Még ugyanebből az évből egy másik felvétele, a ”Rough Rider”, a jamaicai sztár, Prince Buster előadásában, a reggae egyik - igen népszerű - klasszikusává vált.
1972-ben Eddy Grant és a The Equals útjai szétváltak: Eddy kivált az együttesből, hogy pályáját a továbbiakban producerként folytassa.
Létrehozta a Coach House Studios nevű céget, amely Európa első olyan professzionális stúdiója lett, melynek tulajdonosa színesbőrű volt.
Itt végre lehetősége nyílt, hogy - a rock ’n’ roll, a soul, a karibi calypso, a ska, a reggae és gyermekkori afrikai ritmusok elegyítésével - ”kialakítsa” jellegzetes, összetéveszthetetlen hangját.
1974-ben megalapította Ice Records nevű saját label-jét, amely lehetővé tette számára, hogy - a kelet-karibi ritmusok keverékét alkotó - egyéni hangjával a kreativitás teljes szabadságát élvezve ”kísérletezhessen” .
Az elkövetkező években az Atlanti óceán mindkét partján elsöprő sikereket ért el, olyan slágerek sorozatával mint a ”Walking On Sunshine”, a ”Living On The Frontline”, az ”Electric Avenue” és az ”I Don’t Want To Dance”.
Eddy Grant életműve nagyon gazdag: a ”War Party” vagy a ”Gimme Hope Jo’anna” című átütő sikert arató slágereivel továbbra is megmaradt aktív humanitáriusnak és éleseszű politikai gondolkodónak.
Számos üzleti vállalkozása révén hozzájárult és aktívan közreműködött a színesbőrűek jogainak érvényesítésében; Európában övé volt az első olyan nyomda, amelynek tulajdonosa színesbőrű.
2001. június közepén The Greatest Hits címmel megjelent albuma a világ egyik legelismertebb, leginnovatívabb és legegyénibb reggae zenészének mintegy 30 éves karrierjét öleli fel, és a művész 16 legkedvesebb felvételét tartalmazza, köztük a mára már klasszikussá vált ”Electric Avenue” remix változatát.

« bezár