nincs radiátor”.

A teljes pénzhiány ellenére a Tűzraktár szervezői bizakodnak (hátha akad egy jó szándékú mentoruk) illetve további programokat terveznek. Lesz „mozi” (vetítővászon), további színi előadások, kiállítások szeptembertől pedig gyerekprogramok. A koncertek és minden más továbbra is ingyenes marad, a befolyt adományokból kellékeket és dekorációt vásárolnak, illetve minden mást, amire egy ilyen multikulturális helynek szüksége lehet.

Ferenczi Attila

2005. 08. 18.