A négytagú banda – Fher Olvera: vokál, Alex González: dobok, Sergio Vallíni: gitár és Juan Calleros: basszus – legújabb lemeze, a „Revolución De Amor” (A szerelem forradalma) eddig a legütősebb anyag, ami a fiúk kezei közül kikerült. A Revoluciónon a dalok nagyon sokszínűek: hallhatunk balladákat, perzselő, salsás számokat és pörgős rock and roll dalokat. Kétségtelen, hogy a lemez annyira izgalmas és egységes, hogy 2002 egyik legfontosabb latin albuma volt.

Ez az album az első új stúdióalbumuk az 1997-es, hihetetlenül sikeres „Sueos Liquidos” óta. Már ezen a lemezen sem ragadtak le a fiúk egy bizonyos stílusnál. A Maná hosszú sikerének az a titka, hogy hajlandóak rá, hogy folyton változtassák, kiteljesítsék a hangzásvilágukat. „Ami érdekes a bandában az az, hogy nincsen egy fix stílus, amit követnünk kellene, így nincsen ami korlátok közé szoríthatna minket.” – magyarázza Fher. „Ezért is vagyunk a saját magunk producerei. Nincsen előre gyártott képlet, nincsenek konvenciók, kimondjuk, amit gondolunk.”

A Maná magáénak mondhat négy Grammy-díjat és hogy lemezeik több mint 16 millió példányban keltek el világszerte. Legutolsó turnéjukon az Egyesült Államokban, mely 1998-ban volt, 32 teltházas koncertet adtak. Latin-Amerikában várta őket a méltó folytatás: lemezeik, a "Dónde Jugarán los Nios” (1992) és a „Cuando Los Angeles Lloran” (1995). Utóbbi több mint egymillió példányban kelt el. A „Cuando Los Angeles Lloran” azért is jelentős volt, mert a sok tagcsere, melyen a csapat keresztülment megalakulása óta, ekkor végre befejeződött. A ”Sueos Liquidos” után egy áttörő újdonsággal álltak elő 1999-ben, amikor kiadtak egy MTV Unplugged albumot: a rock és reggae alapokra épülő zenéjüket afro-kubai ritmusokkal színesítették.

A csapat mostanra nem csak Mexikóban szerzett hírnevet magának, hanem sikerült elérnie a rock zene kedvelőit a világ minden táján, hiszen Carlos Santana lehetőséget adott számukra, hogy szerepeljenek az 1999-es, több millió példányban elkelt lemezén, a „Supernatural”-on, a „Corazón Espinado” című dallal. Ezt a számot a Maná írta, ők voltak saját maguk producerei, és végül két Grammyvel jutalmazták erőfeszítéseiket. A Santanával közös, 2000-es turné alkalmat adott a Manának, hogy még szélesebb közönség előtt mutatkozhasson be, és így elegendő idejük is maradt, hogy kidolgozzák az ötleteiket új albumukra, a „Revolución de Amor”-ra.

„Amikor vége lett a turnénak Santanával, akkor egy év „szabadságra mentünk”, és csak pihentünk.” – meséli Alex González, aki kubai-kolumbiai, és 1984-ben találkozott Fherrel Mexikó Városban. „Átnéztük amit írtunk, kiválogattuk ami jó és azt is ami nem, és végül összejött egy csomó új nóta. A 30-ból kiválasztottunk 12-őt. Azt mondogattuk: ’Ne a fejeddel játssz, hanem a szíveddel! Csak menj be oda, és engedd el magad.’ Azt hiszem, ez sokkal inkább az érzelmek kifejezéséről szólt, sem mint a tökéletes játékról.”

A Maná három tagja vesz részt a dalszerzésben, és nagyon szorosan együtt dolgoznak azon, hogy kiválasszák a megfelelő számokat. Míg Fher karakteres, érdes hangja a domináns az olyan idealisztikus dalokban mint a „Justicia, Tierra y Libertad” (Igazság, Föld, Szabadság) és a „Probe Juan” (Szegény Juan), Alex is szerepet kap a dobok mellett az éneklésben is, mégpedig a „Fe” (Hit) és a „Nada que Perder” (Nincs mit vesztenem) című dalokban. Sergio Vallín feltűnik a „Por qué te vas” című számban, egy George Harrison szerű vokállal.

Ha már egyszer a vendégzenészeknél tartottunk, akkor feltétlenül meg kell említenünk, hogy a Maná lemezén szerepel a latin zene két legnagyobb sztárjára: Carlos Santana („Justicia, Tierra y Libertad”) és Rubén Blades („Sabanas Frias”). „Carlos nagy hatással volt a gitárosok egy új generációjára.” – magyarázza Vallín, akinek az erőteljes részvétele az olyan dalokban mint a „Nada Que Perde” adja meg a banda nagyon energikus, gitáralapú hangzását. A legelejétől kezdve valami nagyon különleges dolog alakult ki közöttünk. Remek volt együtt dolgozni Rubénnel is. Nagyon tiszteljük amit létrehozott, emberként és zenészként egyaránt.”

A Maná olyan, amire Fher azt mondaná, hogy „anti-rock sztáros”, hiszen a zene minden pillanatban előnyt élvez az életstílussal szemben. Az olyan dalok, mint a „Pobre Juan”, mely egy nehéz sorsú mexikói emigránsról szól és a „Justicia, Tierra, y Libertad”, mely a Zapatista eszméket tükrözi, és a mexikói őslakosok jogait hangoztatja, tipikusan olyan témák, melyek a Maná zenészeit foglalkoztatják, de nem csak a dalaikban, hiszem aktívan tesznek az ügy érdekében, melyben hisznek. 1995-ben létrehozták a Selva Negrát, egy non-profit alapítványt, melynek feladata, hogy védje a több száz mérföld hosszúságú Csendes-óceáni partvidéket Mexikó területén. A Selva Negra ezen kívül iskolákat alapított a chiapasi őslakosok számára, élelemmel látott el hiányt szenvedő közösségeket, és részt vesz a Greenpeace, az Amnesty International és sok más humanitárius illetve ökológiai témákkal foglalkozó szervezet életében.

Nagyon őszinte ideológiai hitvallásuk mellett, a „Revolución de Amor”-on a Maná megmutatja, hogy mennyire élvezik a rockzenét. Fher saját bevallása szerint mint ahogyan a politikai elkötelezettségeiben is, ő egy igazi szenvedélyes ember. „Ha társadalmi változásokról szólunk, akkor azért tesszük, mert valóban így érzünk.” – mondja Fher. „Mindenek előtt egy ősi ösztön vezet minket: imádjuk a latin zenét, a latin nőket és a táncot. Én egy igazi bohém típusú ember vagyok, imádok kimenni a partra egy üveg bor és egy hölgy társaságában.”

A „Revolución de Amor”-t leginkább egy mexikói nyaralásról hazaküldött képeslaphoz lehetne hasonlítani. De egyben egy erőteljes, dallamos, ritmikus, érzelmes és politikai töltetű hitvallás a zenéről, mely hátsó udvarokon megszervezett bulikon és Amerika nyüzsgő utcáin találja meg igazi önmagát.

« bezár