Még az est főszereplője, sőt, zenésztársai sem foglalták el helyüket a színpadon, már lehetett tudni, hogy különleges est vár a nagyérdeműre. Olyan tiszta, ugyanakkor erőteljes dinamikával szólt a nyitány, hogy a hangfalak lökése hátrasimította az ember haját, miközben színes lézernyalábok sora hullámozva pásztázta a teret. Így aztán se látni, se hallani nem lehetett, ahogy egymás után koppantak az állak a padlón: Ákos idei első új dalával, az Újrakezdhetnénk című szerzeménnyel indított, amit egy másik tombolda, az 1984 követett. Mindezek után joggal merült fel a kérdés: csak nem egy Best of Ákos est vette kezdetét?!

Ám a rövid köszöntő után felcsendülő Alig hitted túl korán fogta vissza a felszabadított energiákat, majd minden borult a 2084 című album zárótételével, hiszen a Ne keress engemet sem a témája, sem a zenei világa nem teszi alkalmassá arra, hogy koncertmenü első felében elsüssék a remek, ám közönségsikernek mégsem nevezhető művet.

Ákos gitárt ragad, effektezik, a látványról a nézőtér fölé szerelt intelligenslámpa-sorok, félkör alakú kivetítő, a Tengermoraj alatt meg függőlegesen mozgó, „hullámzó” fények vagy az Ikon során a dalszerző-énekes feje felett glóriának is beillő, többféle szögben is dönthető kerek szerkezet gondoskodnak, míg a fülnek áthangszerelt, illetve kombinált nóták szereznek örömöt. Parádés a Táncolj velem és a Tánc a vékony jégen kettőse, akárcsak A vér szava meg a Depeche Mode Black Celebrationjének párosítása.

Ugyanakkor hiába új nóta a Kapuzárás és az Amikor szerettél, egyik sem működött, s ahogy a dallista, úgy sajnos a 20 évvel ezelőtti Jóslat és Test albumok megidézése is felemásra sikerült. Míg dicséret jár a Jóslat, a Barátom és a Kezemet nyújtom című dalokért, a Csak a dalt, a Térj visszát nem kellett volna erőltetni, s nagyon hiányzott Ákos második szólóalbumáról a Csillagok alatt meg persze a Dúdolni halkan...

A dalszerző-előadóval szintén színpadra lépő, ex-bonanzás Hauber Zsolt érezhetően kivette a részét az újrahangszerelésből, nagyot szólt az Elmondatott friss megoldása, s nem volt rossz a 2014-es Calypso sem. Akárcsak az előző évek koncertrepertoárjából, úgy most sem hiányzott az Érintő, igaz, ezúttal Janicsák Veca helyett a szinti-rockos tálalás szerzett kellemes meglepetést, ahogy az Igazánnak igazán sikerült megénekeltetnie a közönséget.

A brutális hangerő ellenére is kristálytisztán szóló, igazán látványos produkció számos telitalálatos tétellel és magas szintű látvánnyal örvendeztette meg a rajongókat.

Fotók: www.akos.hu – Szemerey Bence és Fazekas István

Balajti Péter

2014. 12. 14. 11:30